Pellistri beilleszkedése remekül halad

A Manchester United fiatalja egyre közelebb kerülhet a felnőttekhez.


Az uruguayi nagyszerű higgadtsággal vette be a Southampton kapuját az U23-asok között, mikor a vendégek hálóőrével nézett farkasszemet. A Penarol együttesétől érkezett játékos egyre inkább kezdi elsajátítani az angliai futballstílust.

 

A középpályás keményen dolgozik az edzéseken Neil Wood csapatában, és pályára is léphet a keddi Accrington Stanley elleni mérkőzésen a Papa John’s szponzorálta kupasorozatban.

 

 

"Elégedett vagyok a gárdával" – mondta Facundo. "Egy nagy intenzitású és küzdelmes találkozón vagyunk túl, de szerencsére sikerült megnyernünk, aminek örülök."

 

"Fantasztikus érzés volt betalálni, régóta vártam már az első gólomra. Remélhetőleg gyorsan növekszik majd a számuk."

 

"Úgy érzem, jól halad a beilleszkedésem, élvezem a Manchester United és az U-23-as keret adta lehetőségeket. A csapattársaim is kedvesek hozzám, ami hozzásegít ahhoz, hogy jobban teljesítsek a pályán."

 

Az Accrington a 7. helyen áll a League One küzdelmeiben, hétvégén 2-1-re győzték le az MK Dons együttesét. A Vörös Ördögök akadémistái előtt nehéz feladat áll, de bizonyára sokat tanultak az ebben a sorozatban elszenvedett 4-0-s Morecambe elleni zakóból.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!