Taktikai mágnestábla: Manchester United 1-0 West Ham United

Kedves Olvasó! Túl vagyunk egy újabb nagyon fontos fordulón a bajnokságban. Lejátszotta kedvenc csapatunk a 29. liga mérkőzését is. Nézzük meg mi történt egykori sokak "kedvenc" menedzsere ellen!


A TOP 4-be vágyó West Ham érkezett vasárnap az Old Traffordra. Minden esélyük megvan idén a Kalapácsosoknak arra, hogy elérjék a Bajnokok Ligája helyek egyikét. David Moyes nagyszerűen felépítette Londonban az Everton 2.0 csapatát. Rengeteg dologban hasonlít számomra ez a West Ham a Moyes-féle Evertonra. Legfőképpen azokat a jegyeket erősíti ez a West Ham, ami miatt azt gondoltam, hogy Moyes soha nem volt a Manchester United élére való. Mert egy dolog az eredmény és másik dolog a stílus. Egy giga klub, mint a Manchester United, nem játszhatna ilyen minimalista célfutballt hosszútávon. Nézzük is meg, mi történt a mostani mérkőzésen a két csapat között.

 

Felállások: 4-2-3-1 vs 3-1-4-2

 

 

Papíron Moyes háromvédős rendszerrel érkezett az Álmok Színházába, a gyakorlatban azonban ez 5 védőre módosult védekezésben. A mai modern fociban a minimálisabb kockázatot vállaló menedzserek, vagy akik kompenzálni akarják a játékosminőségbeli különbségüket egy jobb csapattal szemben, gyakran használják az 5-3-2-s felállást. A következő képen a WHU 5-3-2-s labda nélküli felállását láthatjuk. Greenwood visszamozgása kisebb lyukat képez a West Ham védekezésében, de a szélre kimozgott irányító (Fernandes) nem tud befutni a védők mögé, ráadásul a labdát Greenwood sem tudná neki a lyukba betenni.

 

 

Elképesztő volt látni, hogy a West Ham nem ritkán akár kb. 20-25 méteres sávra összetudta nyomni az egész csapatát. Olyan szinten leszűkítették a területet, hogy ott egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Hihetetlen volt ezt látni. Persze a védekező futball kedvelői csettinthetnek, mert egyébként ebben is óriási szervezettség és munka van. Ráadásul kell hozzá tizenegy olyan játékos, akik nem szégyenlik a védekezést. Nagyon nehéz egy ilyen masszív, tömör csapat ellen mit tenni. Az jutott nekem eszembe, amikor Cageballoztunk még a vírus előtt. 3v3 megérkeztünk mi, akik úgymond "fociztunk", tanultuk a focit és jött az ellenfél, akikre ránézve még 10 méter futást sem nézel ki belőlük. Aztán okos védekezéssel és rendkívül tömör fallal szinte egész mérkőzésen áttörhetetlenek voltak. Ki is kaptunk :D

 

Nos, ez a West Ham sok esetben rendkívüli módon lezsugorította a játékteret. Abból indultam ki, hogy a tizenhatos vonaláig kereken 3 sávot nyírtak a fűbe, szóval kicsivel nagyobb mint 5 méteres egy ilyen sáv. Így valahol 10-20 méter között lehet az a sáv, amire a WHU az első félidőben többször betömörült. Ismétlem még egyszer, hogy nem ez a futball leglátványosabb része és valószínűleg ez a másik véglet, mégis van benne valami zseniális. Legalábbis a szervezettség az elképesztő. Mutatom!

 

 

Első félidő lehetőségei

 

Hol lehet egy ilyen masszív védekezést feltörni? Középen nagyon nehéz! Csak akkor sikerülhet, ha valamilyen oknál fogva fellazulnak. Esetleg kimerészkednek, támadást vezetnek, szöglet stb. Általában széleken van több esély bontani. Nézzük meg, ilyen előfordult-e a West Ham ellen?!

 

Már a harmadik percben lehetőség adódott Greenwood előtt. Shaw remekül ment el a bal szélen, ráadásul bátran a tizenhatoson belülre tudott törni. A beadása is remekül sikerült, de Greenwood a védővel a nyakán nem tudott valódi veszélyt kialakítani a vendégek kapuja előtt.

 

 

A következő jelenetben szintén Greenwood van a főszerepben. Remekül mozgott ki a szélre, a beadása is kiváló. Sajnos Rashford nem tudja teljes erőből megfejelni a labdát. Az utóbbi mérkőzéseken észrevettem, hogy a United beadásai nagyon veszélyesen érkeznek a tizenhatoson belülre, azonban az érkező játékosok rendre nagyon gyengén fejezik be a helyzeteiket. Erre volt most példa Rashford befejezése is.

 

 

Egy másik példa a jelenségre. Nem volt könnyű labda elismerem, de talán lehetett volna egy minőségibb megoldás is öt méterről.

 

 

Fordulók óta látható, hogy a videózással nincs gond a stábnál. Előveszem a városi rivális mérkőzésről származó jelenetet ennek a ténynek az alátámasztására. Egy minőségibb befejezés egy nagyon hasonló forgatókönyvvel.

 

 

Nagyon ritka alkalmak egyike volt, hogy a West Ham fellazult az első félidőben. Az MU villámgyorsan játszotta át a középpályát. Ezúttal Fredet lehet dicsérni, amiért gyorsan eljuttatja a labdát Bruno Fernandesig. A portugál Greenwoodnak passzol, aki egy passz - vissza passz helyett egyedül oldja meg a helyzetet. A szélen Rashford is még passzopciót nyújtott egyébként. Greenwood lövése ettől függetlenül remek befejezés volt, a kapus nagy védésének köszönhetően maradt el a gól.

 

 

Második félidő lehetőségei

 

A második félidő elején hamar sikerült a West Hamnek feltörnie a saját védekezését. Szöglet után érkezett a megváltás. Dawson öngóljával sikerült megszereznie a vezetést a hazai csapatnak.

 

 

A szöglet a rövid sarokra érkezett, be az embertumultusba. Annyit szidja mindig mindenki a szakmai stábot, de én most az ellenkezőjét tenném. Bár azt nem tudom, hogy mennyire volt tudatos ez a rövidre beívelt szöglet, azt azonban tudom, hogy a Spurs néhány mérkőzéssel ezelőtt szintén ilyen koreográfiával mattolta Moyes csapatát.

 

 

Másik lehetőség a felállt fal ellen az átlövés. A második félidőben Fernandes átlövése jelentett veszélyt a vendégek kapujára, a kapus azonban nagyszerűen ért le ezúttal is az életerős lövésre. Nagyon hasonló védést mutatott be, mint Greenwood első félidőben leadott lövésénél.

 

 

A West Ham a mérkőzés végéhez közeledve egyre több területet adott át a Vörös Ördögöknek, ezért volt több lehetősége is a Unitednek kontrázni. Erre a leglátványosabb példa és a legnagyobb lehetőség Greenwood kapufája volt. Rashford mögé kerülése megérdemelte volna, hogy Greenwood elé tegye a labdát, a fiatal angol csatár azonban mindenképp gólt akart szerezni. Látszik Greenwoodon, hogy gólra éhes, talán már kicsit görcsös is.

 

 

A West Ham előtt nem sok lehetőség adódott, de azok ismét rávilágítottak a United gyenge pontjaira. Az egyik ilyen gyenge pont a szélről beívelt labda a hosszú sarok irányába. Ezúttal Maguire hárítani tudta a veszélyt, azonban minden ilyen jelenetnél nyugtalanságot érezhetnek az MU szurkolók a csapatuk mérkőzése során.

 

 

A vendég csapat második lehetőségénél egy visszatérő problémával találta szembe magát a Manchester United. Érdekességként emelném ki a következő pillanatképet. Nézzük meg, mennyi United játékos tartózkodik egy vonalban. Hihetetlen látvány volt számomra. Ebben a pillanatban már biztos voltam benne, hogy ha a West Ham játékosa meg tudja verni az emberét a szélen, akkor a második hullámba fogja visszatenni a labdát, ami nagyon nem az MU erőssége idén.

 

 

Ezúttal sikerült kiérni a visszagurított labdára, de ismét nem volt a védelem a helyzet magaslatán. A második hullámba tett labdát még zavartalanul lehetett továbbpasszolni.

 

 

Ezúttal Fred és McTominay munkásságát szeretném nektek kiemelni. Mind a ketten rendkívül magas passz százalékot értek el a mérkőzés alatt. Alábontva láthatjuk egészen pontosan milyen típusú passzokat adtak. Utóbbi adat a United hivatalos appjából van.

 

 

Összefoglalva a látottakat:

 

Nehéz mérkőzésen van túl az Ole csapat. Apró érdekesség, hogy a mérkőzés során Ole Gunnar Solskjaer egyszer sem változtatott. Ebben szerepet játszott, hogy a kispadon nem volt túl veretes a névsor, valamint olyan tapasztalatlan játékosok ültek, akiket könnyű szívvel nem igazán lehetett volna beküldeni a pályára. Matic és Bailly érkezhetett volna esetleg, bár az utóbb időben Solskjaer több kritikát is kapott a cseréi miatt. Túl védekezőre váltott a United és mivel ez meg is bosszulta magát a mérkőzések végén, így kicsit elő is vették emiatt. Lehet, hogy ez is szerepet játszott most abban, hogy nem változtatott.

 

 

A mérkőzést összességében megérdemelten nyerte meg a hazai csapat. Pedig az Old Trafford és a felállt fal, az két olyan vészjósló előjel volt, ami idén már sokszor inkább a negatív dolgokat hozta, nem a pozitívumokat. Ezúttal túl nagy nyomás alá nem helyezte a West Ham a hazai csapatot, átlagban húszat passzolhattak Fernandesék, amíg a Moyes alakulat megtámadta őket. Ez is leírja a West Ham abszolút passzivitását.

 

 

Pillantsunk rá egy kicsit a tabellára, hiszen már javában benne vagyunk a szezon második felében. Minden mérkőzésnek óriási jelentősége van. A fordulóban az Arsenal megtette azt a szívességet, hogy mind a három pontot elrabolta a Spurstől, így kézen fogva csúsznak le a TOP 4-ről. A közvetlen riválisok közül a Leicester az edzőjét és sikerkovácsát a héten elveszítő Sheffieldet múlta felül magabiztosan, míg a Chelsea Leedsben hagyott két pontot, ami szintén jó a Man Utd szempontjából. A City sajnos újabb lépést tett a bajnoki cím felé, így vesztett pontokat tekintve 11 a lemaradás. Az Everton meglepetésre odahaza remegett meg a Burnley ellen. Ma pedig még a Wolverhampton tehetné meg a Unitednek azt a szívességet, hogy megveri a Liverpoolt, bár a vörösök lemaradása így is jelenleg 14 pont. Ha a TOP 4-re koncentrálunk a Bajnokok Ligája miatt, akkor a forduló egyik nyertese egyértelműen a Manchester United. Bukott a Chelsea, a West Ham, az Everton, a Spurs a TOP 4-be vágyó csapatok közül. Ráadásul a győzelemnek köszönhetően 9 pontra nőtt az MU és WHU közötti távolság. Ebből a szempontból tehát ennél nagyon jobban nem tudott volna alakulni a hétvége.

 

 

Folytatás csütörtökön a Milan ellen! Mit tippeltek, meglesz a továbbjutás? Vagy el kell felejteni az Európa-ligát?

 

Köszönöm, hogy elolvastad! Véleményedet ezúttal is várom a kommentszekcióban!

 

 

Források:

https://new.instatscout.com/en/video/index/kind/FullMatches/match-id/1725072

https://www.sofascore.com/football/2021-03-14

https://understat.com/match/14711


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!