Taktikai mágnestábla: Manchester United 1-1 AC Milan
Folytatódott az Európa-liga a nyolcaddöntőkkel, még több játékpercet belepakolva a játékosok lábába! Összehasonlításképp, amíg a Bajnokok Ligájában lejátsszák a nyolcaddöntőket, addig az Európa-ligában letudják a legjobb 32 és nyolcaddöntős párharcokat is, kettő helyett négy mérkőzésen foglalkoztatva az itt elinduló csapatokat. Nézzük meg, hogy sikerült az extrém terhelés hatására ez a szebb napokat is látott párharc.
Manchester United - AC Milan! Azt gondolom, hogy a két csapat történelme alapján sokkal inkább a Bajnokok Ligájában kellett volna ezt a két mérkőzést lejátszani. Az élet a futball világában azonban kegyetlen, a dicső idők mind a két klubnál elmúlni látszódnak. Apró reménysugár, hogy a Manchester United és az AC Milan is második hazája bajnokságában jelenleg.
Felállások: 4-2-3-1 vs 4-2-3-1
Amikor hivatalossá váltak a kezdőcsapatok, akkor egyből azt gondoltam, hogy megint nem pihen senki. Vasárnap ráadásul a helyezések alapján rangadó következik a Premier League-ben, mert a felállt falat felhúzó kontra West Ham érkezik az Old Traffordra. Első ránézésre nem tudom melyik rosszabb ómen, az Old Trafford vagy, hogy egy focizni nem akaró csapat lesz az ellenfél.
A gyakorlatban a felállás így nézett ki a pályán a mérkőzés elején.
Nem tudom, ki hogy van vele, de a City elleni agresszivitást én ezúttal egy kicsit sem éreztem a csapaton. Sajnos ez a fajta álmoskás mérkőzés kezdés inkább jellemző a Unitedre. Itt nem arra gondolok feltétlenül, hogy gólt kell rúgni az első 15 percben, különben rossz a csapat. Inkább arra, hogy a Milan rúgott kettőt az első 15 percben. Az első végül méteres les volt, azonban a második gólt nagyon szőrős szívűnek éreztem, hogy elvették. Értem, hogy kikockázták és valóban mintha kézzel ért volna hozzá, de tegyük szívünkre a kezünket, mennyit háborognánk, ha egy ilyen Bruno Fernandes gólt hasonló körülmények között vennének el?!
A Milan labda nélkül a nem ismeretlen 4-4-2-s felállást hozta az Old Traffordra. Ez ellen a felállt 4-4-2 ellen Matic visszamozgásai jelentettek variációt a labdajáratásoknál. Sajnos a labdakihozataloknál sokszor meggyűlt a hazai csapat baja a középen való támadásszervezés témakörében. Matic és McTominay gyakran álltak passzárnyékban a Milan első kettő embere mögött.
Nézzünk is meg egy ilyen példát. Könnyen a vonal mellé szorult a United. Shaw helyett Telles volt a pályán, így a támadásszervezés nem feltétlenül a megszokott minőségben valósult meg. Az alábbi jelentben is Maguire tanácstalanságát láthatjuk. McTominay és Matic elveszett a Milan játékosok sűrűjében, a mozgásuk sajnos nem elegendő ahhoz, hogy változtassanak a vert pozíción.
Pedig ha McTominay vagy Matic középen meg tudta kapni a labdát, akkor nagyon könnyen lendületesen tudott a United támadást vezetni. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a 4-2-3-1-s felállásban a kettő védekező középpályás nagyobb minőséget képviseljen előre felé és passzpontosságban. Frednek és McTominay-nek is kell ebben fejlődnie. Mutatok is két példát, milyen volt az, amikor rövid időn belül kétszer is kitudta hozni a United McTominay-en keresztül a labdát hátulról. Szerencsére a skót játékos is egyre jobb a mélységi passzok tekintetében, pontosan tud átpasszolni védekező vonalakat.
Lehetőségek
Nem tudom azt állítani, hogy a legszórakoztatóbb és leglátványosabb mérkőzést láthattuk az Európa-liga történelmében. Valahogy én végig úgy éreztem, hogy túl akarnak rajta lenni a csapatok. Jó lenne továbbjutni a párharcból, de minimális energia befektetéssel, ha lehet. Legyünk túl rajta, hazánk bajnokságában amúgy is a saját sorsunkban a kezünk. Az EL egyértelmű ütőkártyája, hogy be lehet vele jutni a bajnokságtól függetlenül a jövő évi Bajnokok Ligájába. A kérdés már csak az, hogy ez minden csapatnak motivációt jelent-e? Jelen esetben egy Unitednek nem tudom mennyire motiváció, amikor a második hellyel simán BL résztvevő jövőre is.
Kezdjük a lehetőségek áttekintését a Milannal, mert azért a gólon kívül volt nekik egyéb lehetőségük is mérkőzés során. Főleg Telles oldalát támadták meglehetősen veszélyesen. Az első esetben Maguire-nek kell kilépni a védelemből (kihúzták), a mögötte tátongó üres területben pedig a Milan szélsője fut be. Telles sajnos lemaradt, de a helyzetből így sem lett semmi.
A következő lehetőségnél ismét a baloldalról hiányzik Telles. Egy kontratámadás végén járunk. Matic segít be neki, de hamar kiderül, miért nem lenne ő jó balhátvédnek. Henderson szépen véd a támadás végén. Telles valóban védekezésben kevés lenne? Ez lehet az oka, hogy nem játszik?
Végül pedig nem utolsó sorban érkezzen a Milan egyenlítő gólja. Egy szöglet utáni szituációról beszélünk. Kár érte, mert Henderson 16. mérkőzésén 11. kapott gól nélküli mérkőzését hozhatta volna le a Manchester United kapujában. Szöglet után idén nem először kapott sajnos gólt a hazai csapat.
Hazai oldalról mivel is kezdhetnénk? A jól begyakorolt szöglet variációval, amit a United idén már nagyon sok csapattal megetetett. Már többször foglalkoztunk vele itt a mágnestábla keretein belül is. A szöglet lényege: a beadás a rövid oldalra érkezik, amelyet az egyik kiválasztott játékos a hosszú sarok irányába megcsúsztat. A hosszúnál pedig menetrend szerint érkezik rá a játékos. Ezúttal a Milan ette meg ezt a figurát. Kár érte, hogy Maguire nem tudta gólra váltani, helyette a kapufával találkozott.
A második félidő közepéről emelném ki a következő lehetőséget. Itt Jamesnek sikerült a gyengébbik lábával az üresen tátongó kapu mellé tüzelni. Kiemelném Greenwood nagyszerű keresztlabdáját, rendkívül jó helyzetfelismerés volt.
Végül pedig nézzük meg Amad Diallo első felnőtt szinten a Manchester Unitedben szerzett gólját. Bruno Fernandes nagyszerű labdája mellett, Amad rendkívül jó helyzetfelismerése is kellett a találathoz. A fiatal játékosról korábban készült egy külön Taktikai Mágnestábla cikk is. Aki esetleg nem olvasta, nekik ajánlom azt a munkámat is. Tényleg csak ismételni tudom magam, zseniális Fernandes helyzetfelismerése és Amad befejezése is. Diallo robbanékonysága és induló sebessége is félelmetes egyébként. Ezúttal pedig azt is megmutatta, hogy szereltek rugót is a lábába. Van a srácban potenciál, amit ki lehet aknázni. Vajon ha berobbanna most tavasszal, akkor is Sanchora fájna a United foga a nyáron?
Martialt váltotta Amad az első félidő végén a pályán. Nézzük meg, milyen számokat tudott a két játékos produkálni. Vajon a gólon kívül bejött a váltás Solskjaernak? Az összehasonlítás azért is nagyon jó, mert mind a két játékosnak 1-1 félideje volt megmutatni mit tud. Ekkor Greenwood húzódott be a csatár posztra, Amad pedig a jobbszélső helyére. Nektek hogy tetszett Amad játéka?
Tegyük ide még James és Greenwood statisztikáit is. Így lesz teljes az első hármas (Amaddal együtt négyes). Amit kiolvashatunk, hogy Martial messze a legkevesebbet ért labdába, passzpontossága is utolsó. Sajnos a francia csatár formája nagyon mélyen van. Nem tettek jót a lelkivilágának a szurkolói rasszista támadások. Biztos vagyok benne, hogy ezek a pályán kívüli dolgok is közrejátszanak az ilyen fokú formahanyatlásban. Amad gólja nagyon örömteli volt. Reméljük sokszor láthatjuk még ünnepelni a United mezében. Bedobnátok a mély vízbe a West Ham ellen vasárnap?
Összefoglalva a látottakat:
A hazai csapat szeretett volna kapott gól nélkül elutazni Milánóba, így a megszerzett vezetés után kissé minimalista módon állt a mérkőzéshez. Energiát akartak tartalékolni a hétvégi bajnokira. Ezúttal Solskjaer négyet is cserélt a maximális öt lehetőségéből. A végén már 5 védővel állt fel a United a pályára. Pech, hogy a ráadásban sikerült a Milannak gólt szerezni. Az EL úgy gondolom nem az a szint, ahova bármelyik csapat is tartozni szeretne, így a mérkőzéshez való hozzáállás sem volt a legjobb egyik oldalról sem. A nevek persze meg voltak hozzá, de a sok sérült, a széthajtott játékosok már sajnos a minőség rovására mennek. Az alacsonyabb pénzügyi díjazás miatt annyira a giga klubok sem érdekeltek az európai második számú sorozatban.
A visszavágón nagyon érdekes lesz látni, hogy sikerül-e kiküszöbölni a hátulról való támadás felépítés hátrányait. A McTominay - Matic vagy Fred páros vajon jobban megjátszható lesz-e?! Ez kulcs lehet a támadásokban. Mindenképp gólt kell szereznie a Vörös Ördögöknek Milánóban, tegnap a 92. percben ez is kiderült. A Serie A-ban relatíve sok tizenegyest kapott a Milan. Egy kis fun factnek mutatnék ezzel kapcsolatban még valamit.
A tizenegyesek elvégzésére az utóbbi időben a 79-es mezszámú Kessié állt oda. Az esetek többségében a kapu jobb oldalát vette célba az ő szemszögéből nézve. Kíváncsian várom, fog-e ilyen szituáció előfordulni a visszavágón.
Folytatás vasárnap a Premier League-ben, ahogy már korábban említettem, rangadóval! Nagyon masszív West Ham United érkezik, a volt edzőnk, David Moyes irányításával. Körülbelül 35% West Ham labdabirtoklást saccolok a mérkőzésen. Declan Rice játékára érdemes lesz figyelni, mert nyáron potenciális érkező lehet a védekező középpályás posztra.
Köszönöm, hogy elolvastad! A véleményedet várom a kommenteknél!
Források:
https://www.sofascore.com/manchester-united-milan/KsRdb
https://football.instatscout.com/teams/21
https://new.instatscout.com/external_playlists/8302615?locale=en
https://www.whoscored.com/Matches/1531480/MatchReport/Europe-Europa-League-2020-2021-Manchester-United-AC-Milan
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!