Varane lehet a hiányzó darabja a United kirakósának

A Manchester United érthetően örülnek Raphael Varane közelgő érkezésének, igaz a transzfer nem került volna 41 millió fontjába a klubnak, ha 10 évvel ezelőtt Sir Alex Fergusonnak sikerült volna az Old Traffordra csábítani a francia védőt.


A Manchester United kedd este hivatalosan bejelentette, hogy megegyeztek a Real Madriddal Raphael Varane átigazolásáról és az információk szerint a 28 éves védő 41 millió fontért érkezik ennek fényében az Old Traffordra. A francia játékos több, mint 350 alkalommal lépett pályára a Realban 2011-es csatlakozása óta, emellett pedig 79 alkalommal képviselte Franciaországot a válogatottal és tagja volt a 2018-ban világbajnokságot nyerő csapatnak is.

 

A fiatal Varane a 2010/11-es szezon során hívta fel magára a United figyelmét még a Lens színeiben, miután kiváló teljesítményével a szezon utolsó hónapjaiban alapembere lett David Friio csapatának a Stade Bollaert-Delelisben.

 

Bár a 18 éves játékos nem tudta megmenteni akkori csapatát a francia élvonalból való kieséstől, de ez nem zavarta Fergusont, aki már akkor látta benne a világklasszis játékost.

 

A skót menedzser pechére azonban nem ő volt az egyetlen, aki felfigyelt a fiatal tehetségre és Sir Alex-et megelőzve végül a Real Madrid lett a befutó. Ehhez állítólag elegendő volt Zinedine Zidane egyetlen telefonhívása, a United pedig hoppon maradt és azon a nyáron 16,5 millió fontért szerződtették Phil Jones-t a Blackburn Rovers csapatától.

 

A Santiago Bernabeu stadionban töltött, trófeákban gazdag 10 éve alatt Varane és Sergio Ramos félelmetes párost alkotott és végül Pepe madridi pályafutásnak is véget vetett a védőpáros sikeressége.

 

Varane első két madridi szezonjában Jose Mourinho irányítása alatt dolgozott, aki akkor még nyugodtan mondhatjuk, hogy edzői pályafutása csúcsán járt. A francia védő rengeteget fejlődött és már az első ott töltött évében sikerült megakadályozni Pep Guardiola Barcelonáját abban, hogy zsinórban a 4. bajnoki címüket ünnepelhessék a katalánokkal.

 

Mourinho az elmúlt 20 évben több helyen is a világ legjobb védőivel dolgozhatott együtt és elmondása szerint Varane ennek a listának az élén áll. 

 

"Varane a legjobb belső védő a világon. Igaz még fiatal, de szerintem ő a legjobb" - mondta a portugál tréner 1 évvel azután, hogy távozott a Real Madridtól. Ez a kijelentése pedig teljesen érthetővé teszi, hogy miért akarta 2016-ban a Unitedhez csábítani a francia játékost.

 

Mourinho azonban nem tudta rávenni Varane-t, hogy igazoljon Manchesterbe és a Vörös Ördögök ismét lemaradtak a francia védőről. 

 

Varane statisztikái a Real Madridban (forrás: Sky Sports)

 

A játékos részéről viszont ez jó döntésnek bizonyult, hiszen végül több, mint 350 mérkőzésen lépett pályára a spanyol óriás színeiben és 18 trófeát nyert, köztük 4 Bajnokok Ligáját és 3 La Liga címet. Tehát elmondható, hogy a Manchester United egy olyan játékost tudott most leigazolni, aki nem csak, hogy tisztában van azzal, hogyan kell nyerni, hanem egyfolytában győzni akar.

 

A védő nem csak klubjával, hanem a francia válogatottal is sikeres volt, hiszen 2018-ban megnyerték az Oroszországban megrendezésre kerülő világbajnokságot, amely sikerben Varane nem csupán a pályán, hanem társai elmondása alapján az öltözőben is kulcsszerepet játszott. A világbajnoki győzelemmel pedig csatlakozott azon játékosok táborához, akik ugyanabban az évben megnyerték még az Európa-ligát, vagy a Bajnokok Ligáját is.

 

 

Harmadik alkalommal már úgy tűnik szerencséje lett a Unitednek és az első próbálkozáshoz képest 10 évvel később sikerült leigazolniuk Varane-t. A 28 éves játékos ideális korban van ahhoz, hogy Solskjaer bajnoki álmokat dédelgető csapatának kirakósát kiegészítse és akár ennek a kirakósnak az utolsó darabja is lehet.

 

"A Manchester United Európa egyik legjobb védőjét igazolta le. Az első pillanattól kezdve fantasztikus teljesítményt nyújtott a Realban, minden tulajdonsága, képessége megvan amire szükség lehet ahhoz, hogy a legjobb legyen" - mondta Terry Gibson, aki a spanyol foci szakértője.

 

A szekértők szerint a francia válogatott játékos tulajdonságai alapján nagyon közel áll a tökéletes belső védőről kialakított elképzelésekhez, hiszen rendkívül nyugodt, jól viseli a nyomást, uralja a levegőt, jó szervező, vezető hátul, valamint kiválóan olvassa a játékot.

 

Terry Gibson futballszakértő elmondta azt is, hogy természetesen Varane számára is voltak gyengébb napok Ramos társaként a Madridban, ugyanakkor vitathatatlan, hogy a United egy minőségi védőt tudott a személyében leigazolni.

 

Varane a következő szezonban várhatóan Harry Maguire társa lesz a védelem belsejében és a jelenlegi várakozások szerint kiváló párost fognak alkotni. Ennek a felállásnak leginkább Victor Lindelöf issza meg a levét, aki bár minden bizonnyal küzdeni fog a helyéért a csapatban, valamiért mégsem tudta eddig maradéktalanul meggyőzni a szurkolókat 2017-es érkezése óta, hogy ő a legjobb opció a védelem tengelyében, akár igazságtalanok vagyunk vele, akár nem.

 

Varane és Lindelöf mutatói az előző szezonban (forrás: Sky Sports)

 

A védelem megerősítésére a hírek szerint a nyár folyamán még érkezik Kieran Trippier is a védelem jobb oldalára, aki mellett pedig bal oldalt Luke Shaw fog valószínűleg a leggyakrabban szerepelni. Egész impozáns védősort kaphatnak a United szurkolói így. Ami biztos, hogy ha Solskjaer szeretné megtenni csapatával a sokat emlegetett következő lépést, akkor a védelmét meg kell erősítenie a szezon kezdetére.

 

Az okot nem igazán kell magyarázni, hiszen az előző szezon során a Vörös Ördögök 44 gólt kaptak, ami a legjobb 4 helyen végző csapatok közül a legtöbb, valamint a United mögött küzdő Liverpool sem kapott ennyit.

 

A csillaggal megjelölt helyekről érkeztek a United által kapott gólok (forrás: Sky Sports)

 

A United 14 gólt kapott pontrúgásokból, amelyek java része elkerülhető lett volna. Solskjaer egyértelműen felismerte ezt a hibát a szabadrúgásoknál és a szögleteknél is és el is mondta: "A jobb játékosok és a jobb csapatok ellen valahogy nem figyelünk eléggé ezeknél a szituációknál. Pedig ez hozzá tartozik a focihoz és rengeteg gólt elkerülhettünk volna. Remek példái vagyunk annak, hogy ha az ilyen helyzeteknél nem tudtuk megszerezni a labdát egyből, akkor bajba kerültünk sok alkalommal."

 

Kapott gólok száma szögletet követően (forrás: Sky Sports)

 

Kapott gólok száma fejjel (forrás: Sky Sports)

 

Varane érkezése megoldást jelenthet az olyan gólok elkerülésére, mint például az Európa-liga döntőben bekapott találat volt a Villarreal ellen és a Unitednél bíznak benne, hogy a francia érkezésével ezek a mutatók a múlté lesznek. Amennyiben pedig Varane, illetve a csapat képes lesz megmutatni, hogy képesek a javukra billenteni az első és második helyezett közötti mérleg nyelvét, akkor elmondható lesz, hogy megérte 10 évet várni a francia védő érkezésére.


skysports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!