Csapathírek a Barca meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer felszólítja támadó játékosait, hogy találják meg újra legjobb formájukat, amikor kedden este a Barcelona ellen lépnek pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóján.


A Vörös Ördögök 1-0-s hátrányból várhatják a folytatást a múlt heti első összecsapást követően, ezúttal azonban ott lehet már a keretben Alexis Sanchez, aki felépült térdsérüléséből.

 

A korábbi Barcelona játékos már tűkön ülve várja, hogy egykori csapata ellen pályára léphessen, és majdnem két hónapnyi kihagyást követően újrakezdje szezonját.

 

"Alexis eltöltött itt egy időszakot, játszott a csapatukban, úgyhogy ez egy nagy este lesz számára" - kezdte Ole a Nou Campban tartott sajtótájékoztatóján.

 

"Amikor a pályán lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy bizonyítani akar majd."

 

"Felénk is bizonyítani akar, mert sérült volt, eddig nem igazán volt jó szezonja, úgyhogy reméljük mindez jól sül el számunkra, mert az nagyot szólna."

 

"Reméljük, hogy Alexis majd boldog lehet a teljesítményével, amikor a pályán lesz."

 

 

Nemanja Matic bevethetősége sérülését követően nagy pluszt jelent a csapat számára, mellette a középpályán pedig eséllyel pályázik egy kezdőcsapatbeli pozícióra Scott McTominay, aki pihentetés céljából a kispadon ülte végig a West Ham ellen szombaton 2-1-re megnyert bajnokin.

 

Amikor a támadószekcióban rendelkezésére álló opciókról kérdezték, Ole így folytatta:

"Ez nagyon fontos. Gólokat kell szereznünk. Ha Romelu [Lukaku], Marcus [Rashford], Jesse [Lingard], Anthony [Martial] vagy Alexis játszik, akkor tőlük nagy teljesítményre lesz szükségünk. Paul [Pogba] esetében is igaz ez. Minden támadónkra."

 

"Védekeznünk is kell, de szükségünk van egy kis extrára, hogy gólt tudjunk szerezni egy ilyen csapat ellen. Azt várom el, bárki is kezdjen holnap, hogy aki a pályán lesz, az nagyon jó formában játsszon. Mert erre lesz szükségünk."

 

Luke Shaw eltiltott, Ashley Young azonban visszatérhet a csapatba a hazai bajnokira vonatkozó eltiltását követően, így ő egy opciót jelenthet a védelem baloldalán.

 

Eric Bailly és Ander Herrera továbbra is sérültek, míg a fiatal Mason Greenwood, aki szombaton csereként állt be, nem utazott el a kerettel.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Barcelona - Manchester United

Bajnokok Ligája negyeddöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!