Bruno sokat tanult a moszkvai döntőből

Bruno Fernandes a 2008-as Bajnokok Ligája döntőjét választotta ki a Manchester United történelméből, amit nagyon szívesen visszanézne teljes egészében.


Bruno, aki akkoriban 13 éves volt és a Boavistánál tanulta a labdarúgást, visszaemlékezett arra a gólra, melyet honfitársa, Cristiano Ronaldo szerzett a moszkvai éjszakában, és az akkori 7-es mezben játszó támadó szorongására a büntetőpárbaj alatt.

 

"Talán egy meccsem van a történelemből - a Bajnokok Ligája döntő, amin Cristiano gólt fejelt" - mesélte a támadó.

 

"Aztán kihagyta a büntetőt, talán ugyanazon, a Chelsea ellen? Igen. Nagyszerű döntő volt, Cristiano számára pedig az egyik legjobb mérkőzés, hiszen csodás találatot szerzett fejjel. Nem ugrott, hanem repült!"

 

 

"A Manchester United történelmének egyik legfontosabb meccse volt ez."

 

De mi van azokkal a manchesteri találkozókkal, amelyeken ő maga szerepelt? Bár a 25 éves labdarúgó még csak kilenc alkalommal öltötte magára a csapat mezét januári átigazolása óta, már rengeteg kiemelkedő pillanata volt - Fernandes pedig azt a napot választotta, amelyen elkezdte góljait termelni.

 

"A meccs, melyet vissza szeretnék nézni az a mérkőzés lenne, amelyen megszereztem első gólomat. A Watford ellen történt. Szeretném érezni - nem pont úgy, mint a mérkőzés alatt - és mikor gólt szerzek, érzem a meccset, a hangulatot, mindent."

 

"Ha ezt nézem, motiválhat az edzés folytatására és arra, hogy továbbra is összpontosítsak a koronavírus-járvány utáni visszatérésre."

 

Nem csak Bruno az egyetlen portugál Vörös Ördög, aki tanúja volt a klub egyik legnagyobb sikerének azelőtt, hogy ide szerződött volna.

 

Az elmúlt héten Nani - aki komoly részt vállalt az oroszországi büntetőpárbajból - mesélt arról, hogy miután megnézte az 1999-es BL-döntőnket, barátainak azt mondta, egyszer még a Unitedben fog játszani... Nyolc évvel később beváltotta ígéretét.

 

"Az az összecsapás, melyen a United 2-1-re nyert a Bayern München ellen a döntőben, egy érdekes szituációt hozott egy barátommal. Most talán Angliában lakik ő" - mondta Nani.

 

"Ment a meccs, mi pedig befutottunk egy kávézóba, hogy megnézzük az utolsó perceket. Emlékszem, azt mondtam: 'Ez az én csapatom. Abban a csapatban leszek majd.' Emlékszem erre, bár olykor van, hogy szavak jönnek ki a számon, de fogalmam sincs, miről beszélek. Valószínűleg ezt éreztem, ezért mondtam."

 

"Sok olyan dolog van, ami a múltban történt, de most van értelme."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!