Pozitív hírek Maguire és Rashford kapcsán

A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire már füves pályán edz Carringtonban, így egyre közelebb kerül sérüléséből való visszatéréséhez, míg Marcus Rashford a szezon során először lehet majd a felnőtt csapat meccsnapi keretének tagja szombaton.


Ole Gunnar Solskjaer megerősítette, hogy Maguire nagy lépést tett vádliproblémájából való visszatérése érdekében, amelyet az Aston Villa elleni vereség alkalmával szenvedett el, és amely okán azóta csak a partvonalon túlról nézhette klubcsapata és az angol válogatott mérkőzéseit is.

 

Harry a hét elején a Manutd.com-nak elárulta, hogy sokáig már nem kell nélkülözniük társainak, amely egy hatalmas pozitívum lenne csapatának az előttük álló sűrű és nehéz időszakra való tekintettel.

 

"Harry ma reggel a füves pályán edzett és ez volt az első ilyen alkalom a sérülése óta" - kezdte a norvég menedzser a klubmédiának Maguire egykori klubja, a Leicester City elleni bajnokit megelőzően.

 

 

Rashford hadrafogható lesz majd a Rókák ellen, akik ellen kiváló mérleggel rendelkezik és ez lesz az első alkalom ebben a szezonban, hogy bekerül a meccsnapi keretbe, mióta az Euro 2020-at követően vállműtéten esett át.

 

"Igen, ott van a holnapi meccsre készülő keretben" - erősítette meg Ole hivatalos sajtótájékoztatója keretében.

 

"Azt most még nem tudom megmondani, hogy kezdeni fog vagy sem, mert még nincs itt az ideje, de az egész kihagyása során nagyon keményen dolgozott a visszatérése érdekében."

 

"Ezen a héten kicsattant az erőtől, múlt héten játszott egy 60 perces zártkapus mérkőzésen, szóval egészséges és harcra kész."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!