Young Boys 2-1 Manchester United
Bár vezetést szerzett a United, Wan-Bissaka kiállítása és Lingard hibája után a Young Boys megfordította a mérkőzést és legyőzte a Vörös Ördögöket.
Az első percekben nagyon csúszkáltak a manchesteriek a műfüvön, egy ilyen csúszkálás után támadhattak a hazaiak, Elia lövése azonban elsuhant a hosszú kapufa előtt.
A 13. percben szinte a semmiből jött a manchesteri gól. Fernandes a bal oldalvonal közelében kapott labdát, felnézett és látta, hogy a túloldalon Ronaldo remekül indul meg, külsővel honfitársa elé tálalt, aki közelről a kapuba lőtt. Bár a kapus bele tudott érni, nem tudta megakadályozni, hogy Cristiano megszerezze 3. gólját a szezonban.
A félidő felénél megélénkült a játék, előbb Fassnacht lövését kellett védenie De Geának, ami után a kipattanó csapattárshoz került és a United vezetett gyors kontrát, mely végén Ronaldo bombáját hárította a hazai portás.
A 34. percben Wan-Bissaka rosszul vette át a labdát, elpattant tőle, de próbálta menteni a menthetőt, azonban csúnyán belépett Martins-nak. Sajnos a játékvezető úgy gondolta, hogy ez a belépő piros lapot ér, fel is mutatta az angol bekknek.
Hatalmas egyenlítési lehetőség adódott a svájciak előtt, balról szállt a kapu elé a labda, elsuhant mindenki előtt, azonban a hosszún Fassnacht összeszedte és lőtt, de centiket tévedett, maradt az 1-0 a Unitednek.
Sierro is próbálkozott, De Gea azonban könnyedén hárított. A kiállítás után sokkal többet támadtak a hazaiak, de a spanyol kapusnak nem sok dolga akadt.
Összességében a United többet tett a vezetésért, amit sikerült is megszerezni, de az emberhátrány miatt nem egyszerű második félidő várt a csapatra.
Ole Gunnar Solskjaer Dalot után Varane-t is behozta a védelembe, amivel igen masszívvá tette a hátsó alakzatot, a svájciak nem sok mindent tudtak kezdeni. Sőt, az 54. percben Ronaldo futott el, de a tizenhatoson belülre érve egy védővel a nyakán elesett, azonban a játékvezető mutatta, nincs 11-es.
A 66. percig bírta a nyomást a manchesteri gárda, Elia beadása szállt a kapu elé balról, Ngamaleu megelőzte Varane-t és 6 méterről a kapuba lőtt.
Nagyon keveset mutatott támadásban az angol gárda, ami emberhátrányban nem meglepő. Közben Solskjaer lehozta Ronaldót és Fernandest is, Lingard és Matic folytatták.
A 86. percben Ngamaleu átlövése szállt a kapu mellé. A Young Boys már közel járt a 20 lövési kísérlethez, a United a felétől is nagyon messze állt. Lauper távoli kísérletét De Gea tolta a léc fölé.
Az utolsó percben Lingard röviden gurított haza, Siebatcheu lépett ki a védők között és De Gea mellett a kapuba lőtt.
Sajnos 60 percet emberhátrányban játszva sokat nem lehet remélni, bár úgy tűnt, egy pont így is a zsebben lehet, de az utolsó percben csak kiharcolta a győzelmet a hazai alakulat.
Bajnokok Ligája, csoportkör 1.forduló
Young Boys 2-1 Manchester United
Stade de Suisse
Vezette: F. Letexier
Young Boys: Von Ballmoos - Hefti(Sulejmani 83.), Camara, Lauper(Zesiger 92.), Garcia - Sierro(Siebatcheu 46.), Martins(Rieder 82.) - Fassnacht, Aebischer, Moumi Ngamaleu - Elia(Kanga 92.)
Nem használt cserék: Faivre, Zbinden, Spielmann, Jankewitz, Burgy, Mambimbi, Maceiras
United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Fred(Martial 89.), van de Beek(Varane 46.), Pogba - Sancho(Dalot 36.), Fernandes(Matic 72.) - Ronaldo(Lingard 71.)
Nem használt cserék: Heaton, Kovar, Bailly, Mata, Greenwood, Elanga
Gólszerző: Ngamaleu 66' illetve Ronaldo 13'
Sárga lap: Fassnacht, Martins illetve Varane
Kiállítva: Wan-Bissaka
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!