Cole véleménye a Bajnokok Ligája sorsolásról

A Bajnokok Ligája sorsolását követően a Manchester United egykori támadója, Andy Cole már alig várja, hogy elkezdődjön az európai kupasorozat.


A Vörös Ördögök az Európa-liga győztes Villarreal, az olasz Atalanta és a svájci Young Boys együttesével kerültek az F csoportba a csütörtök esti isztambuli sorsoláson.

 

Ez a csoport rengeteg izgalmat rejthet Ole Gunnar Solskjaer csapata számára, miközben a szurkolók pedig ebben a sorozatban is visszatérhetnek az Old Traffordra, ahogy azt a bajnokságban már megtették. A csoportmérőzések pedig előre láthatóan remek csemegével fognak szolgálni a United szimpatizánsai számára.

 

Cole jól ismeri milyen érzés a Bajnokok Ligájában szerepelni, hiszen ő maga is átélte nem egy alkalommal Európa legrangosabb kupasorozatának hangulatát és 1999-ben a magasba is emelhette a győztesnek járó trófeát, ami Unitedes pályafutásának kétség kívül az egyik legemlékezetesebb pillanata volt.

 

 

Egykori villámgyors támadónk már izgatottan várja, hogy a 2021/22-es Bajnokok Ligája szezon csoportmérkőzései elkezdődjenek és azt, hogy a zsúfolásig megtelt Old Traffordon ismét felcsendüljön az európai kupa Himnusza.

 

"Ez egy igazán különleges megmérettetés és, ha megkérdezik azokat a srácokat, akik már visszavonultak, biztos, hogy azon dolgok között amik a legjobban hiányoznak nekik meg fogják említeni a Bajnokok Ligáját" - mondta Cole az UEFA-nak a csütörtök esti sorsolást követően.

 

"A zene, az esti harmatos gyep, a tömeg, minden. Nagyon várom már, hogy láthassam ismét a szurkolókat, ahogy a csapat mögött állnak a sorozatban. Számomra ezek az esték mindig különlegesek lesznek."

 

A mérkőzősek pontos menetét és időpontjait az UEFA szombaton ebédidőben teszi majd közzé, ezért még nem tudjuk, hogy kik lesznek az elő látogatók a nemzetközi kupában az Old Traffordon az idei szezonban. Azt viszont már tudjuk, hogy kikkel játszunk a csoportban és tudjuk azt is, hogy revansot vehetünk a Villarreal elleni két találkozón, akik ellen elbukták a Vörös Ördögök az Európa-liga fináléját.

 

Cole úgy gondolja, hogy Solskjaer csapatának az kell legyen a célja, hogy minél több pontot gyűjtve továbbjusson az egyenes kieséses szakaszba és véleménye szerint mindegyik ellenfelet komolyan kell venni, nem csak a spanyolokat.

 

"Azt gondolom, hogy mindenki nagyon csalódott, hogy a csapat végül elbukta a döntőt, de oda kell figyelni, mert a United már pár alkalommal megmérkőzött a spanyol ellenféllel a BL csoportköreiben és minden alkalommal nagyon szoros volt a meccs. Természetesen biztos vagyok benne, hogy a srácok otthon és idegenben is meg akarják nyerni a találkozót, de nem hiszem, hogy a bosszúvágy fogja őket hajtani. A büntetők minden esetben kockázatosak és aznap este a Villarreal jött ki jobban a párharcból."

 

Az Atalanta csapatát a harmadik kalapból sorsolták ki és azzal, hogy az F csoportba kerültek már azt is tudjuk, hogy a Vörös Ördögöknek lesz egy új ellenfelük, akikkel korábban még soha nem ütköztek meg. Cole-t lenyűgözte az olasz csapat előző szezonban nyújtott teljesítménye, amelynek köszönhetően most ott vannak ismét a nemzetközi porondon.

 

"Szeretem nézni, ahogy játszanak" - mondta. "Tetszik, ahogy megszerzik a labdát, ahogy járatják az élvonalbeli meccseiken. Remek tempót diktálnak, helyzeteket dolgoznak ki és nagyon jól megy nekik az olasz bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy a Manchester United játékosai is tudják, hogy nagyon kemény meccsre számíthatnak ellenük, mert nagyon tehetséges játékosok vannak az olaszok keretében. Ezt az összecsapást is várom, ahogy az összes többit is, hiszen tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája nagyon különleges."

 

Végül, de nem utolsó sorban a Young Boys csapata került az F csoportba, akik a United számára már egy ismertebb alakulat, hiszen a 2018/19-es szezonban is már szembekerültek a manchesteriekkel. Az egyik találkozót Pogba duplájával és Martial találatával 3-0-ra nyerte a United, a másikat pedig Fellaini góljával 1-0-ra. A három szezonnal ezelőtti győzelmek ellenére Cole arra hívta fel a játékosok figyelmét, hogy a svájci bajnok elleni két mérkőzés is kemény próbatétel lesz.

 

"Azt gondolom, hogy aki ezen a szinten játszik, ott nem lehet kimondani azt, hogy esélytelen csapat. Egy olyan csapat, mint a Young Boys, ha olyan napot fog ki legyőzheti a Manchester Unitedet és ez alakulhat persze fordítva is simán, de egyetlen mérkőzésnek sem lehet úgy nekimenni, hogy mi vagyunk az esélyesek és ők csak egy kis csapat."

 

"11 játékos fog szemben állni 11 játékossal és a Young Boys ugyan úgy győzni akar majd, mint a United, hogy megszerezzék a három pontot. Kemény meccs lesz otthon és idegenben is."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!