Pogba: Tudtuk, hogy nehéz lesz

A francia elmondta, a csapatnak nem voltak illúziói a Burnley jelentette kihívás kapcsán.


Paul Pogba a 16-os vonaláról eleresztett kapáslövése kalandos úton Nick Pope kapujába került, és ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Manchester United 3 ponttal távozhasson a Turf Moorról, hogy átvegye a vezetést a Premier League tabelláján.

 

"Tisztában voltunk vele, hogy kemény feladat vár ránk. Minden egyes látogatáskor küzdelmes csata elé állítanak minket a Burnley játékosai" – mondta Paul a meccs után.

 

"Végig nyugodtnak kellett maradnunk, amit sikerült megtennünk. Az első félidőben nem volt könnyű dolgunk, de aztán a második játékrészre összeszedtük magunkat és begyötörtük a győztes gólt."

 

A középpályás dicsérte Marcus Rashfordot a gólpassza után. Az angol tökéletesen vetten észre az üresen érkező Pogbát, majd állóhelyzetből, félmagasan átívelte felé a bőrgolyót a jobb oldalról.

 

"Nagyszerű passzt kaptam Marcustól. A második hullámban érkeztem, és úgy éreztem, meg kell próbálnom kapura tűzni a levegőből jövő labdát, ami végül a hálóban kötött ki" – folytatta a 6-os.

 

"Kapásból ellőttem, megpattant valakin és bement. Néha ilyen egy tökéletes pillanat egy tökéletes gólhoz. A kivitelezés nem volt a legjobb, de szerencsénk volt. Nagyon boldog vagyok a teljesítményünk miatt. Mindenki remekül fókuszált, a védekezés is kitűnő volt. Összességében kiváló mérkőzésen vagyunk túl."

 

 

Számos esemény történt a két együttes találkozóján, köztük Kevin Friend játékvezető vitatott döntése, mellyel érvénytelenítette Harry Maguire fejes gólját.

 

A középhátvéd Erik Pietersszel szemben szabálytalankodott, így elvették a találatát – ezzel Pogba nem értett egyet.

 

"Nem kétséges, hogy szabályos gól volt. Előbb felugrott az ellenfelénél, majd elfejelte, semmi sem történt. Gyönyörű megmozdulás volt, viszont a bíró lefújta. Furcsa ítélet született, de a végén megnyertük a meccset, és ez a legfontosabb."

 

Az első fordulóban elmaradt összecsapáson szerzett pontokkal a Vörös Ördögök az élre ugrottak, a 2012/13-as idény után először állnak az első helyen a szezon ezen szakaszában.

 

"Nagy tett, a klub és a szurkolók számára is óriási öröm, de még hosszú az út. Most jól állunk, azonban meg is kell őriznünk a pozícióinkat, ez lesz az igazi kihívás. Ma is szoros ütközeten vagyunk túl, és továbbra is nehéz feladatok előtt állunk."

 

"Bizonyítottuk, hogy rendkívül koncentráltak vagyunk. Így válhatunk egyre jobbá és jobbá. Ott vagyunk fejben és a bajnokságra összpontosítunk – ugyanígy szükséges haladnunk tovább."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!