Pogba minél több gólpasszt adna
Paul Pogba a 2021/22-es Premier League szezonban megvalósítandó céljai közül az egyik legfontosabbnak azt jelölte meg, hogy minél több gólpasszt tudjon kiosztani.
A francia középpályás az Európa-bajnokság egyik legjobb formában játszó játékosa volt és klubjába visszatérve ott folytatta, ahol a nyári kontinensviadalon abbahagyta.
A Leeds elleni találkozóval kezdődött az idény a Vörös Ördögök számára, a találkozón pedig Pogba 4 gólpasszt is adott, melyeknek köszönhetően az Old Trafford közönsége egy 5-1-es hazai sikernek lehetett szemtanúja. A francia játékos ezt követően a Southampton elleni idegenbeli bajnokin is közreműködött a csapat egyenlítő góljában, passzát pedig Mason Greenwood értékesítette.
Öt asszisztjával Pogba így jelen pillanatban az élen áll a Premier League legtöbb gólpasszát adó játékosai listáján megelőzve Michail Antoniot, Gabriel Jesust, Said Benrahmat, Pascal Grosst és Mohame Salah-t.
A hét elején a klubmédia megkérdezte Pogbát, hogy jelenlegi öt gólpassza közül melyik a kedvence, a francia középpályás azonban nem volt önajnározós hangulatban és inkább azt mesélte, hogy a vágya az, hogy minél több találtban tudjon közreműködni a bajnokságban és, hogy ezekkel segítse a klubját abban, hogy a hőn áhított sikereket elérje.
"Hogy melyik a kedvenc gólpasszom? A következő, mindig a következő. Nagyon örülök az eddigieknek és most az egyik célom az, hogy a bajnokságban én adjam a legtöbb gólpasszt idén."
"Ha ez sikerül, akkor a végén ez trófeát jelenthet a csapatnak, amit nagyon szeretnénk megszerezni. Trófea nélkül nem jelent semmit. Én arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam a pályán és hiszek abban, hogy így elérhetjük a célunkat."
Pogba a jelenleg már most a felénél ját a 2017/18-as szezonban adott gólpasszai számának, akkor a csapat végül a bajnokság második helyén zárt 19 ponttal lemaradva a City mögött.
A városi rivális előnye a tavalyi idényben 12 pont volt a második helyezett United előtt és Pogba azt reméli, hogy teljesítményével idén majd a magasba emelheti a Premier League győztesének járó serleget.
A Vörös Ördögök a 2020/21-es szezonban első három bajnokijukon 3 pontot tudtak szerezni, aminél már most jobban állnak és, amennyiben sikerül a Wolves csapatát vasárnap legyőzni, akkor már 7 pontja lesz Solskjaer csapatának.
"A forduló végén azt akarjuk, hogy az eddig megszerezhető 9 pontból 7 pontunk legyen. Szeretnénk ezt a hétvégét győzelemmel zárni, nagyon fontos ez számunkra. Ez adja majd meg a lökést a folytatásra. A kezdeti időszakban lejátszott mérkőzések nagyon fontosak és lendületet adnak az egész szezonra és a céljaink eléréséhez szükségünk van a 3 pontra."
"Tudjuk, hogy nehéz lesz, mindig nehéz, de arra koncentrálunk, hogy megszerezzük a győzelmet és az azzal járó 3 pontot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!