Cavani megsérült

Első gólját szerezte Edinson Cavani az Old Traffordon a Manchester United színeiben, a mérkőzés második felét azonban ki kellett hagynia a 9-0-ra végződő Southampton elleni meccs során, miután a menedzser a félidőben lecserélte őt.


Az uruguayi támadónk a 39. percben mutatta be pazar fejesét a Szentek elleni megsemmisítő győzelem alkalmával, amivel 4-0-ra fordult át az eredményjelző tábla.

 

A második félidő azonban a 34 éves játékos nélkül kezdődött meg, a United pedig további öt gólt tudott még szerezni az ezt követő 45 perc alatt.

 

Ole Gunnar Solskjaer a mérkőzést követően arról számolt be, hogy az első félidő végén Cavani megsérült a Kayne Ramsay által elkövetett szabálytalanságkor, amit Mike Dean szabadrúgásként ítélt meg, nem pedig tizenegyesként.

 

 

A csatár most azon aggódhat, hogy egészséges tud-e lenni a United következő Premier League mérkőzésére, amit az Everton ellen játszanak szombat este az Old Traffordon.

 

"Szörnyű taposást kapott a sarkára, úgyhogy le kellett jönnie" - magyarázta Ole.

 

"Nyilván örült volna, ha kint maradhat és gólokat lőhet még, ugyanakkor nem volt értelme kockáztatnunk."

 

"Remélhetőleg nem dagad fel nagyon a lába."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!