Sorsoltak a Bajnokok Ligája csoportkörére
Az UEFA által Genfben rendezett sorsolás eredményeként a Manchester United több nagy összecsapásnak is elébe néz a 2020/2021-es Bajnokok Ligája csoportkörben.
A Vörös Ördögök a Premier League előző szezonjának 3. helyén végezve vívták ki a jogot a legrangosabb európai kupasorozatban való szereplésre, amelyet majd a hónap végén, Isztambulban kezdenek meg.
Miután a 2. kalapban kaptak helyet, Ole Gunnar Solskjaer legénysége az elsőből megkapta a Paris Saint-Germaint, a harmadikból az RB Leipziget, a negyedikből pedig az Istanbul Basaksehirt.
A PSG-vel eddig egy párharc keretében kerültek csak össze a manchesteriek, amikor a 2018/19-es idényben drámai körülmények között került sor a továbbjutó csapat kilétére. A francia bajnokcsapat az Old Traffordon két gólos előnyre tett szert a nyolcaddöntő első mérkőzésén, de Romelu Lukaku a Parc de Princes-ben rendezett visszavágó első félidejében duplázni tudott, mielőtt Marcus Rashford hosszabbításban értékesített büntetőjével kiharcolták volna a továbbjutást 3-3-as végeredménnyel, idegenben lőtt több gólnak köszönhetően.
Az RB Leipzig teljesen új ellenfél lesz a Unitednek - a német klubot csak 2009-ben alapították, de az elmúlt években üstökösszerű utat jártak be, amelyet jól példáz, hogy az elmúlt két szezonban bronzérmesek lettek a Bundesligában. A 2019/20-as szezonban a lipcseiek a Bajnokok Ligája elődöntőjéig meneteltek, miután a kieséses szakaszban búcsúztatni tudták a Tottenhamet és az Atletico Madridot is.
Az Istanbul Basaksehir újonc a Bajnokok Ligájában és még ők sem találkoztak a manchesteriekkel, azonban lesz ismerős közöttük, ugyanis egykori szélső védőnk, Rafael már őket erősíti.
Meccsnapok:
1. meccsnap: október 20/21
2. meccsnap: október 27/28
3. meccsnap: november 3/4
4. meccsnap: november 24/25
5. meccsnap: december 1/2
6. meccsnap: december 8/9
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló