Maguire: Azonnal talpra kell állnunk

A Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire elmondása szerint a Vörös Ördögök csalódottak, de egyben eltökéltek, hogy összeszedjék magukat és azonnali válasszal szolgáljanak a Young Boys elleni vesztes Bajnokok Ligája nyitó csoportmérkőzésre.


Visszatérése óta lejátszott 2. mérkőzésén szerzett harmadik góljával Cristiano Ronaldo már az első negyedórában előnyhöz juttatta a manchesterieket a Wankdorf Stadiumban, azonban a 35. percben Aaron Wan-Bissaka azonnali piros lappal történt kiállítása nehéz helyzetbe hozta a vendég csapatot.

 

A teltház előtt játszó svájci bajnokcsapat minden tőlük telhetőt megtett a létszámbeli fölényük kihasználásával az egyenlítésért, amely Moumi Ngamaleu révén a 66. percben sikerült is nekik.

 

Úgy tűnt, hogy a Vörös Ördögök végül egy ponttal távozhatnak majd Bernből, azonban Jesse Lingard rövid hazaadására Jordan Siebatcheu csapott le és szerezte meg a hazaiaknak a győztesgólt az összecsapás utolsó momentumaként.

 

Miután egy órán keresztül kellett 10 emberrel ellenállniuk a svájciak nyomásának és leginkább csak a gyors kontratámadásokban bízhattak, ezért Maguire szerint természetesen nagyon nehéz elfogadni.

 

Az aktuális csalódottság ellenére a csapatkapitány azonban arra emlékeztetett, hogy még számtalan lehetőségük van a csoport hátralévő mérkőzésein a becsületükön esett csorba kijavítására és eltökéltek, hogy ezt már a Villarreal két hét múlva az Old Traffordra tett látogatásán megkezdjék.

 

"Kemény mérkőzés volt, nagyon nehéz talajon. Idegenben 10 emberre fogyatkoztunk, pedig addig kényelmesen az irányításunk alatt tartottuk az eseményeket" - kezdte Maguire a MUTV-nek.

 

 

"Egy nagyon elkerülhető, balszerencsés gólt kaptunk. Annak ellenére, hogy nem tudtunk a legjobb futballunkkal előrukkolni és nem igazán voltunk képesek veszélyeztetni az ellenfél kapujánál, úgy tűnt, hogy biztos lábakon állunk és nem igazán hagytunk nekik sok lehetőséget, mégis ők tudták otthon tartani a 3 pontot és megszerezni a győzelmet."

 

"Ez volt a csoportkör első mérkőzése, még számos lehetőségünk lesz talpra állni, amit meg is kell tennünk."

 

"Egyetlen mérkőzést sem szeretünk elveszíteni, szóval ma este természetesen csalódottak vagyunk. De ez volt az első forduló, van még hátra öt meccsünk."

 

"Azon leszünk, hogy a következő meccsünkön begyűjtsük a három pontot és onnantól lendületet vegyünk. Csalódás elveszteni az első meccset, de még hosszú az út a végéig, van egy célunk és nekünk még mindig minden esélyünk meg van arra, hogy elérjük."

 

Wan-Bissaka 10 perccel a félidő előtt történt kiállítása értelmében át kellett szervezni a csapat felállását és játékát, amelyre jó lehetőségnek tűnt a szünet, amely során Ole Gunnar Solskjaer át is állt öt védős rendszerre a vezetés megőrzésének érdekében.

 

Ezáltal biztosabb lábakon állhatott a United, ugyanis csereként bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is a klub színeiben a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját már négy alkalommal elhódító Raphael Varane is, aki így csatlakozott a védelem tengelyében Maguire-höz és Victor Lindelöfhöz, amelyről a kapitány előzetesen azt gondolta, hogy megoldja majd az esetlegesen felmerülő problémáikat.

 

"Jól kezdtük a második félidőt. Az új felállásunk segítette a labdakihozatalokat és a szélről érkező beadások jobb levédekezését" - tette hozzá.

 

"Az első félidő végén számolatlanul lőtték be a labdákat a tizenhatoson belülre, négy védővel ez pedig problémákat okozott nekünk, szóval szerintem az új formáció nagyon jól működött ennek az ellensúlyozására."

 

A vendéglátók azonban emberelőnyükből fakadóan tovább tudták fokozni a nyomást az egyenlítés érdekében, majd mindhárom pontot otthon is tartották a meccs legvégén, miután Jordan Siebatcheu lecsapott Lingard röviden De Gea-nak hazaadott labdájára.

 

 

Maguire rámutatott, hogy hibák bármikor előfordulhatnak és elő is fordulnak, most pedig fontos, hogy a társak Jesse mögé álljanak, aki elmondása szerint a többi játékossal együtt készen fog állni, hogy talpra álljanak a következő megmérettetésükön, amely vasárnap a West Ham United ellen lesz idegenben a Premier League-ben.

 

"Ez csalódást keltő, de ilyen a futball. Az emberek hibáznak. Mindenki ember."

 

"Mi nem hibáztatjuk Jesse-t, beállt, megpróbálta segíteni a csapatot, de sajnos röviden adott haza."

 

"Mindenki követ el hibákat. Biztos vagyok benne, hogy minden egyes futballista, aki ma ezen a pályán játszott, követett már el olyan hibát, amely gólhoz vezetett."

 

"Biztosra veszem, hogy Jesse össze fogja szedni magát, ebben mi is segíteni fogjuk és vasárnap készen fogunk állni az újabb bevetésre."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!