Taktikai mágnestábla: Manchester United 2-1 Brighton

Kedves Olvasó! Visszatért a Premier League a képernyőre, így visszatért a rovat is a normál kerékvágásba. Gyere, nézzük meg közösen, mit láthattunk a legutóbbi bajnoki mérkőzésen!


 

Azokhoz az Olvasókhoz szólnék első körben, akik esetleg csodálkoznak, hogy lehet Taktikai Mágnestábla cikk, amikor április 1-én olvasták, hogy búcsúzik a rovat?! Nekik azt javasolnám, hogy olvassák el a cikket is, ne csak a szalagcímet :) Most, hogy kihevertük az ijedtséget, visszatért a rendes formátumra a rovat, remélhetőleg sokak nagy nagy örömére!

 

Kezdjük a jó dolgokkal United szempontjából. Kikapott a Leicester és a Chelsea, döntetlent játszott a Tottenham, ma pedig még pontokat szórhat a West Ham. Lényegében a begyűjtött három pont nagyon megerősítette a Manchester United pozícióját a top 4-ben. A bajnoki címről már szerintem ne beszéljünk. Legyen meg a top 4 és húzzuk be az Európa-ligát!

 

 

Ha egy pillanatra visszagörgetünk a tabellára, akkor könnyen kiszámolhatjuk, hogy az MU már 11 ponttal ellépett a jelenleg 5. helyezett Tottenham, Liverpool, West Ham hármassal szemben. Nálam mind a három csapat 5. helyezett, mert ugyanannyi pontjuk van. Ma persze még ez a West Ham már említett mérkőzésével változhat.

 

 

Felállások: 4-2-3-1 vs 3-4-1-2 vagy 3-5-2 vagy 5-3-2 kinek, hogy tetszik jobban

 

A mai modern fociban már megszokhattuk, hogy a top csapatok más felállást használnak védekezésben és támadásban. Ezt láthattuk a Brighton esetében is, mert támadásban a 3 belső védő maradt hátul és adta meg a szilárdságot a csapatnak, védekezésben azonban visszazártak a szélső játékosok is. Hazai oldalon egy hamisíthatatlan 4-2-3-1-s felállást tartogatott Solskjaer számunkra.

 

 

Azt gondolom, hogy Ole taktikáját már minden vérbeli fanatikus taktikai mágnestábla rajongó ismeri. Ezer féle módon bemutattuk már. Apró darabokra szedtük, megrágtuk, megemésztettük. A mai napon kissé ünneprontó hangulatban leszek, mert az átlagosnál kissé kritikusabb módon szeretnék írni arról, amit a Brighton ellen láthattunk.

 

Az átlagos pozíciók is jól mutatják a két csapat elképzelését. A Brighton oldaláról a 13-as és 15-ös játékos játszotta a szárnyvédő szerepkört. A vendég csapat nagyon megszállta az egész mérkőzésen a pálya közepét, ez köszönhető volt annak, hogy viszonylag hamar vezetést szereztek a mérkőzésen.

 

 

Nézzük meg, hogy zárta körbe a hazai csapat védekező középpályását a Brighton. Az ellenfelek már persze rájöttek, hogy a védekező középpályásait az MU-nak kalitkába lehet zárni, hiszen Ole a támadásépítéshez nem igazán használja őket. Hiába volt ezúttal Pogba is a középpályára vezényelve Fred mellé, egyszerűen szenvedett attól, hogy a Brighton megszállta a pálya közepét. Nem véletlen, hogy az esetek többségében Shaw irányába került ki a labda a szélre vagy Maguire vezette ütközésig felfelé.

 

 

Gyakran Fred és Pogba akkor tudtak labdához jutni, ha kimozogtak ebből a háromszögből, vagy négyszögből ha még a Brighton 18-as számú játékosát is idevesszük. Az alábbi képen azt láthatjuk, ahogy Fred keresztbe vezeti a labdát. A gond ezzel az, hogy ezt bármelyik belső védő is megtehetné, plusz így két védekező vonalat kellene átpasszolnia Frednek úgy, hogy a passzsávokat a Brighton fel is ajánlja. Fred pedig előrefelé olyan szintet sajnos nem képvisel, hogy ezeket a passzokat nagy %-ban mélységben, pontosan, jó ritmusban megpasszolja.

 

 

Mi történt, ha Fred mégis csak meg tudta passzolni a felkínált passzsávot? Nézzük meg közösen!

 

 

Én ezt hívom passzív labdabirtoklásnak. Látszólag te irányítasz, de közben az történik, amit az ellenfél szeretne. Amint Fred felpasszolja a labdát Rashfordnak, három ember omlik a nyakába. Plusz, ha hozzávesszük, hogy támadásépítésben ez a veszélyesebb Manchester United oldal, akkor még szomorúbbak lehetünk. Gondolom sokan olvasták Ole nyilatkozatát a mérkőzésről, ami számomra meglepően pozitívra sikerült. Természetesen örülünk, hogy hátrányból felállt ismét a csapat és győzni tudott, de valahogy én azt láttam, hogy a felállt védelem ellen, megint nincs egy séma, amihez lehetne nyúlni. A kapott gól? Az pedig egy típushibának volt köszönhető. Április elején tartunk, 2021-ben és a védelem még mindig ott tart, hogy egy Welbeck szintű csatár megoldhatatlan problémát jelent Lindelöfnek és AWB-nek. Pontosabban a szituáció, amibe belekényszerítették őket.

 

A Brighton szerényebb képességű csapat, mint a Manchester United, de a házi feladatot remekül teljesítette. Felkészültek az MU hibáira és gyenge pontjaira. Mutatnék is egy példát nektek. A következő jelenetben két tényt rögzítenék:

1. A Lindelöf mögé beívelt labda, ami már szinte természetes módon az ellenfél csatáráé lett.

2. A második hullámba visszafejelt labda. Idén egészen egyszerűen a második hullámba visszatett labdák zömét nem United játékos szerzi meg a saját tizenhatosán belül.

 

Maguire itt szerencsére időben javította a társak hibáit és megakadályozta, hogy a Pogbáról leváló ember át tudja venni 10 méteren a labdát. Jól olvasta a játékot a kapitány!

 

 

Nem sokkal később érkezett a vendég csapat vezető gólja. Welbeck mozgása remek egyébként, mert Lindelöfnek végig a perifériáján kívül van, pedig nézeget a svéd középhátvéd hátra folyamatosan. AWB mögé pedig még belopózik Welbeck, hogy neki is teljesen a vakfoltjából érkezzen. A szomorú inkább az egészben a védők kommunikációja. Mert ha esetleg Lindelöf vagy AWB megtudja csúsztatni a beadást, akkor sem jobb a helyzet, mivel AWB embere, a 15-ös számú vendég játékos még mindig teljesen üresen érkezik a hosszú oldalon. Számomra egyértelmű helyezkedési hibából érkezett a gól. Elemeztük már elégszer ezeket a szituációkat, szóval csak jegyezzük meg, hogy még mindig itt tartunk.

 

 

Miért is gond az, hogy nem tudják ezt megfelelően lekommunikálni? Nézzünk egy példát arra, amikor a 15-ös játékos egy csúsztatás után meg tudja kapni a labdát. Igaz, nem a tizenhatoson belül, de az elv az ugyanaz (a labda itt is tudatosan a második hullámot kereste...).

 

 

Emlékezetes mérkőzést játszott egyébként a két csapat egymás ellen a bajnokságban legutóbb. Akkor 3-2-re nyert a Manchester United a Brighton vendégeként. A 93. percben még 1-2 volt az állás a Unitednek. Majd a 95. percben jött a hideg zuhany. Kitalálod milyen gólt kapott az MU ? Mutatom! Addig írd le egy papírra, vagy a telefonod jegyzetébe.

 

 

Bizony, ismerős képsorok lehetnek! A hosszú oldalon nem maradt ember a beadásra érkező játékosra. Nem az első alkalom tehát, ha csak az MU - Brighton párharcot nézzük! Bármilyen hihetetlen is, ezek után még az MU megnyerte a mérkőzést egy Fernandes tizenegyessel. Mutatok még egy példát arra, hogy már ősszel is elérte a Brighton a United védekezésében az eltolódást. Lindelöf és AWB párosát itt is érdemes figyelni, attól függetlenül, hogy csak földön járt a labda.

 

 

Visszatérve a mostani mérkőzéshez. Természetesen nem állítom, hogy a Brighton ellen könnyű lett volna játszani. Nézzük csak meg, milyen falat képeztek a kapujuk előtt a vezető gól után. A probléma inkább ott van, hogy nincsen séma arra, hogy ezt kreatívan feltörjék. Türelmesen várja a csapat, hogy történjen valami. Vagy egy United játékos villanás, vagy az ellenfél hibázzon egyet, amit meg lehet bosszulni. A félidőben elhatároztam, hogy ezt mindenképp bele fogom írni a cikkbe, mert én nem éreztem az átütő erőt a hazai csapaton. Lassú, fáradt, céltalan labdajáratást láttunk a mérkőzés nagy részén. Bátran kimerem jelenteni, hogy a szerencse kellett hozzá, hogy megfordítsa a United ezt a mérkőzést. Ez az a dolog, amiben Solskjaernak javulnia kell, ha huzamosabb ideig itt akar maradni a kispadon. Kellenek a támadásbeli sémák. Manapság már nem elég az, hogy elmagyarázom egy csatárnak, hogy mozogjon, mikor hova fusson. Ha a kilencest nem tudja a csapat megjátszani, akkor olyan céltalanul fog beindulgatni, ahogy Van de Beek teszi, ha a pályán találja magát. Sajnos őt sem játssza meg túl sűrűn a csapat.

 

 

Solskjaer a tegnapi mérkőzésről:

 

Szünetbeli instrukciók

"Taktikailag semmi különbség nem volt ahhoz képest, mint amit az első félidőben is akartunk. Több védelem mögé történő befutást, több és jobb mozgást akartunk. Néha a válogatott szünetet követően időbe telik a visszarázódás és talán egy félidő kellett ahhoz, hogy be tudjuk gyújtani a tűzijátékot. Nagyon jó második félidőt produkáltunk."

 

Én meg majdnem felrobbantam a félidőben, mennyire nincs játéka a csapatnak és mennyire nem tudják feltörni a Brighton védekezését. Kicsit elszomorító volt, hogy ezután azt olvasom, hogy szünetben taktikailag igazából szinte minden rendben volt. Hát ha ő mondja...

 

Nézzük meg a két manchesteri gólt, hiszen a mutatott játéknak ha nem is, az eredménynek mindenképp örülhetünk.

 

Rashford 62. perc 1-1

A Brighton támadást épített a második félidő közepén. Nagyot hibáztak, hogy a saját térfelük közepén eladták a labdát, mert átmenetekben borzasztóan erős a United. Hamar rá tudott gyorsítani a hazai csapat a rendezetlen Brighton védelemre. Fernandes remekül ütközésig vezette a labdát, majd pont a kellő időben Rashford elé tálalt, aki klasszis módon tekert a hosszú sarokba. Cavani munkája nagyon kellett a labdaszerzéshez a térfél közepén.

 

 

Bekarikázva látható, hogy Cavani hol zavart be a Brighton térfelén. Alul pedig a pillanat látható, amikor Fernandes kipasszolja a labdát Rashfordnak. Látszik továbbá, hogy a támadó harmadban 4v3-ban játszhatta le az MU a kontrát.

 

 

Greenwood 83. perc 2-1

Fernandes kevergetett a bal szélen. Remekül látta meg a második hullámban érkező Pogbat. Sajnos a francia eltörte a labdát, de az nagyon szerencsésen pattant, mert Greenwood pont arra járt. Így a fiatal angol öt méterről remekül csúsztatott a hálóba. Kíváncsi lettem volna Van de Beek berúgta volna-e a helyzetet, ha Greenwood nem stukkolja el előle?! Mit gondolsz?

 

 

Láttunk azért már arra példát, hogy milyen az, amikor Pogba a második hullámban remekül találja el a labdát. Ki emlékszik még rá?

 

 

Összefoglalva a látottakat:

 

Nem ezzel a mérkőzéssel sikerült megnyerni a United csapatának a világon sok fiatal korú gyermeket, hogy beleszeressen a klub játékába és filozófiájába. Azonban ahogy bátran hirdeti a klub: a hátrányból való fordítás a klub DNS-e.

 

 

Nagyon megizzasztotta a Unitedet a kellemetlen stílusban jól védekező ellenfele. Végig szoros mérkőzést produkált a két csapat, abszolút három esélyes találkozót láthattunk. A Brighton talán magának is köszönhette, hogy elveszítette ezt a mérkőzést. A megszerzett vezetés után egyértelműen a célfutball érvényesült náluk. Solskjaer csapata kissé tanácstalannak, bizonytalannak tűnt a támadó harmadban. Hiába futballozott a mérkőzés nagy részében mezőnyfőlényben, ez inkább passzív labdabirtoklásban valósult meg.

 

Köszönhetően a második félidő első harmadában a vendégek megingásának, a hazai csapat fel tudta törni a Brighton védekezését. Ismét nem a stílus, sokkal inkább a játékosminőség diadala volt ez a győzelem. Ettől függetlenül roppant fontos három pontot szerzett meg Solskjaer és csapata. Be kell biztosítani minél előbb a Top 4-et, hogy lehessen teljes erővel az Európa-ligára és a Solskjaer éra első kupájára koncentrálni.

 

Folytatás csütörtökön a Granada vendégeként! Köszönöm, hogy elolvastad!

 

 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok ezúton én is!

 

 

Források:

https://understat.com/match/14731

https://www.whoscored.com/Matches/1485490/MatchReport/England-Premier-League-2020-2021-Manchester-United-Brighton

https://www.sofascore.com/manchester-united-brighton-and-hove-albion/FsK

https://new.instatscout.com/en/video/index/kind/FullMatches/match-id/1725092

https://www.facebook.com/manchesterunited


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!