Csapathírek a Southampton meccs előtt

Ole Gunnar Solskjaer friss hírekkel szolgált csapatával kapcsolatban a Manchester United vasárnapi, Southampton elleni idegenbeli bajnoki mérkőzését megelőzően.


A Vörös Ördögök építeni szeretnének a válogatott szünet óta a bajnokságban aratott West Brom, illetve a Bajnokok Ligájában az Istanbul Basaksehir elleni győzelmeikre.

 

Egy St. Mary's-ben aratott győzelemmel a klub sorozatban nyolcadik idegenbeli sikerét arathatná a Premier League-ben, azonban a hazai csapat parádésan kezdte ezt az idényt és azt követően, hogy rövid ideig a tabellát is vezették, Ralph Hasenhüttl legénysége jelenleg az ötödik.

 

Scott McTominay és Paul Pogba nem edzettek pénteken, így valószínűsíthető, hogy nem lehet rájuk számítani a hétvégén - mindketten kihagyták a Basaksehir elleni hétközi győzelmet, Pogba számára pedig sorozatban ez lenne a harmadik meccs, amin nem állhat majd rendelkezésre azóta, hogy a francia válogatott Nemzetek Ligája selejtezőin szerepelt.

 

 

Luke Shaw lemarad a nevelőklubjával való randevúról, ugyanis a baloldali védő továbbra is térdín sérüléséből regenerálódik, de eddig se volt nagy szerencséje a Szentek elleni pályára lépésekkel a kikötővárosban, ugyanis 2014-es Manchesterbe igazolása óta csak egy alkalommal, egy 2018. januári 2-2-es döntetlen alkalmával lehetett ott a Unitedben, amikor idegenben találkoztak.

 

A pozitív oldalon ott van Jesse Lingard, akinek lejárt a koronavírus miatti önkéntes karantén kötelezettsége és van remény Victor Lindelöf, Aaron Wan-Bissaka és Marcus Rashford részvételére is, akiket kedden este lecseréltek, azonban pénteken társaikkal együtt dolgoztak az Aon Training Complex-ben.

 

Phil Jones sérülésből való fellépésére az év végéig nem lehet számítani.

 

"Scott és Paul nem edzettek ma reggel" - kezdte Solskjaer hivatalos sajtótájékoztatóján.

 

"Nem tudtak a füvön gyakorlatokat végezni, így nagyon valószínűtlen a hétvégi bevetésük. Marcus, Aaron és Victor részt vettek a mai gyakorláson, úgyhogy remélhetőleg rendben lesznek, még ha nincsenek is 100 százalékos állapotban."

 

"Luke csak most kezdte meg rehabilitációját kint, füves pályán, de még nem készülhet együtt a csapattal. Jesse visszatért a karantén időszakát követően, úgyhogy már újra a csapattal dolgozik együtt néhány napja. Őket leszámítva Phil Jones az, aki valószínűleg karácsonyig nem lesz harcképes."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!