Smalling: Ilyen csapatok ellen akarok játszani

Chris Smalling kijelentette, ő és csapattársai a Manchester Unitednél már alig várják a szerda esti Barcelona elleni összecsapást.


Ernesto Valverde tanítványai 2008 óta először látogatnak majd az Old Traffordra a hét közben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.

 

A Vörös Ördögök már hozzászokhattak a kemény kupasorsolásokhoz ebben a szezonban, de a Bajnok Ligájában pedig olyan csapatokat győztek le, mint a Juventus és a Paris Saint-Germain, míg az FA-kupában pedig az Arsenalt és a Chelsea-t is kiejtették.

 

Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy, amint azt Smallingtól megtudhattuk, a Unitednél örömmel fogadták, hogy a világ egyik legjobb csapatával, a Barcelonaval sorsolták őket össze.

 

"Ebben a szezonban még egyik sorsolásunk - legyen az FA-kupa vagy Bajnokok Ligája - se volt könnyű, de minket hajt az, ha ilyen nagy csapatok ellen játszhatunk" - kezdte a 29 éves bekk.

 

"A PSG meccs után tisztába kerültünk azzal, hogy képesek vagyunk nagy csapatok ellen is jól teljesíteni és eredményt elérni. Mi már nagyon várjuk, hogy a pályán lehessünk."

 

 

Az elmúlt évtized során a Barcelona háromszor is megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, a legutóbbi 10 szezonból hétszer pedig a spanyol bajnokság trónjára is felülhettek, amely értelmében a katalán együttes az egyik legnehezebb ellenfél, akivel összesorsolhatták a manchesterieket a negyeddöntőben.

 

Ennek ellenére Smalling elárulta, nagy örömöt váltott ki belőlük, amikor kiderült, hogy a gránátvörös-kékekkel lesznek megmérettetve.

 

"Éppen az edzőtermi szobabicikliken melegítettünk be, amikor a sorsolás történt" - elevenítette fel.

 

"Általában 10 percet töltünk ilyenkor a bicikliken, majd gimnasztikával folytatjuk, de szerintem ekkor legalább 20 percig ültünk a bicikliken, hogy a TV-ben láthassuk a sorsolást."

 

"Mindannyian nagyon izgatottak voltunk. Amint fény derült a párosításra, nagyon boldogok lettünk. Örültünk majd folytattuk az edzésmunkát. De legalább tudtuk, hogy kik várnak majd ránk."

 

"Amikor összejön egy ilyen sorsolás, az ember azt gondolja, 'ilyen csapatok ellen akarok játszani'. A PSG elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén sérült voltam vagy csak éppen akkor tértem vissza sérülésemből, úgyhogy nagyszerű, hogy a legjobbakkal szemben mérettethetjük meg magunkat, mert szerintem a PSG egyike a világ legjobb csapatainak."

 

"[Kylian] Mbappe valószínűleg a világ egyik legjobb formában lévő csatára. Szeretem a legjobbakkal szemben próbára tenni magamat és ez a jó ennél a klubnál: mindig a legjobbakkal szemben játszol, mert messzebb jutunk a sorozatokban."

 

Bár kevés dolog van, amit Smalling még nem tapasztalhatott meg a klub mezében 2010-es érkezése óta, az egykori Fulham játékos szerdán este először nézhet majd farkasszemet Lionel Messivel ezen a szinten.

 

 

"Személy szerint tétmérkőzésen még nem találtam szemben magamat vele, csak felkészülési és barátságos mérkőzéseken" - tette hozzá.

 

"Mivel tudjuk, hogy milyen világklasszis szintet képvisel, ezért nem ő az, aki ellen feltétlenül szívesen játszanék és azon leszek, hogy minimalizáljam a lehetőségeit. De nem csak róla szól a Barca; az egész csapatuk világklasszis."

 

"Biztosra kell mennünk azt illetően, hogy bármilyen tervünk is lesz, tartjuk magunkat hozzá, ahogyan tettük azt a PSG ellen is és annak megfelelően cselekszünk. Tudjuk, hogy bármely csapat dolgát képesek vagyunk megnehezíteni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Barcelona

Bajnokok Ligája negyeddöntő 1. mérkőzés, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!