Ole: Akár egyszerre is játszhat mind a négy csatárom
Ole Gunnar Solskjaer hiszi, hogy Mason Greenwood, Marcus Rashford, Anthony Martial és Edinson Cavani is megfér egyszerre a Manchester United csapatában.
A menedzser mindig is a támadó, attraktív futball egyik legnagyobb szószólói közé tartozott, követve ezzel az Old Trafford kispadján ülő elődjei büszke örökségét.
Mióta 2018 vége óta a Vörös Ördögöket irányítja, Ole gyakran pakolja tele csapatát támadószellemű játékosokkal, de emellett azt is fontosnak tartja, hogy a kispadon is rendelkezzen megfelelő minőségű erővel a támadások élénkítésére, amely szükségességére saját játékoskarriere alapján is élénken emlékezhet.
A hétvégi, Liverpool elleni FA-kupa rangadót megelőzően nyilatkozva Ole kifejtette abbeli véleményét, hogy a United akár úgyis felállhat egy adott mérkőzésre, hogy Greenwood, Rashford, Martial és Cavani személyében négy legpotensebb támadóját is a kezdőcsapatban tudja.
"Korábban egy nagyszerű csapatban volt módom játszani és a menedzser legalább négy csatár közül válogathatott. Most nekünk is négy csatárunk van és mindegyikük olyan, aki bármelyik mérkőzésen, bármilyen pozícióból képes eredményes lenni" - mondta újságírók kérdésére videokonferencián keresztül tartott sajtótájékoztatóján.
"Én nagyon elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosokkal és nagyon keményen dolgozunk azon, hogy mindannyiuk között megfelelő kapcsolatot alakítsunk ki, így különböző módon, de néha akár egyszerre is játszathatnánk őket."
Az előző szezonban Mason, Marcus és Anthony minden sorozatot figyelembe véve 64 gólt szereztek együtt. Edinson szezon eleji érkezésével csak még erősebbé vált a manchesteriek támadósora, a menedzser pedig úgy érzi, hogy ez a kvartett még sokkal többször lesz eredményes mostantól a szezon végéig.
"Nagyon örülök a támadóimnak" - tette hozzá Ole.
"Olyan tehetségeink vannak, mint Mason, Marcus és Anthony, Edinson révén pedig rendelkezésünkre áll a kellő tapasztalat is. Nagyszerű látni napról-napra az edzéseken és a mérkőzéseken, hogy mennyire jól kiegészítik egymást."
"Mindegyiküknek különböző jellemzőik vannak. Tudjuk, hogy ebben a szezonban Marcusnak 14-15 gólja van már, de biztosak vagyunk benne, hogy Mason, Anthony és Edi is belendülnek és megkezdik a gólgyártást."
"Az előző szezonban Anthony, Marcus és Mason nem tudom hányszor volt eredményes - 60 körül - szóval van egy olyan támadó hármasunk-négyesünk, akik közül hárman még sok-sok évig szolgálhatnak minket, Edi pedig nagy segítségükre lehet a tapasztalatával az itt töltött ideje alatt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Liverpool
FA-kupa 4. forduló, ÉLŐ