Mata célja a csoportelsőség

Juan Mata kijelentette, a Manchester United feladatai még nem értek véget az Európa-ligában, dacára annak, hogy már biztosították továbbjutásukat a kieséses szakaszba.


A spanyol középpályás szeretné, ha a manchesteriek az L-jelű kvartett utolsó két meccsén is tövig nyomnák a gázpedált, előbb november végén az Astana ellen Kazahsztánban, majd decemberben hazai pályán az AZ Alkmaart fogadva.

 

Ole Gunnar Solskjaer legénysége a Partizan Belgrád tegnap esti, 3-0-s legyőzésével már 10 ponttal rendelkezik csoportjában, a csapat 8-as számú játékosa pedig szeretné, ha a hátralévő mérkőzéseken sikerülne megőrizni csoportelsőségüket azért, hogy a tavaszi folytatásban kiemeltként kaphassanak ellenfelet.

 

"Nagyon fontos volt, hogy ennyire gyorsan pontot tegyünk a továbbjutás kérdésének végére" - kezdte a lefújást követően a MUTV-nek.

 

"Hosszú utazás vár ránk az Astana elleni meccsre, úgyhogy nagyon fontos volt, hogy megtegyük azt, amit sikerült is. De továbbra is szeretnénk az első helyen zárni a csoportot."

 

"A feladatunk első fele, a továbbjutás sikerült, igen, de a második az, hogy mindezt csoportelsőként tegyük meg, ezen pedig még nem vagyunk túl."

 

"Úgyhogy meg akarjuk nyerni a hátralévő két meccsünket és akkor mindenképpen az elsők maradunk."

 

 

Mata elbűvölve beszélt a United támadójátékáról, Mason Greenwood és Anthony Martial ugyanis már az első félidőben eredményes tudott lenni, míg Marcus Rashford nem sokkal a fordulást követően köszönt be a szerbeknek.

 

"Ma nagyon jó volt ez. Különösen az első félidőben tudtunk nagyon jó játékkal előrukkolni. Három gólt szereztünk, és akár még több is sikerülhetett volna. Úgyhogy jól sikerült este volt és remélhetőleg a szurkolók is nagyon élvezték."

 

"Könnyebb úgy egy csapat dolga, ha korán gólt tud szerezni és az első félidőben már két-három góllal vezet, mert azáltal magabiztosabban játszhat, több terület áll a rendelkezésére. Győztes állásban kevésbé érzi magát fáradtnak az ember, képesek vagyunk ilyenkor sokkal többet futni, passzolni, mozogni."

 

"Különösen az első félidőt élveztük, legalábbis én biztosan! Pozitív este volt, amelyen nyújtott teljesítményünket megpróbáljuk megismételni vasárnap a Brighton ellen is."

 

"Fontos a csatárok számára a gól az önbizalmuk, a statisztikájuk szempontjából és természetesen ez ugyanúgy igaz a csapatra is."

 

"Még több gólt is szerezhettünk volna. Voltak lehetőségeink ahhoz, hogy négy vagy öt góllal nyerjünk, de az este így is jó eredménnyel zárult. Minél több játékos tud betalálni, annál jobb nekünk."

 

 

A manchesteri találatok közül kiemelkedik Anthony Martial szólógólja, de Mata elárulta, hogy ő szerette volna, ha francia csapattársa abban a helyzetben neki passzol!

 

"Az akció során kértem, hogy passzoljon! De természetesen azzal hozta a legjobb döntést, hogy egyedül vitte végig."

 

"Ő egy nagyszerű játékos. Élvezem, hogy sokat játszhatok vele együtt. Odaadja neked a labdát majd befut az üres területre. Top játékos. Ha topformába kerül, akkor mindig nagyon fontos játékosunk."

 

"Nagyon fontos Marcus (Rashford), Anthony (Martial), Mason (Greenwood) és Daniel (James) számára, hogy ha játszanak, akkor gólt szerezzenek, mi pedig a középpályáról azon dolgozunk, hogy ehhez megfelelő asszisztokat adjunk nekik és olyan helyzetekbe hozzuk őket, mint most."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!