Beharangozó: PSG - Manchester United
Megkezdi az idei Bajnokok Ligája szereplését a Manchester United.
A csoportkör első találkozóján Solskjaer csapata a francia fővárosba, Párizsba látogat, ahol kezdetét veszi a 2020/21-es Bajnokok Ligája szezonja. A hétvégén mindkét csapat egy idegenbeli 4 gólos győzelemmel hangolódott a kedd esti találkozóra, így minden adott egy izgalmas és reméljük United gólokban gazdag találkozóhoz.
A Vörös Ördögök az előző szezont kihagyták a Bajnokok Ligájában és a második számú európai kupasorozatban szálltak versenybe nemzetközi porondon. A franciák ezzel szemben döntőt játszottak a BL-ben, ahol a Bayern München ellen szenvedtek vereséget 1-0 arányban. A PSG ráadásul még sosem tudta története során megnyerni a Bajnokok Ligáját, így biztos, hogy nagyon motiváltak lesznek a találkozón és mindent megtesznek a 3 pont megszerzéséért. A párizsi csapat idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.
A PSG csapatának számos sérültjével szemben a Vörös Ördögök norvég mestere csak Jones játékára nem számíthat. Az angol védőt leszámítva mindenki egészséges, akinek kellett az letöltötte két hetes karantén időszakát és játékra kész. Különös este lehet ez Edinson Cavani számára, aki épp a párizsi csapattól érkezett Manchesterbe és nyilatkozatai alapján ég a vágytól, hogy bizonyítsa, még mindig ő az egyik legjobb támadó a világon. Legyen így. A franciáknál is van két hasonló cipőben lévő játékos, ők pedig Ander Herrera és Angel Di Maria (egyikről kellemesebb, míg a másikról mondjuk úgy, hogy kicsit kellemetlenebb emlékeket ápolnak a United szurkolói).
Akik hiányozhatnak:
PSG: Bernat, Kehrer, Verratti, Icardi, Draxler
United: Jones
Érdekességek:
A két csapatnak mindössze ez lesz a 3. találkozója hivatalos tétmérkőzésen. A 2018/19-es Bajnokok Ligája kieséses szakaszában találkoztak egymással két alkalommal. Manchesterben a francia csapat örülhetett, 2-0-s győzelemmel utazhattak haza, azonban a Vörös Ördögök Franciaországban 3-1-re tudtak győzni és ezzel több idegenben lőtt góllal kiejtették a PSG-t.
A PSG legutóbbi 5 tétmérkőzését megnyerte és ezen az 5 találkozón 16 gólt szereztek és csak 1 gól kaptak.
Solskjaer csapata a 2020/21-es szezon kezdete óta 4 találkozót játszott idegenben és mind a 4-et megnyerték. Ezeken a találkozókon a Vörös Ördögök legalább 3 gólt szereztek. Összesen a 4 mérkőzésen 13 gól rúgott a United és 3-at kapott.
A csapatok egymás elleni statisztikája:
2 találkozó - 1 United győzelem és 1 PSG siker - gólarány 3/3
A két csapat formája a legutóbbi 5 lejátszott mérkőzését figyelembe véve minden sorozatban:
PSG: Gy, Gy, Gy, Gy, Gy
United: Gy, Gy, Gy, V, Gy
A két csapat egymás elleni mérkőzései:
PSG - United 1-3 (2019.03.06.)
United - PSG 0-2 (2019.02.12.)
A csapatok legjobb góllövői a 2020/21-es szezonban minden sorozatot figyelembe véve:
PSG: 4 gól (3 assziszt), Neymar 2 gól (1 assziszt), Draxler 2 gól, Icardi 2 gól, Florenzi 2 gól
United: Fernandes 3 gól (3 assziszt), Rashford 3 gól (3 assziszt), Mata 2 gól (2 assziszt), Greenwood 1 gól (1 assziszt), Van de Beek 1 gól (1 assziszt)
Bajnokok Ligája, csoportkör 1. forduló
Paris Saint-Germain - Manchester United
Parc des Princes, 2020.10.20. 21:00
A mérkőzés játékvezetője: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Lehetséges kezdőcsapatok:
PSG: Navas - Bakker - Kimpembe - Marquinhos - Florenzi - Herrera - Paredes - Gueye - Neymar - Mbappé - Di Maria
United: De Gea - Telles - Tuanzebe - Lindelöf - Wan-Bissaka - McTominay - Pogba - Mata - Fernandes - Van de Beek - Rashford
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-3
A mérkőzést a Spíler 2 és a Fanatics TV élőben közvetíti!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Paris Saint-Germain - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés, ÉLŐ