Cavani mégse megy a válogatottba

Edinson Cavani a Manchester Unitednél marad a nemzetközi szünetben, miután törölték az uruguayi válogatottba való meghívóját.


A Premier League klubok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem engednek el játékosokat olyan országokba játszani a nemzetközi szünetben, amelyek piros besorolásba esnek.

 

Cavani kihagyta a Vörös Ördögök első két bajnokiját a szezonban, miután a klubtól extra pihenőt kapott, majd Angliába való visszatérését követően 10 nap karantén várt rá, ezek miatt pedig később tudta elkezdeni az edzéseket a csapattársaival. Az uruguayi támadó pedig a klubok döntése értelmében nem csatlakozik hazája válogatottjához, amely Peru, Bolívia és Ecuador ellen játszik majd világbajnoki selejtezőket.

 

Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség pedig közleményben tudatta döntését, miszerint visszavonják Edinson Cavani meghívását a válogatottba.

 

A dél-amerikai játékosokkal kapcsolatos helyzet ahhoz vezetett, hogy a spanyol La Liga két, szeptember 11-re tervezett mérkőzés (Villarreal - Alaves, Sevilla - Barcelona) mérkőzés halasztását is kérte a spanyol szövetségtől.

 

A Tottenham párosa, Giovani Lo Celso és Cristian Romero a fentiek ellenére haza utaznak Argentínába és részt vesznek a válogatott vb selejtezőin Brazília, Venezuela és Bolívia ellen. A részvételük azt is jelenti, hogy miután visszatérnek Angliába 10 nap karantén vár rájuk egy kormányzati szállodában és 3 mérkőzést is ki kell hagyniuk majd klubcsapatukban.

 

 

A Spurs menedzsere, Nuno Espirito Santo a labdarúgó és politikai hatóságoktól kért segítséget, mondván: "Nem tudjuk megállítani őket, de megpróbáljuk megtalálni a megfelelő utat, hogy miután visszatérnek minél előbb a rendelkezésünkre állhassanak."

 

Az Aston Villa két játékosa, Martinez és Buendia is csatlakozik az argentin kerethez, ám ők azzal a feltétellel, hogy az első két válogatott meccset követően kihagyják a Bolívia elleni harmadik selejtezőt és visszatérnek klubjukba, ami így is azt jelenti a Villa számára, hogy a szeptember 11-én megrendezendő, Chelsea elleni találkozón nem lesznek elérhetők.

 

Gianni Infantino, a FIFA elnöke a múlt héten megerősítette, hogy levelet írt Boris Johnson brit miniszterelnöknek és a támogatását kérte, hogy a játékosokat ne fosszák meg attól a lehetőségtől, hogy a hazájukat képviselhessék a FIFA világbajnoki selejtezőin.

 

A La Liga fellebbezést nyújtott be a Sport Döntőbírósághoz a dél-amerikai játékosok elengedése kapcsán, melyben a FIFA azon döntése ellen érveltek, miszerint a járvány miatt elhalasztott selejtezők pótlása miatt meghosszabbítanák a dél-amerikai csapatok számára a nemzetközi időszakot szeptemberben és októberben.

 

A FIFA állásfoglalása szerint a bajnoki mérkőzések halasztása mérsékli azt a helyrehozhatatlan kárt, amit az a döntés okoz, amely veszélyeztetné a sorozatunk integritását.


BBC

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!