Beharangozó: Manchester United - Villarreal

Az Európa-liga győztes Villarreal csapata érkezik szerda este az Old Traffordra a Bajnokok Ligája 2. csoportmeccsén.


Nehéz napokon van túl Ole Gunnar Solskjaer csapata, mivel a legutóbbi négy mérkőzésükből csak 1-et tudtak megnyerni a Vörös Ördögök, a maradék 3 találkozót pedig egyaránt elveszítették, ráadásul kettőt hazai pályán. A lavinát a Young Boys elleni idegenbeli Bajnokok Ligája találkozó indította el, amelyet követően a West Hamet még sikerült legyőznie a norvég menedzser fiainak, azonban ezt követően jött a kiesés a Ligakupából, valamint a bajnoki vereség az Aston Villa ellen.

 

A Unitednek nincs más lehetősége, mint, hogy megnyerje a szerdai összecsapást, ami minden bizonnyal rendkívül nehéz lesz, hiszen a Villarrealt még soha nem tudta az angol rekordbajnok megverni, sőt, az eddigi 5 találkozó alkalmával (4 Bajnokok Ligája, 1 Európa-liga) mindösszesen 1 gólt tudtak szerezni a spanyol klub ellen, az Európa-liga fináléjában. A legrangosabb európai kupasorozatban pedig 4 csoportkörös meccsen mérkőztek meg eddig a felek és mind a 4 meccs végeredménye 0-0 lett. Amennyiben viszont Ole Gunnar Solskjaer és csapata komolyan gondolják a továbbjutást az egyenes kieséses szakaszba, úgy szerdán ennél sokkal jobb eredményre lesz szükségük Unai Emery alakulata ellen.

 

A Bajnokok Ligáját egy 2-2-es döntetlennel kezdték a spanyolok az Atalanta ellen, így a csoportot jelenleg a Young Boys vezeti, tehát nem reménytelen a Vörös Ördögök helyzete. A Villarreal a szezon kezdete óta pedig döntetlen specialista lett, mivel minden hivatalos sorozatot figyelembe véve 7 mérkőzést játszottak már és ebből 1 győzelem mellett 6 döntetlennel végződött.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Rashford (vállsérülés), Diallo (combsérülés), Wan-Bissaka (eltiltás), Maguire (vádlisérülés)

 

Villarreal: Chukwueze (csípősérülés), Coquelin (eltiltás), Moreno (izomsérülés), Raba (bokasérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United és a Villarreal eddigi 5 találkozója egyaránt döntetlennel végződött, ráadásul 4-en nem született gól sem, leszámítva az Európa-liga finálét, ahol rendes játékidőben 1-1-re végeztek a csapatok, a végén pedig büntetőkkel a spanyolok nyertek.

 

A Bajnokok Ligája történetében a United - Villarreal párharcok tartják két fél egymás elleni gólnélküli mérkőzéseinek rekordját, ami 4 gólnélküli találkozót jelent.

 

A Manchester United nyeretlen maradt az európai porondon legutóbbi 7 spanyol csapat elleni találkozóján (3 döntetlen, 4 vereség). Legutóbb a Real Sociedadot tudták legyőzni 2013 októberében 1-0-ra.

 

A Bajnokok Ligája történetében 22 alkalommal fordult elő, hogy egy menedzser legalább 10 alkalommal irányított azonos klubot, Ole Gunnar Solskjaer viszont az egyetlen ezek közül, aki mérkőzéseinek több, mint a felét elveszítette. A norvég mutatója 11 meccsből 7 vereség, ami 64%-os arányt jelent.

 

A Villarreal legutóbbi 16 európai kupameccsén nem talált legyőzőre. Emery csapata ez idő alatt 12 győzelemnek és 4 döntetlennek örülhetett. Az egyetlen spanyol csapat, amely hosszabb veretlenségi sorozattal rendelkezik a nemzetközi sorozatokban az Espanol, akik 2006 szeptembere és 2019 novembere között 20 mérkőzésen maradtak veretlenek zsinórban.

 

A Vörös Ördögök az idei szezon első BL mérkőzésén vereséget szenvedtek a Young Boys ellen, azonban történetük során még soha nem veszítették el első két csoportmeccsüket. 

 

Amennyiben Cristiano Ronaldo pályára lép a Villarreal ellen, akkor ez lesz az első Old Traffordon játszott Bajnokok Ligája mérkőzése a United mezében 2009 áprilisa óta, amit az Arsenal ellen 1-0-ra megnyert a csapata. A portugál klasszis legutolsó 15 hazai BL meccsén a Uniteddel 12 gólban vállalt szerepet, ebből 7-et ő szerzett és 5 gólpasszt is adott. 

 

Cristiano Ronaldo rújabb rekordot dönthet meg, amennyiben játszani fog a spanyolok ellen. A portugál támadó jelen pillanatban holtversenyben áll Iker Casillasszal, aki 177 Bajnokok Ligája találkozón szerepelt pályafutása során. Ronaldonak ez lehet majd a 178. BL meccse. Ami még érdekes, hogy Ronaldo a United eddigi meccsein a Bajnokok Ligája csoportköreiben szerepelt, de nem tudott gólt szerezni. 

 

A Villarreal játékosa, Manu Trigueros gólt szerzett az Atalanta ellen 2-2-re végződő csoportmérkőzésen, viszont csupán két spanyol játékos van a sorozat történetében, akik első két BL meccsükön is betaláltak. Ők Jose Mari az AC Milanból 2000 októberében és Diego Costa az Atletico Madriddal 2013 novemberében.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 5 találkozó - 5 döntetlen - gólarány 1/1

 

Bajnokok Ligája: 4 találkozó - 4 döntetlen - gólarány 0/0

 

 

A csapatok legutóbbi mérkőzéseinek eredménye a Bajnokok Ligájában:

 

United: V

 

Villarreal: D

 

 

A két csapat eddig BL mérkőzéseinek eredménye ebben a felállásban:

 

United - Villarreal 0-0 (2008.09.17.)

United - Villarreal 0-0 (2005.11.22.)

 

 

A csapatok góllövői a Bajnokok Ligája idei szezonjában:

 

United: Ronaldo 1 gól

 

Villarreal: Trigueros 1 gól, Danjuma 1 gól

 

 

Bajnokok Ligája, 2. csoportmérkőzés

Manchester United - Villarreal

Old Trafford, 2021.09.29. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Felix Zwayer (GER)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Lindelöf - Varane - Bailly - Dalot - Matic - Pogba - Greenwood - Fernandes - Sancho - Ronaldo

 

Villarreal: Rulli - Foyth - Albiol - Pedraza - Capoue - Parejo - Trigueros - Gomez - Alcacer - Danjuma

 

 

A mérkőzést a Sport 1 élőben közvetíti.

 

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Villarreal

Bajnokok Ligája, 2. csoportkör

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!