FC Barcelona 3-0 Manchester United, összesítésben 4-0
Túl nagy falat volt a Barcelona a csapatnak, mely kettős vereséggel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.
Három helyen változtatott Ole Gunnar Solskjaer az odavágó kezdőcsapatához képest, bekerült Jones, Lingard és Martial is.
A United nagyon határozottan kezdte a meccset, Rashford már a 35. másodpercben hatalmas helyzetbe került, de lövése a felső lécről kiment. Micsoda kezdés lett volna, ha már az első percben sikerült volna ledolgozni a hátrányt.
Nem sokkal később McTominay is remek labdát kapott, de nem jól vette át, pedig már bent járt a tizenhatoson belül, szemben a kapuval.
A 8. perc környékén állt fel először a United tizenhatosa előtt a Barca, ám csak egy szögletre futotta a katalánoktól.
A 11. percben Coutinho átadása után Rakitic esett el a büntetőterületen belül, a német játékvezető tizenegyest ítélt, ám videóbíróval megnézte az esetet, ami után visszavonta döntését, hiszen Fred nem ért hozzá a Barca középpályásához.
A 14. percben szép passzokkal vitt végig egy támadást a United, Rashford robogott, majd lőtt, de próbálkozása gyengére sikeredett.
Az első negyedóra végén Young vesztett labdát, Messi két embert is átjátszott, majd 17 méterről kilőtte a jobb alsót, 1-0 a Barcának, kettő gól kell a Vörös Ördögöknek a továbbjutáshoz.
Négy perccel később De Gea bakizott óriásit, Messi gyenge lövését védte be a spanyol kapus, amivel már 2-0 volt a hazaiaknak, három gól kellett ekkor már a manchesteri továbbjutáshoz.
A meccs ezen szakaszában nagyon úgy tűnt, a Barca azt csinál, amit akar, a vendégeket nagyon megfogták a bekapott gólok, szinte a félpályán sem tudtak átmenni.
Bár a 30. perc környékére Pogbáéknak sikerült kicsit összekapniuk magukat, ám mindez csak azt eredményezte, hogy a Barca nem tudott olyan könnyen átfutni a középpályán. Támadás azonban szinte szóba sem jött, nagyon kevés mozgás volt elöl.
A 38. percben Lingard visszapassza után Pogba lőtt kapura távolról, ter Stegen védett. Ebben a tanácstalanság jelei is felbukkanni látszódtak, a francia nagyon zaklatott volt és nem igazán talált társakat a játékhoz.
Négy perc múlva Messi jobboldali szabadrúgása szállt a rövidre, ahol Rakitic érkezett, lerázva emberét, fejesét De Gea hárítani tudta.
A 44. percben Rashford végezhetett el szabadrúgást ígéretes helyről, ám a sorfalba bombázott. Az angol csatár sem nyújtott eddig maradandót, akárcsak a többi támadó.
A félidő utolsó percében Messi csinált bolondot Jones-ból, majd egy beadás után Sergi Roberto elképesztő helyzetbe került, De Gea azonban földöntúli bravúrral hárított, így maradt a 2-0.
Hiába a jó kezdés, a United fölé kerekedett a Barca és Messi mindent eldöntött. A manchesteriek az első 10-12 perc után szinte semmi veszélyt nem jelentettek a hazai kapura.
Jobban kezdte a játékrészt a Barca, Messi már a 47. percben közel járt a mesterhármashoz, de Young nagyot mentett az argentin lövésénél.
Semmi nem változott az első félidei meccsképhez képest, a hazaiak nagyon magabiztosan labdázgattak, Solskjaer csapata nagyon ritkán jutott el a tizenhatosig.
Messi a félpályán állva zseniálisan indította Robertot, aki visszatette Coutinhónak, a brazil 20 méterről, csodásan tekert a bal felsőbe, 3-0 a katalánoknak.
Kínos volt látni, mennyire nem tudott csinálni semmit a United. A Barca magabiztosan járatta a labdát, a Vörös Ördögök nagyon sok hibával játszottak, nem egy súlycsoport volt a két csapat.
A 78. perc hozta az első, említésre méltó manchesteri lehetőségét a második félidőben, Lingard próbálkozása suhant el a jobb felső sarok felett.
Lassan pergett le a hátralévő idő, a Barca nem nagyon akart, a United nem nagyon tudott tenni bármit is egészen a 90. percig, ekkor Sanchez passzolt ki jobb szélre Dalot-nak, aki a rövidre érkező chilei elé tálalt, kinek csodás fejesét bravúrral védte a katalánok kapusa.
Messi lőhetett volna még egy gólt a ráadásban, De Gea azonban nagyot védett.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó
FC Barcelona 3-0 Manchester United, összesítésben 4-0
Camp Nou, 96708 néző
Vezette: Felix Brych
Barcelona: Ter Stegen, Sergi Roberto(Semedo 71.), Pique, Lenglet, Alba, Rakitic, Busquets, Arthur(Vidal 75.), Messi, Suarez, Coutinho(Dembele 81.)
Nem használt cserék: Cillessen, Umtiti, Alena, Malcom
United: De Gea, Jones, Lindelöf, Smalling, Young, Fred, McTominay, Pogba, Lingard(Sanchez 80.), Rashford(Lukaku 73.), Martial(Dalot 65.)
Nem használt cserék: Romero, Mata, Pereira, Matic
Gólszerző: Messi 16', 20', Coutinho 61'
Sárga lap: Suarez
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!