Williams nem ragadtatja el magát a sikerektől

Brandon Williams minden bizonnyal kezdőként fog pályára lépni szeretett Manchester Unitedjében a hétfő esti, FC København elleni Európa-liga negyeddöntőben, de a klub akadémiáján pallérozódott játékost nem ragadják magukkal az eddig elért sikerek.


A saját nevelésű bekk - aki múlt héten új szerződést írt alá a klubbal - vasárnap este pályafutása első hivatalos sajtótájékoztatóján vehetett részt, ennek ellenére lehengerlő magabiztossággal kezelte a helyzetet és minden neki feltett kérdésre nyugodtan és megfontoltan válaszolt.

 

Amikor a felnőttek közé történt berobbanásáról és remekül sikerült debütáló szezonjáról kérdezték, amely során szeptember óta 21 mérkőzésen léphetett pályára, Williams igyekezett hamar eloszlatni minden arra irányuló felvetést, hogy már révbe ért volna.

 

"Azt hiszem, ez egy őrült szezon volt számomra és a családomnak, hogy őszinte legyek" - kezdte a manchesteri születésű játékos a sajtó munkatársainak videokapcsolaton keresztül a kölni stadionban.

 

"Természetesen a szezont még a tartalékoknál kezdtem, de most már a felnőtt csapat keretének tagja vagyok és szeretném folytatni ezt az utat, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen szerepelhessek."

 

Amikor arról érdeklődtek nála újságírók, hogy már biztosnak érzi-e tagságát a felnőttek között, Brandon így felelt:

"Szerintem erről nincsen szó, ugyanis bármikor visszakerülhetek az U23-asok közé, megsérülhetek vagy bármi."

 

"Szóval csak a feladatomra szeretnék koncentrálni. Továbbra is keményen akarok dolgozni, tenni akarok a fejlődésemért és a lehető legtöbb mérkőzést szeretném játszani."

 

Amikor visszakérdeztek nála, hogy valóban reálisnak tartja-e azt, hogy visszakerülhet az U23-asok közé, így folytatta:

"Igen. Csak rajtam múlik, hogy képes vagyok-e továbbra is fejlődni, fitten maradni és készen állok-e minden mérkőzésen játszani, ahogyan eddig."

 

"Én mindig készen állok a következő mérkőzésre. Most Európa-liga összecsapások várnak ránk, amelyek közül holnap [hétfőn] jön az első. Egy mérkőzéses párharc lesz, szóval nyernünk kell."

 

 

Williams népszerű játékossá vált a United szurkolók körében a védelemben nyújtott kemény munkájának köszönhetően, természetes agresszióval belemenve a becsúszó szerelésekbe és az ellenfél letámadásába.

 

A sajtótájékoztatón egy újságíró megkérdezte, honnan fakad ez a játékfelfogása, a 19 éves játékos pedig az akadémiai képzését emelte ki.

 

"Szerintem ez abból eredeztethető, hogy hét-nyolc éves korom óta itt játszom és már fiatal koromban belém nevelték azt, hogy mit jelent ez a klub. Ez a fajta felfogás, hogy meglegyen az agresszió, része a klub DNS-ének."

 

"De ezt kontroll alatt kell tudni tartani, nem szabad túlzásba vinni. Szerintem az egész az évek során velem dolgozó United edzőkből fakad."

 

Williams természetesen a mérkőzések javát a védelem baloldalán játszotta le, de mivel jobb lábas, így képes lehet a másik oldalon is szerepet vállalni csapatában.

 

"Bárhol is akar játszatni a menedzser, én mindig feladatra készen állok és elvégzem azt."

 

"Hogy őszinte legyek, egyszerűen csak boldog vagyok, ha a pályán lehetek, nem számít, hogy milyen poszton játszom."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - FC Kobenhavn

Európa-liga negyeddöntő, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!