Solskjaer reakciója az Atalanta legyőzésére

Ole Gunnar Solskjaer szerint a hit volt a kulcsa a Manchester United lehengerlő, második félidei fordításának az Atalanta ellen.


Támadás, támadás, támadás

"Ma az elejétől a végéig a támadójáték dominálta a mérkőzést. Azt gondolom, hogy két, az előrejátékot előtérbe helyező csapat találkozott, akik végig támadni akartak. Talán túl gyorsan akartuk befejezni az akcióinkat és talán túlzottan könnyedén szórtuk el a labdákat rizikós passzokkal. De ez van benne a DNS-ünkben. Olyan játékosaink vannak, akik imádnak futni és akik rendelkeznek olyan minőséggel, hogy a megfelelő utolsó passzt tudják kiosztani. Aztán két helyzetükből 2-0-s hátrányba kerültünk. Nehéz és én gyakorlatilag nem értettem, hogy miként történhetett. Durr, durr és két gólos hátrányban vagyunk, de megtartottuk a hitünket és ez volt a kulcs."

 

Félidei üzenet

"Azt mondtam, hogy menjünk biztosra azt illetően, hogy mi szerezzük a következő gólt, mert akkor meg fogjuk nyerni a meccset. Amíg nem kapunk gólt, addig egészen biztos voltam benne, hogy nyerhetünk. Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, csak élni kellett volna velük. Eléggé boldog voltam a teljesítmény láttán. Úgy éreztem, hogy egyre jobban és jobban lendülünk bele a mérkőzésbe és meg is történt, amire számítottunk. Minden dicséretet megérdemelnek a játékosok, remekül teljesítettek."

 

Rashford ismét eredményes volt

"Volt lehetőségeink az első félidőben Marcus elfutásaiból, amelyekkel nem hagyott fel a fordulást követően sem, de a végén kapott egy rúgást. Azonban ő nagyon, de nagyon fontos tagja lesz a csapatunknak."

 

 

Könyörtelen Harry

"Igen, el kell hogy ismerjem, nem akartam elhinni azt a befejezést, mert reggel az edzésen láttam, amint egy hasonlóan nagy helyzetet elhibázott! Szerintem ő maga se hitte el, hogy belőtte ezt ma este. Ösztönös befejezés volt."

 

Elnyomhatatlan Ronaldo

"Ő nagyszerű a kapu előtt. Ha bárki kritizálni akarja őt a munkabírása vagy a hozzáállása miatt, csak nézze meg ezt a mérkőzést. Meg lehet nézni, hogy mindenhova odafutott. A fejese nem hasonlítható össze azzal, amit a Roma ellen szerzett, de még mindig megvan a súlypontemelkedése, az időzítése pedig egészen páratlan."

 

A szurkolók elvégezték a feladatukat

"Csak a hit segíthet ilyenkor, a közönség pedig megérezte, hogy dolga van, amikor a játékosok kijöttek az öltözőből a második félidőre. Elmondtam a mérkőzés előtt is, hogy ha úgy megyünk ki a pályára, hogy minden tőlünk telhetőt beleadunk, akkor a közönséget is magunk mögött tudhatjuk. Ők mindig ezt teszik itt. Mindig felpörögnek, az éneklős szekció és a Red Army hihetetlenek voltak." 

 

A csoport jelenlegi helyzete

"Kemény. Azt mondtam, hogy ha megnyered a hazai mérkőzéseidet és sikerül idegenben is eredményeket elérned, akkor jó eséllyel pályázhatsz a továbbjutásra. Ma este egy masszív eredményt sikerült elérnünk. A Young Boys elleni meccsel eléggé lassan kezdtünk és ha őszinték akarunk lenni, akkor a kiállítás sok mindent megváltoztatott azon a találkozón, szóval az csalódást keltő volt. Nem játszottunk jól a Villarreal ellen, de három pontot szereztünk és visszajöttünk a meccsbe a csoportunkban. Szerintem a ma este különleges volt a második félidőben mutatott összetartásunk, szellemiségünk és küzdésünk szempontjából, mert nem hagytunk fel a hitünkkel és csak mentünk előre, ameddig tudtunk. Mint mondtam, ehhez a szurkolóink is kellettek. Az energia, amit éreztünk tőlük a második félidőben, csodálatos volt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!