Ole: Maguire egy született vezér
Ole Gunnar Solskjaer dicsérő szavakkal illette Harry Maguire Manchester Unitedre gyakorolt hatását, mióta a nyáron a klubhoz igazolt.
Természetesen a védő is már nagy erőkkel készül egykori csapata, a Leicester City elleni szombati összecsapásra, amelyet az Old Traffordon rendeznek majd.
Nyári átigazolása óta ez az első alkalom, hogy Maguire ellenfélként találkozik a Rókákkal, Ole pedig hiszi, hogy az angol válogatott bekk már nagyon várja a hétvégi mérkőzést.
"Biztos vagyok benne, hogy már nagyon izgatott amiatt, hogy korábbi csapata ellen léphet pályára, de most már nálunk játszik, és a klub jövőjében nagyon nagy szerep fog hárulni rá" - kezdte Solskjaer hivatalos sajtótájékoztatóján.
"Ezért tudok nagyon sokat a Leicesterről is, mert elég sokszor néztük meg őt, hogy tudjuk, azt akarjuk, hogy nálunk játsszon. Emiatt költöttünk rá annyi pénzt, amennyit. A Leicester sem akarta elveszíteni őt."
Biztató első hónapon van túl Maguire Manchesterben, ahol augusztus hónap játékosa díjra is jelölték, amelyet végül Daniel James kapott meg.
Ole intenzív feltérképezése azt jelenti, hogy tudta, a 26 éves játékos rendelkezik megfelelő képességekkel ahhoz, hogy Vörös Ördög lehessen, a norvég menedzser pedig most elárulta, annyira lenyűgözik Maguire vezetői képességei, hogy szerinte egy napon még a United csapatkapitányi karszalagját is magára húzhatja a jövőben.
"Szerintem lenyűgöző teljesítményt nyújt mióta hozzánk igazolt" - tette hozzá Solskjaer.
"Úgy gondolom, hogy amint belépett az öltözőbe, azonnal vezérré vált. Egyértelműen látható, hogy a pályán is vezérként viselkedik."
"Nem férhet hozzá kétség, hogy rendelkezik azzal a karakterrel és személyiséggel, ami szükséges ahhoz, hogy valaki egy nagy klub csapatkapitánya lehessen, emellett pedig az öltözőben is vezér - a teljesítménye, a jelenléte és a viselkedése okán."
"Ő olyan karakter, aki követendő példa lehet bárki számára. Vannak olyanok, akik technikai értelemben vezetők, míg vannak olyanok akik a hangjuknak köszönhetően mondhatják el ezt. Ő mindkettőben az élen jár."
Nem Harry az egyetlen nyári igazolás, aki a Premier League első négy fordulójában kimagasló teljesítményt nyújtott a Unitedből, ugyanis Daniel James is brillírozott.
A walesi szélső a hétvégén beállíthatja azt a 23 éve fennálló rekordot, és így ő lehet a klub történetének második játékosa, aki első három Premier League mérkőzésén is gólt tud szerezni az Old Traffordon.
Az egyetlen, akinek ez korábban sikerült, nem más, mint Ole Gunnar Solskjaer, aki viccesen megjegyezte, hogy szeretné, ha ez a statisztika továbbra is megmaradna csak az övének.
"Hogy biztosra menjek, James csak egy percet fog a pályán tölteni, majd lecserélem" - mondta nevetve, mielőtt elárulta, egyáltalán nem lepte meg az, hogy James ilyen jól kezdte karrierét az Old Traffordon.
"Már akkor látni lehetett a benne rejlő potenciált, amikor még csak megfigyeltük, ezen kívül beszéltem róla Giggsyvel [Ryan Giggs] is, szóval nem igazán vagyok meglepve miatta."
"Minden az önbizalomról szól. Csereként beállt, és amikor első Old Traffordon játszott meccseden gólt tudsz szerezni, akkor az kellő önbizalomlöketet tud biztosítani, amely óta nagyszerű formának örvend."
"Ráadásul ez még csak a kezdet nála. A sebessége és azáltal, ahogyan képes mozogni a tizenhatos körül, mindig benne van az X-faktor. Folyamatosan képes helyzeteket kidolgozni, emellett pedig nagyon sokat gyakorol bal lábbal, jobb lábbal, a beadásokat és a befejezéseket is, úgyhogy még több gólt fog majd szerezni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leicester City
Premier League 5. forduló ÉLŐ