Csapathírek a Palace meccs előtt

Elképzelhető, hogy a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer fel kell hogy hagyjon azzal a szokásával, hogy folyamatosan ugyanazt a kezdőtizenegyet nevezi a csapat aktuális mérkőzéseire, amikor csütörtökön este a Crystal Palace vendégei lesznek a Selhurst Parkban.


Luke Shaw, aki a Vörös Ördögök mind a 18 sorozatban veretlenül megvívott mérkőzésén a kezdőcsapat tagja volt, így azon az öt legutóbbi bajnoki mérkőzésen is, ahol változatlan kezdőcsapattal álltak fel, sérülés miatt bicegve hagyta el a pályát hétfőn este a Southampton ellen.

 

A 25 éves angol baloldali védő az Old Traffordon rendezett találkozó végjátékában lépett rosszul, Ole Gunnar Solskjaer pedig most elárulta, folyamatosan figyelemmel követik az állapotát a Sasok elleni idegenbeli mérkőzést megelőzően.

 

"Luke bokája fel van dagadva, így remélhetőleg a lehető legtöbb időt biztosíthatom számára ahhoz, hogy felépülhessen - a bokája ficamodott ki" - kezdte a norvég menedzser hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

 

A Unitednek további problémát jelenthet Shaw posztján, hogy az őt hétfőn este váltó Brandon Williams szintén idő előtt kellett hogy elhagyja a pályát egy csúnyának tűnő fejsérülés miatt, amelyet egy Kyle Walker-Petersszel történt légipárbaj során szedett össze.

 

Ole elmondta, a páros egyik tagja sem végzett edzésmunkát a Szentek elleni meccs óta, de lehetőségük lesz bizonyságot adni megfelelő erőnléti állapotukról, mielőtt csütörtökön a fővárosnak vennék az irányt.

 

"Brandon a szeménél szedett össze egy vágást, így nem igazán tudom még, hogy mi lesz vele. Ma reggel nem volt edzésünk, tegnap sem edzett egyikük sem, úgyhogy mindkettejük állapota kérdéses, de szeretném a lehető legtöbb időt biztosítani számukra ahhoz, hogy újra készen állhassanak."

 

 

Helyüket az októberi, Newcastle United ellen utoljára bajnoki mérkőzésen kezdőként szereplő Diogo Dalot veheti át, miután az előző szezonban már pár alkalommal szóhoz jutott hasonló szerepkörben.

 

Opció lehet még a fiatal Ethan Laird - aki Dalot-hoz hasonlóan jobboldali védő és két eddigi felnőtt csapatbeli bevetésén is ebben a pozícióban játszott, de képes lehet betölteni az űrt, amennyiben szükséges.

 

Axel Tuanzebe, aki az Arsenal ellen a szezon korábbi szakaszában játszott már balhátvédet, még nem jutott szóhoz a szezon újraindulása óta és valószínűtlen, hogy erre szeptemberig sor kerülne sérülése miatt. Phil Jones szintén sérüléssel küzd.

 

Ole hozzátette, hogy elképzelhetőnek tartja csapata további frissítését is, de mindennemű változtatása a Palace elleni mérkőzés sikerét szolgálná, nem a vasárnapi, Chelsea elleni FA-kupa elődöntőre való előretekintésként értelmezendő.

 

"A csütörtöki napra vonatkozó kezdőcsapatom a csütörtöki nap alapján történik, nem a vasárnapi napra gondolva. A vasárnap jelen pillanatban irreleváns, nincs a fejemben. Csak a csütörtökre figyelek, másra nem."

 

"Számos kétséges játékosunk volt a Southampton elleni meccset megelőzően, de a mérkőzés napjára mindenki azt jelentette, hogy egészséges. Remélhetőleg most tudunk számukra egy kis időt biztosítani a pihenésre és nem azért kell majd kihagynom játékosokat, mert megsérültek. Elképzelhető, hogy egy-két friss erő a csapatba kerül."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Crystal Palace - Manchester United

Premier League 36. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!