Beharangozó: Villarreal - Manchester United
Utolsó előtti fordulójához érkezezik a Bajnokok Ligája csoportköre, melyben a Villarreal csapatához látogat a Manchester United.
Az F csoport első és második helyezettje mérkőzik meg egymással a tét pedig nem kevesebb, mint a továbbjutás lehetőségének megragadása a rendkívül szoros állás ellenére is. A Villarreal és a United is 7-7 pontot tudhat magáénak, mögöttük pedig 5 ponttal áll az Atalanta és 3 ponttal a Young Boys, matematikailag pedig még a svájciak is továbbjuthatnak és a Vörös Ördögök is kieshetnek. A spanyolok elleni mérkőzésen minimum 1 pontra lenne szüksége az immáron átmenetileg Michael Carrick által irányított rekordbajnoknak, majd az utolsó csoportmeccsen pedig egy győzelemre a Young Boys ellen az Old Traffordon, hogy elérjék a BL kieséses szakaszát, ami tavaly nem sikerült. Győzelem esetén pedig biztos a továbbjutás az utolsó forduló eredményétől függetlenül.
Az elmúlt hetek teljesítményét figyelembe véve a Sárga tengeralattjárók otthonában ez rendkívül nehéz feladat lesz, ráadásul a menedzser elküldésével a lelkileg amúgy sem toppon lévő csapat ki tudja mit produkál majd a következő időszakban. Persze benne van a pakliban az is, hogy szárnyra kapnak és újult erővel megmutatják, hogy mire képesek és mi ebben is bízunk, hogy sikerül egy jó eredményt elérni és akkor kevésbé kell izgulni majd az utolsó fordulóban.
Az Old Traffordon a Villarreal ellen megtört a jég és sikerült legyőznie a Unitednek Emery csapatát Telles és Ronaldo találataival. A portugál klasszis az utolsó pillanatban tudott találatával fordítani. A spanyolok azóta mindkét meccsüket megnyerték, mindkettőt a Young Boys ellen, míg az angolok az Atalanta ellen tudtak egy győzelmet, majd egy döntetlent összehozni.
Akik hiányozhatnak:
Villarreal: G. Moreno (izomsérülés)
United: Pogba (combsérülés), Varane (izomsérülés), Greenwood (betegség), Cavani (ínsérülés), Shaw (fejsérülés)
Érdekességek:
A Villarrealnak ez lesz a 6. Bajnokok Ligája meccse a Manchester United ellen, ez több, mint bármely más ellenféllel szemben eddig játszott mérkőzés. Az eddigi 5 mérkőzésen viszont a Sárga tengeralattjárók nyeretlenek a Vörös Ördögök ellen.
A Manchester United eddigi 5 Villarreal elleni meccsén veretlen maradt és csupán két másik olyan csapat van, akikkel többször találkozott az angol rekordbajnok és veretlen maradt. Az egyik a CSKA Moszkva, a másik pedig a Bayer Leverkusen, ellenük 6 meccsen maradtak veretlenek az angolok.
Emery csapata a Unitedtől elszenvedett 2-1-es vereséget követően mindkét meccsét megnyerte a Young Boys ellen és arra készülnek, hogy a sorozat történetében először 3 egymást követő mérkőzést megnyerjenek.
A Vörös Ördögök eddig mindegyik csoportmeccsükön kaptak gól ebben a BL szezonban, összesen pedig 7-et. Ez a legtöbb, amit a legrangosabb európai kupában a csoportkörökben kaptak. Legutóbb az 1998/99-es idényben kaptak ennyit ugyanezen a ponton, bár akkor végül megnyerték a sorozatot.
A Villarreal eddig 11 alkalommal találkozott angol ellenféllel a Bajnokok Ligájában és egyszer sem tudtak nyerni. A mérlegük 6 döntetlen és 5 vereség. Ezzel ők az a csapat, akik a legtöbbször találkoztak angol ellenféllel úgy a BL-ben, hogy nem tudtak győzni.
A Manchester United legutóbbi 24 Bajnokok Ligája mérkőzéséből csak 7-et tudott megnyerni 6 döntetlen és 11 vereség mellett és a legutóbbi 4 idegenbeli meccsén nyeretlen a rekordbajnok 1 döntetlennel és 3 vereséggel. Legutóbb idegenben nyerni tavaly októberben tudott a United 2-1-re a PSG otthonában.
Egymás elleni statisztika:
Bajnokok Ligája: 5 mérkőzés - 1 United győzelem, 4 döntetlen - gólarány 2/1 a United javára
A csapatok eddigi csoportmérkőzésének eredménye:
Villarreal: GY, GY, V, D
United: D, GY, GY, V
A két csapat eddigi egymás elleni BL mérkőzéseinek eredménye ebben a felállásban:
Villarreal - United 0-0 (2008.11.25.)
Villarreal - United 0-0 (2005.09.14.)
A csapatok gólszerzői a Bajnokok Ligájában:
Villarreal: Danjuma 2 gól, Capoue 1 gól, Pino 1 gól, G.Moreno 1 gól, A.Moreno 1 gól, Chukwueze 1 gól, Alcacer 1 gól, Trigueros 1 gól
United: Ronaldo 5 gól, Rashford 1 gól, Maguire 1 gól, Telles 1 gól
Bajnokok Ligája csoportkör, 5. forduló
Villarreal CF - Manchester United
Estadio de la Ceramica, 2021.11.23. 18:45
A találkozó játékvezetője: Felix Brych (GER)
Lehetséges kezdőcsapatok:
Villarreal: Rulli - Foyth - Albiol - Torres - Pedraza - Parejo - Capoue - Coquelin - Pino - Dia - Danjuma
United: De Gea - Dalot - Bailly - Maguire - Telles - McTominay - Sancho - van de Beek - Fernandes - Rashford - Ronaldo
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Villarreal - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportkör, 5. mérkőzés