Taktikai mágnestábla: AS Roma 3-2 Manchester United

Kedves Olvasó! EL-jött a pillanat, hogy megvitassuk, mi is történt a Róma elleni elődöntő visszavágóján. Gyere, nézzük meg közösen mit láthattunk a pályán.


 

Nem "találkoztunk" a Liverpool elleni incidens óta. Ne menjünk el szó nélkül a téma mellett, hiszen befolyásolja a klub életét a bajnoki hajrában. Azt gondolom, hogy lehet tüntetni a tulajdonosok ellen, azonban ez a fajta erődemonstráció már talán átlépett egy határt. Természetesen értem a lényegét, azonban a szélsőségeket én nem annyira szeretem. Jobban örültem volna, ha vasárnap délután megtudják rendezni a United - Pool mérkőzést egy Old Traffordon kívüli tüntetéssel egybekötve. Emlékezhetünk, hogy a Chelsea-nél is hasonló történt a Szuperligás kilépés előtt közvetlenül. Szurkolói oldalról nézve pedig egyértelmű volt az időzítés. A TOP 4 nagyjából megvan a csapatnak, így nagyon nem történik akkor sem semmi, ha a három pontot netán a Pool kapja. Az Európa-liga elődöntő eldőlt az Old Traffordon, szóval, ha a csapat kicsit lelkileg meg is csúszik, akkor sincs gond, mert valószínűleg 6-2-ről nehéz lenne kiesni.

 

Az FA döntése is egyértelmű számomra. Az MU, mint klub nem tudta megakadályozni a szurkolói rendbontást és megrendezni a mérkőzést. A szoros év vége miatt így nyilvánvalóan bűnhődni fognak egy extra kemény sorsolással. Azt gondolom, hogy a csütörtöki visszavágóra a játékosok úgy érkeztek Rómába, hogy itt nagyot bukni nem tudunk. Profi játékosokról lévén szó, a lehető legjobban ki kell vonniuk magukat a pályán kívül történt dolgokból.

 

A Róma elleni mérkőzés előtt nézegettem az eredményeket egy kicsit. Próbáltam kitalálni, mi is várható a mérkőzésen. Rómában eddig három találkozót játszott a United, a mérleg 1-1-1, most már ugye, 1-1-2! A Róma 2021-es naptári évben csupán két találkozót veszített el hazai pályán, így könnyű találkozónak semmiképp sem tűnt a túra. Azt azért tudjuk, hogy a Solskjaer féle United idegenben nagyon erős. Bár ez az elmélet lassan okafogyottá válik, mert már az Old Traffordon is brillírozik a csapat és a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzéséből kettőt is elvesztett. Még akkor is így van ez, ha az egyik egy FA-kupa mérkőzés volt, míg a másik egy már eldőlt párharc második felvonása.

 

 

Találós kérdés: A jobb felső sarokba betettem Solskjaer első és a mostani interjúján készült képet. Hány évet öregedett kinézetre ez idő alatt Ole? A válaszokat a kommentszekcióban lehet megadni. :)

 

Felállások: 4-1-4-1 vs 4-2-3-1

 

 

A kezdőkre pillantva kettő érdekességet egyből kiszúrhatott az Olvasó! A Róma feladta az Old Traffordon játszatott három védős, szárnyvédős rendszerét. Ezt egy négy védős formációra cserélte. A másik pedig, hogy Van de Beek, Fernandes és Pogba is a kezdő csapatban kapott helyet.

 

Van de Beek alapvetően balszélső posztra lett nevezve a mérkőzésen, de rengeteget járt be a pálya közepe felé, sőt, sokszor át is tolódott teljesen az ellentétes oldalra, ezzel igaz a kombinációs játékot segítette kis területen, de teljesen kiürítette a túloldalt. Ez például Pogba súlypont áthelyezései miatt lett volna fontos.

 

 

A teljesen kiürülő bal oldal problémája.

 

 

A mérkőzés elején azt lehetett érezni, hogy a Róma más fordulatszámon pörög. Talán még el is hitték, hogy továbbjuthatnak. Mindenesetre a mérkőzés legelején kellett két bravúr, ami rosszabb napokon nem biztos, hogy megvan. Nálam a visszavágó hőse De Gea egyértelműen. Hihetetlenül sokat védett, a gólokról abszolút nem tehetett. Nagyon szerencsés helyzetben van a United, hogy két ilyen klasszis kapussal rendelkezik. Ráadásul nagyon jó lehet a munkamoráljuk is, hiszen De Geanak nem derogál az Európa-ligában védeni, úgy, hogy 10 év után szorult ki az első számú kapus posztról. Amikor lehetőséget kap, abszolút él vele.

 

 

Az év elején sokat elemeztem a jobb oldalról beérkező szabadrúgásokat. Közeledik az év vége és még mindig ott tartunk, hogy hatalmas gondokat okoz ez a védelemnek. Ha ezt a részletet nézem kiragadva, akkor a kardomba bírnék dőlni. De szerencsére ott van nekünk De Gea!

 

 

 

A következő védés azért is a kedvencem, mert olyan volt, mintha De Gea tényleg felvett volna egyfajta golyóálló mellényt, amin egyébként már kétszer áthatoltak. Másrészről, pedig lélektanilag nagyon fontos pillanatban történt. Ha a 60. percben itt gólt szerez a Róma, akkor azért feljöttek volna kettő gólra fél órával a mérkőzés vége előtt úgy, hogy idegenben lőtt góllal jobban álltak. Megbillenhetett volna a mérkőzés egy elképesztően horror irányba.

 

 

Ez hogy maradt ki? De Gea térdében akadt el, és még csak nem is a kapuba csorgott be. Ha De Geanak ez lett volna a búcsúmeccse, akkor sem tudott volna jobbat kitalálni a vereség ellenére. Szerintem egy potyázós rosszabb napján még ki is eshettünk volna. Nem is biztos, hogy véletlen, hogy a Róma újdonsült menedzsere, José Mourinho le akarja igazolni a nyáron a spanyol hálóőrt!

 

 

A mérkőzés másik hőse a duplázó Cavani lett. Bár erre az első félidőben én személy szerint nem fogadtam volna, amikor hat perc alatt két helyzetet is elpuskázott. Főleg az első miatt voltam inkább bosszús, mert az egyértelműen flegmaság volt. Már csak azért is tudom, mert egy baráti focin hasonlóan rontottam el egy helyzetet én is tegnap délután. Azt persze nem szeretném állítani, hogy egy szinten lennénk, de a szituáció nagyon hasonló volt és utólag én is önkritikus voltam magammal. :)

 

 

A következő lehetőség még magyarázható! Itt nagyot védett a Róma kapusa.

 

 

Az előző szituáció azért is védhető, mert a vezető gólt Cavani nagyon hasonló módon szerezte. A kiugratás ezúttal is jó ütemben jött. Az igazat megvallva, nem tudtam eldönteni, hogy a Róma védői voltak lassúak hozzá képest, de fürgének tűnt az uruguayi támadó ezeknél a kiugratásoknál. Ezzel a góllal teljesen egyértelművé vált a továbbjutó kiléte.

 

 

Ettől függetlenül az olasz csapat nem adta fel a találkozót és a párharcot. A második félidőre a United több cserét is eszközölt. A norvég joggal gondolhatta, hogy a párharc végérvényesen eldőlt, aligha fog a United öt gólt kapni a második félidőben. Tegyük a szívünkre a kezünk, sokan estünk ebbe a hibába! Én is... aztán a második félidő könnyen ránk cáfolhatott volna! Nézzük csak!

 

 

A második játékrész elején aztán jöttek az olaszok. Egy kiugratás után érkezik a beadás a hosszú oldalra a jobb oldalról (United nézőpont). A középre eltört labdát, azaz a második labdát Dzeko fejeli a kapuba. Sok minden volt ebben a gólban, ami ellen tehetetlen idén a védelem.

 

 

Viszonylag hamar, kettő perccel később Fred bukott el egy labdát kulcspozícióban. Mentve a brazilt, nagyon szorongatott helyzetben volt. Egy igazi flipperes ide oda pattogós jelenetsor végén megpróbálta, nem jött be. Az aggasztó inkább az volt, hogy nagyon hamar szerzett a Róma két gólt. Ha most valaki veszi a fáradtságot és visszateker De Gea bravúrjai részhez, akkor láthatja, hogy a 62. percig akár 4-1 is lehetett volna. Azaz ebben a periódusban nagyon átrohant a Róma a Uniteden. Mondanom sem kell, hogy ha nincs az a kettő De Gea bravúr, akkor onnantól nagyon necces a továbbjutás kérdése.

 

 

Az xG mutató is árulkodó, mennyire nem sikerült lesimázni a visszavágót. A matematika alapján a reális eredmény az 5-2 lett volna. Azért erre a 0-1-s első félidő után annyira nem számítottam. Gondolom ti sem!

 

 

Elérkeztünk a 68. perchez, ahol Cavani ismét lecsapott. Fernandes nagyon szép labdát adott neki, de ezek a beindulások, egyszerűen zseniálisak voltak ezen a mérkőzésen. Nagyon hiányolom például Martial játékából ezeket a kiugrásokat.

 

 

A Róma utolsó góljától eltekintenék. Szerencsés, megpattanó gól volt, De Geaban ezúttal nem akadt el a labda. Mindenesetre a mérkőzés tanulsága számomra az volt, hogy még egy ennyire megnyertnek tűnő párharc során sem szabad leírni egyetlen ellenfelet sem. Végül is sikerült a norvég menedzserrel átlépni az elődöntők mágikus küszöbét. Csak az Arsenalon múlt, hogy ne angol párharc legyen mind a kettő európai kupasorozatban.

 

Mit gondoltok, sikerülhet megszerezni Solskjaernak az első trófeáját? Ha jobban belegondolunk egy bajnoki második hellyel és egy Európa-liga győzelemmel elérné azt, amire Mourinho maximálisan képes volt a Manchester United vezetőedzőjeként.

 

 

Források:

https://www.instagram.com/p/COi7IJXFCsM/

https://www.eredmenyek.com/merkozes/I1bP5lh9/#osszefoglalas/osszefoglalas

https://www.sofascore.com/manchester-united-roma/Kceb

https://football.instatscout.com/matches/1932586


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!