Maguire: Irányítanunk kell a meccseket

A Manchester Unitednek nagyobb önbizalommal kell játszania a labda birtokában ahhoz, hogy a maximális pontmennyiséget gyűjtsék be a mérkőzéseken, állítja Harry Maguire.


Az angol válogatott játékos Victor Lindelöffel karöltve alkotta a Vörös Ördögök belső védőpárosát a Southampton elleni 1-1-es döntetlen alkalmával, és bár hiszi, hogy csapatának balszerencséje volt, amiért szezonbeli első idegenbeli győzelmükként nem tudták elhozni a három pontot a St. Mary's-ből, elismeri, hogy jobban irányításuk alatt kellett volna tartaniuk az összecsapást.

 

"Egy másik mérkőzésen győzelmet érdemeltünk volna" - kezdte Maguire a lefújást követően.

 

"Mi dolgoztuk ki a helyzetek többségét és elhullajtottunk két pontot."

 

"Túlzottan sok labdát adtunk el. Fejlődnünk kell ebben és megfelelő mennyiségű arroganciát és önbizalmat kell mutatnunk, amikor nálunk van a labda."

 

"Mi vagyunk a Man United és nekünk kell irányítanunk a mérkőzéseket."

 

Egyéni szinten egy újabb jó benyomást keltő teljesítményt láthattunk a klub nyári igazolásától, aki továbbra is megnyugtató jelenlétet sugároz a hátsó védőnégyesben.

 

 

Szombaton Kevin Danso második sárga lapja után a Szentek 10 emberre fogyatkoztak 17 perccel a rendes játékidő lejárta előtt, amely után a United jóval többet birtokolta a labdát és mindent megtett a győztesgól megszerzéséért, amely végül nem jött össze.

 

Az utolsó bő negyedórában mozgósított energiát és lendületet szeretné látni a csapattól a jövőbeli mérkőzéseken Maguire.

 

"Minden mérkőzés során így kellene végig játszanunk" - tette hozzá a 26 éves bekk.

 

"Úgy tűnt, hogy megjött az önbizalmunk, amikor 10 emberre fogyatkoztak, mert onnantól kezdve mindenki kérte a labdát és helyzetet akart kidolgozni."

 

"Eleget tettünk ahhoz az utolsó 15 percben, hogy gólt szerezzünk, de kegyetlenebbnek kellett volna lennünk a kapu előtt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!