Pellistri azonnali visszakölcsönzését elutasította a United

A Manchester United visszautasította a Penarol azon kérését, hogy januárig azonnal visszatérjen hozzájuk kölcsönben Facundo Pellistri.


Pellistri az átigazolási időszak utolsó napján öt plusz egy éves szerződést kötött a Vörös Ördögökkel, miután a manchesteriek az utolsó pillanatban tették meg lépéseiket a dél-amerikai tehetség megszerzése érdekében.

 

A United már évek óta alaposan megfigyelte a 18 éves játékost és azt követően döntöttek a leigazolásáról, hogy egyértelművé vált, első számú kiszemeltjük Jadon Sancho személyében biztosan nem költözik az Old Traffordra.

 

Pellistri klubjával, a Penarollal történt egyeztetések során az uruguayiak szerették volna kölcsönben visszakapni sztár szélsőjüket a következő három hónapra, de kérésüket azonnal elutasította a United, mivel rögtön a felnőtt csapatnál számítanának rá.

 

A Manchester Evening News sportrovatának korábbi információi is megerősítik a manchesteriek ezen tervét, most pedig a Penarol alelnöke, Rodolfo Cantino számolt be arról, hogy miként utasították vissza kölcsönvételi szándékukat.

 

"Természetesen mi rákérdeztünk" - kezdte nyilatkozatát a Referí-nek.

 

"Minden létező módon megpróbáltuk, de ők azzal indokolták döntésüket, hogy most van szükségük a játékosra. Ez normális. Amikor egy európai klub megvásárol egy játékost, akkor azonnal utazni szoktak hozzájuk."

 

 

Szintén a Referí-nek nyilatkozva a Penarol titkára, Evaristo Gonzalez is alátámasztotta a United terveit a fiatal szélső kapcsán.

 

"Pellistri egyből a felnőtt csapatban fogja magát találni" - tette hozzá.

 

"Játszani fog. A tárgyalások során kérdezték, hogy biztosítani tudom-e őket arról, hogy a játékos el volt szigetelve, mert szükségük van rá. Aztán már csak a menedzser döntésén múlik, hogy be is veti-e."


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!