Hírek a sérült trió állapotáról

Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált annak valószínűségéről, hogy a Manchester United felnőtt csapatának három tagja visszatérhet a pályára az elkövetkezendő hét napban megrendezésre kerülő Burnley és Liverpool elleni bajnokikra.


A szombati, Watford elleni 1-0-ra megnyert 3. fordulós FA-kupa összecsapást követő sajtótájékoztató első felében a norvég menedzser elárulta, hogy Victor Lindelöf, Luke Shaw és Paul Pogba is sérülés miatt hagyta ki a mérkőzést.

 

A második részében Solskjaert arról kérdezték, mi az esélye a trió visszatérésének az előttük álló fontos hétre, amely során a Turf Moorra és az Anfieldre is ellátogatnak majd.

 

"Remélem, hogy visszatérhetnek. A Liverpool ellen mindenképpen számítok mindegyikükre" - kezdte újságírók kérdésére válaszolva.

 

"Nem vagyok biztos benne, hogy a Burnley ellen már bevethetőek lesznek, de holnap [vasárnap] könnyített edzésünk lesz, hétfőn pedig majd meglátjuk."

 

 

A keddi, Burnley elleni bajnokin esetlegesen elért három ponttal, legalábbis ideiglenesen, a United megelőzhetné a jelenlegi listavezető Liverpoolt a Premier League tabelláján, mielőtt vasárnap a Mersey-partjára látogatnának a szezon eddigi legnagyobb rangadójára.

 

Bár Ole nem próbálja csökkenteni a soron következő mérkőzések jelentőségét, viszont igyekezett kihangsúlyozni a 2020/21-es szezon során még számtalan kulcsfontosságú összecsapás vár majd rájuk.

 

"Még a szezon felénél se járunk" - tette hozzá.

 

"Úgy érzem, hogy a Premier League-ben minden egyes mérkőzés egy teszt, egy erőpróba."

 

"Minden egyes mérkőzés feladat elé állít - így volt ez a Watford ellen is; a Burnley is egy teszt, a Liverpool is az lesz, majd a következő héten jön a Fulham elleni újabb meccs, ami megint egy másik feladat lesz. Senki nem fog arra emlékezni, hogy miként nézett ki a tabella 2021. január 12-én."

 

Annak ellenére, hogy a Watford elleni FA-kupa győzelem nem hozott brillírozást a teljesítmény tekintetében, Ole elégedett volt azzal, hogy csapata pozitívan tudott reagálni az előttük álló eheti két bajnokit megelőzően a szerdai Manchester City elleni Ligakupa búcsúra.

 

"Jó lendületben voltunk" - válaszolta egy újságírói kérdésre.

 

"Jól kezdtük a mérkőzést a Manchester City elleni csalódást követően."

 

"Egy győzelemmel sikerült szépen talpra állnunk és természetesen újra lendületbe szeretnénk kerülni. Ha sikerülne kedden győznünk, akkor már sorozatban második sikerünket aratnánk és így még magabiztosabban vághatnánk neki a következő meccsnek."

 

"A Premier League-ben minden egyes mérkőzés lehetőséget kínál arra, hogy növeld az önbizalmadat."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!