Taktikai mágnestábla: Manchester United 1-1 Fulham

Ideális ellenfélnek tűnt a már kiesett Fulham, hogy a visszatérő szurkolóknak egy csodálatos estét szerezzen a Manchester United. Nézzük meg, hogy (nem) sikerült ezt egy önfeledt előadásba átvinni az Álmok Színházában.


Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki a menti-s szavazáson megmutatta a véleményét. Az előző szavazáshoz képest jóval többen vettetek részt a felhívásban, ennek külön örültem. Meg is mutatom nektek, hogyan vélekedtetek a kérdésben.

 

 

Érdekesség, hogy sok kommentet olvasok én is itt az oldalon a cikkek alatt, ebben többnyire megmondja az illető, mit és hogyan kellett volna. A szavazásban ezzel szemben az látszott, hogy a többségnek tetszettek Solskjaer kezdő csapatai. A mérkőzés közbeni cserék már kevésbé. Az eredményesség pedig érhető módon frusztráló tud lenni. Közel 100 ember véleményét láthatjátok itt az ábrán.

 

Kezdőcsapatok:

 

 

Nem tudom volt-e bárki az Olvasók között, akinek meglepetést jelentett bármelyik játékos kezdőcsapatba való nevezése. Ezúttal talán Henderson és Rashford hiánya tűnhetett fel első körben, másodsorban pedig Tuanzebe középhátvéd poszton való szerepeltetése Bailly helyett, ami egy kicsit érdekesen hathatott. A mérkőzések előtt lehet a United hivatalos applikációjában tippelni a kezdő csapatra is, ott én ezt a három embert vártam még a kezdőbe (Bailly, De Gea és Rashford).

 

Ettől függetlenül egy hamisítatlan 4-2-3-1-s formációt láthattunk a norvég menedzsertől. A Fulham papíron három védős rendszert alkalmazott, a gyakorlatban azonban, főleg a védekezés részénél, ez sokkal inkább egy öt védős rendszerré változott.

 

 

Letámadásban pedig az első hármasa adta a United labdakihozatalokra a nyomást. Az első hármas összetétele a következő módon alakult. Adott volt a két csatár, melléjük pedig legtöbb esetben az azonos oldali szélső csatlakozott harmadiknak. Szélre próbálták terelni a hazai csapatot, amikor a labda pedig szélre került, akkor látványosan megindult a Fulham.

 

 

A következő két jelentben kicsit részletesebben is nézzük meg, hogy zajlott a Fulham letámadása a United labdakihozataloknál. A fent említett módon a Fulham a vonal mellé tereli a Unitedet, ahol az azonos oldali szárnyvédő csatlakozik a presszing javát adó első két támadóhoz.

 

 

A következő jelenetet azért választottam, hogy megfigyelhessük közösen a United bal oldaláról milyen módon kerül át a labda a jobbra. Mélységi passz lehetőség Lindelöf előtt minimális, így megy a vonal mellé a labda. Amint a jobb hátvéd megkapja a labdát, egyből oda zár a Fulham. Ami miatt még meg akartam ezt a jelenetet mutatni, az a McTominay elleni szigor a pálya közepén. Egészen egyszerűen a Fulham a pálya közepét uralni akarta és egyből érkezett is a taktikai fault.

 

 

Sok szempontból tekinthető tipikus Solskjaer mérkőzésnek a Fulham elleni. Nem sikerült az Old Traffordon nyerni, nézők ide vagy oda. Hiába vezetett a United, ha megszerzi a vezetést, akkor valahogy nem megy. A gyilkos ösztönt hiányolja több szakértő is ilyenkor a csapatból. Egyszerűen ha van lehetőség, el kell dönteni a mérkőzést. A két gólról is elmondható, hogy ennél tipikusabb talán egyik sem lehetett volna. Én magam részéről a rövid passzos játék híve vagyok a futballban. Már volt időm elfogadni, hogy Solskjaer egy sokkal direktebb futballt játszat a Uniteddel, mint amit én 5 csillagra értékelnék.

 

Nézzük meg Cavani gólját. Valószínű a leggyönyörűbb gól volt, amit valaha láttam és a direkt futballhoz köthető. A Solskjaer féle tanokat már sokféleképpen boncolgattuk a Taktikai Mágnestábla hasábjain is. A rutinos olvasók már sejthetik mire gondolok.

 

 

Az elmélet után a gyakorlatban is látszik, hogy De Gea a feltolt Fulham mögé teljesen tudatosan ívelte ezt a labdát Fernandes irányába.

 

 

Cavani befejezése pedig csodálatos volt. Ez egy tipikusan olyan gól, amit ha bármelyik 7 és 14 év közötti kisgyereknek megmutatok, tuti, hogy a következő edzésen ő is megpróbálja, mert ilyen gólt szeretne rúgni. De még lehet mi felnőttek is megpróbáljuk a megyeiben vagy bármilyen kispályás futball mérkőzésen. Lenyűgöző volt.

 

 

Sajnos amit a United kapott gólt, az is a tipikus kategóriába sorolandó. Nem kell sokáig visszamennünk az időben, amikor kiemelt módon foglalkoztunk a hosszú oldalra érkező beadásokkal. Egészen egyszerűen a United szélső védői mögötti terület bántóan támadható, egy ellenkező oldali beadással. Erről az előző elemzésben olvashatott minden Olvasó. A tétel sajnos itt is beigazolódott. A Fulham egyenlítő gólja előtt kiürült a védekező középpályás poszt a bal oldalon. Így a keletkezett légüres térbe az egyik csatár nem csak visszaléphetett, hanem meg is tudott zavartalanul fordulni. Shaw próbált besegíteni az odáig ki nem merészkedő belső védőnek, de nem sikerült. A felső képen láthatjuk, hogy hiába tűnik úgy, hogy a védelem elcsúszott, igazából Lindelöf és AWB ismét feleslegesen tolódott el ilyen mértékben. Így Wan-Bissaka mögött az érkező vendég játékos üresen maradt.

 

 

A gólt megnézhetjük ezúttal is mozgóképen.

 

 

Összefoglalva a látottakat:

 

 

Ahogy korábban már leírtam, sok szempontból számomra tipikus Solskjaer mérkőzés lett az összecsapásból. Nem sikerült 1-0 után gálát rendezni a visszatérő szurkolók szeme láttára. Megvoltak a United helyzetei, azonban valahogy a befejezés mindig hiányzott. Kár érte, mert jól jött volna egy kis önbizalom az Európa-liga döntő előtt. Időközben eldőlt, hogy a United ezüstérmes lesz mindenképp az utolsó fordulótól függetlenül. Így én azt várom, hogy a vasárnapi mérkőzésen erősen rotált keret fog pályára lépni. Utána pedig következik az Európa-liga döntő.

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad. Ha tetszett, nyugodtan használd a LIKE gombot és a véleményedet várom a kommentszekcióban!

 

 

Források:

https://understat.com/match/14800

https://www.sofascore.com/tournament/football/england/premier-league/17

https://football.instatscout.com/matches/1725161

https://www.whoscored.com/Matches/1485541/MatchReport/England-Premier-League-2020-2021-Manchester-United-Fulham

https://medium.com/@josephpressiv/ole-gunnar-solskjaers-tactics-from-molde-to-manchester-united-9ac643aeb608


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!