Maguire: Többet érdemeltünk volna

Harry Maguire, a Manchester United csapatkapitánya egyértelműen csalódott, miután csapata a mérkőzés nagy részében remekül teljesített, mégis kikapott a PSG ellen.


A Bajnokok Ligája mérkőzés 3-1-es vendégsikerrel zárult az Old Traffordon, de a csapatok 1-1-es állással vonultak szünetre Neymar és Marcus Rashford találatainak köszönhetően.

 

A második játékrészben a United dominált és több komoly lehetőséget is elpuskázott. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél szerzett gólt Marquinhos révén, majd a ráadás pillanataiban Neymar lőtt újabb találatot, miközben a Vörös Ördögök mindent megtettek az egyenlítés érdekében.

 

Maguire érthetően elkeseredett volt a mérkőzés után, mikor a sajtó képviselőinek nyilatkozott.

 

"Kiábrándító este" - mondta Harry a BT Sportnak.

 

"Meg akartuk nyerni a találkozót, meg akartuk nyerni a csoportot. Nekünk voltak jobb helyzeteink az este során és azt kell mondanom, a góljaikban semmi rendszerszerű nem volt, megpattant lövések, melyek végül náluk kötöttek ki, majd a hálóban."

 

"Semmi olyat nem kaptunk a mérkőzéstől, amit megérdemeltünk volna."

 

A PSG második gólja után Fred kiállítása sem jött jól, főleg úgy, hogy azt lehetett látni, a labdát érte el Herrera elleni becsúszásakor. Nemsokkal utána Rashfordot sérülés miatt le kellett cserélni.

 

 

"Minden gyorsan történt. A foci apró különbségek játéka. Ki kell használnod a lehetőségeidet és nem adhatsz gólokat, könnyű gólokat. Mint mondtam, a ma bekapott gólok, főleg az első kettő teljesen szedett-vedett volt. Nem arról volt szó, hogy megnyitották a védelmünket azzal a tehetséggel, ami bennük van, tudtuk, mivel rendelkeznek, szóval úgy érzem, megérdemeltünk volna valamit ettől a meccstől."

 

"Nagy csalódás ez, de össze kell szednünk magunkat, mert nagy meccs vár ránk szombaton" - utalt a kapitány a West Ham elleni bajnokira.

 

Ami a BL-t illeti, egy pont kell a továbbjutáshoz Lipcsében ahhoz, hogy a csapat ott legyen a legjobb 16 között.

 

"Be akarunk jutni az egyenes kieséses szakaszba. Meg kell nyernünk a mérkőzést Lipcsében. Jól teljesítettünk ellenük az Old Traffordon, így teljes önbizalommal mehetünk hozzájuk. Összeszedem a srácokat és biztos vagyok abban, hogy a 'Gaffer' (a menedzser - a szerk.) is így tesz."

 

"Ma végül alulmaradtunk - a Manchester Unitedben játszva nem elfogadható, hogy saját pályádon megverjenek. Csalódottak vagyunk, de a pozitívumokat ki kell vennünk az összecsapásból, mert bizony sok pozitívum is van benne."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!