Ole Van de Beekről és Williamsről

A Manchester United menedzserét, Ole Gunnar Solskjaert a Watford elleni FA-kupa összecsapást megelőzően Donny van de Beek és Brandon Williams jövőjéről kérdezték.


A norvég szakembert pénteken délután a Lódarazsak elleni, Old Traffordon rendezendő 3. fordulós mérkőzést megelőzően kérdezték a média munkatársai.

 

Ole ekkor megerősítette, hogy Donny van de Beek egyike lesz azon játékosoknak, akik pályára fognak lépni a világ legrégebbi kupasorozatában a másodosztályú ellenféllel szemben. Mióta nyáron megérkezett az Ajaxtól, a középpályás két gólban vett részt (egyet maga lőtt, egyhez pedig gólpasszt adott) a Vörös Ördögök mezében és az elegáns stílusáról elhíresült holland válogatott játékos a hétvégén szeretné tovább bővíteni ezt a mutatóját.

 

Ronald de Boer, a holland válogatott szövetségi kapitánya, Frank de Boer ikertestvére, szerint csapatunk 34-esének több mérkőzést kellene játszania, de Ole igyekezett gyorsan helyre tenni az ehhez hasonló kommentárokat és kihangsúlyozta Van de Beek fontosságát a kereten belül.

 

"Ezt a kérdést már számtalanszor megválaszoltam korábban" - erősített rá Solskjaer.

 

"Számos játékost tudnék hozni példaként a saját klubunktól, de más csapatoktól is ilyen esetre. Néha időbe telik az alkalmazkodás. Arra nem számíthatunk, hogy azok, akik a szívükön viselik a sorsát, mindig csendben maradnak, mivel a legjobbat szeretnék számára."

 

"Donny holnap [szombaton] játszani fog. Ez egy újabb lehetőség lesz számára. Igen, beszéltem vele és tudattam vele, illetve biztosítottam róla, hogy mennyire nagyra tartom őt. De holnap pályára fog lépni, ez pedig egy jó esély lesz számára ahhoz, hogy bizonyítson."

 

 

Kérdés érkezett az egykori kiváló csatárhoz Brandon Williams kapcsán is. A jobblábas védő általában a hátsó alakzat bal oldalán szokott a csapatban szerepelni Ole irányítása alatt, de eddig nem sok játékidő jutott számára, ugyanis csak öt meccsen dobták játékba ebben a szezonban.

 

"Alex Telles leigazolása és Luke Shaw remek formája okán Brandonnak nem igazán jutott játéklehetőség a védelem baloldalán" - tette hozzá.

 

"Az előző szezonban játszott... szerintem mindhárom elődöntőben pályán volt. A Ligakupában, az FA-kupában és az Európa-ligában is és szerintem hatalmas utat járt be, remek első idényt produkált. Ez a szezon azonban sokkal nehezebben alakul számára."

 

 

Kevesebb játékideje ellenére a norvég menedzser elégedett az akadémia saját nevelésének munkabírásával és abbeli olthatatlan vágyával, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba.

 

"Szerintem az utóbbi időben lehajtotta a fejét és igen keményen dolgozik. Ő is szerepet kap holnap. Ott van a keretben. Nekem már megmutatta, hogy milyen harci szenvedély uralkodik benne azt illetően, hogy túl legyen ezen a szituáción. Ez a lehető legnagyobb dolog, tudják?"

 

"Amikor megkapod pályafutásod első nagy szerződését, jól teljesítesz, képes vagy-e visszaverekedni magadat a csapatba azután, hogy kikerültél? Brandon megmutatta az utóbbi időben, hogy ő képes erre, úgyhogy remélhetőleg folytatni fogja ezt a megkezdett utat. Ő tudja, hogy mit gondolok erről. Ismeri a róla alkotott véleményemet és én hiszek ebben a fiúban."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!