Woodward támogatja Solskjaer újjáépítési terveit

Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető igazgatója ígéretet tett arra, hogy a klub pénzügyi erejét is felhasználják majd arra, hogy Ole Gunnar Solskjaer újraépíthesse a csapatot "zűrzavaros" szezonjuk után.


A United üzleti évének harmadik negyedéves eredményeinek bejelentését követően Woodward elmondta, "üzleti tevékenységük erőssége lehetővé teszi számukra, hogy a jövőbe tekintés jegyében támogassák a menedzsert és csapatát".

 

A Vörös Ördögök egy pocsékul sikerült szezont követően lemaradtak a jövő évi Bajnokok Ligája indulásról, hiszen csak a hatodik helyen végeztek a Premier League-ben, 32 pontos hátránnyal a bajnok Manchester City mögött.

 

Pénzügyileg viszont továbbra is jól teljesítenek, a harmadik negyedéves bevételek ugyanis 3.4 százalékos emelkedést bemutatva 152,1 millió fontot tettek ki, míg a működési profit 94 százalékkal volt magasabb és 14,2 millió font volt. A klub adósságállománya gyakorlatilag változatlan, 301,7 millió font, amely 0,4 millió fonttal több, mint 1 évvel ezelőtt.

 

"Egy ilyen zűrzavaros szezont követően a Manchester Unitednél mindenki arra koncentrál, hogy tovább építkezzünk egy olyan siker elérése érdekében, amely egy ilyen nagyszerű klubnál elvárható, és amelyet a szurkolóink megérdemelnek" - kezdte Woodward.

 

"Az új szezonra való felkészülés már megkezdődött, üzleti tevékenységünk erőssége pedig lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőbe tekintés jegyében támogassuk a menedzsert és csapatát."

 

 

A számadatokból kitűnik, hogy a bérjellegű költségeknél is 12,9 százalékos emelkedés volt kimutatható, amelyet a klub a "felnőtt csapatba való befektetéssel" indokolt, és az üzleti negyedév során 84,4 millió fontra rúgtak.

 

Miután Solskjaer vitán felül a United legfontosabb nyarára készül Sir Alex Ferguson visszavonulása óta, Woodward elmondta, hogy a pocsék, utolsó 12 mérkőzésén csak 2 győzelmet hozó szezonzárása ellenére támogatni fogja a norvég menedzsert.

 

"A szezon egyértelműen nem úgy végződött, ahogyan abban reménykedtünk, időközben egy zavart okozó edzőváltással együtt" - tette hozzá.

 

"Csalódást keltő volt az elmúlt néhány hét, de örömünkre szolgál, hogy Ole, Mike (Phelan), Michael (Carrick), Kieran (McKenna) és Mark (Dempsey) jövőjét is rendeztük. Továbbra is folyamatosan azon leszünk, hogy a pályán és azon kívül is fejlesszük a stábunkat."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!