Pochettino kitart Mourinho mellett
Mauricio Pochettino, a Tottenham mesterének véleménye szerint a Premier League menedzsereinek rettentően nehéz dolguk van, mert a sajtó és a kritikusok többnyire igazságtalanul kezelik őket. A hétfői bajnoki rangadót megelőzően biztató szavakkal illette Mourinhót, de nem kívánta véleményezni a United körül kialakult feszült légkört.
A United már-már megalázó, 3-2-es vereséget szenvedett a Brighton ellen még múlt vasárnap, mint ismeretes, ami igencsak sok visszhangot váltott ki, illetve nagy nyomást helyezett Mourinhóra a soron következő, hétfői Spurs meccs előtt. Ennek ellenére Pochettino visszautasította, hogy bármi rosszat állítson portugál kollégájáról, akivel remek kapcsolata még a La Ligában kezdődött, ahol mindketten edzősködtek. Az argentin szakember elmondása szerint ő lenne az utolsó, aki rossz véleménnyel volna a Vörösök menedzseréről.
"Nem azért vagyok itt, hogy az ellenfeleimről beszéljek" - kezdte Pochettino. "Persze, szem előtt tartok bizonyos aspektusokat, hiszen épp ellenük játszunk, de nem fogok mindent összehordani arról, hogy mit csinálnak és mi történt éppen a házuk táján. Nagyon jó kapcsolatom van 'Mouval' még abból az időből, amikor az Espanyolnál voltam edző, és természetesen maximálisan tisztelem őt is és a Manchester Unitedet is."
Bár a Tottenham két győzelemmel kezdte a Premier League-et a Newcastle és a Fulham csapatai ellen, Pochettino hangsúlyozta, hogy a liga menedzserei sosem mentesülnek a nyomás alól: "Menedzserként folyamatosan reflektorfényben vagyunk. Az emberek mindenfélét beszélnek rólad, kivesézik a döntéseidet. Amikor fenn vagy, mindenki természetesnek veszi, mert elvégre jó szakember vagy, de ha vereséget szenvedsz, mindenki az edzőt találja meg. A Premier League kluboknál mind ki vagyunk téve ennek."
Mióta 2014-ben a Spurs-höz igazolt, Pochettino mind a négy Old Trafford-béli látogatásakor vereséggel távozott, csapata pedig az összesen hat kapott gól mellett egyet sem volt képes szerezni. Pochettino egyrészt cáfolta azt a feltevést, hogy a hétfői eredmény meghatározná a Tottenham idei szezonját, másfelől viszont elismerte, hogy a top hatos elleni, idegenbeli győzelmek terén csapatának még van hova fejlődnie.
"A Chelsea elleni, tavalyi meccsünk jó példa volt erre. 28 év után nyerni tudtunk ellenük (idegenben, szerk.). Miért ne? Mindig hinned kell, ahogyan persze, most is hiszek benne, hogy nyerhetünk - jobban, mint bármikor máskor. Keményen dolgozunk. Próbálunk kiegyensúlyozottak lenni és négy év alatt rengeteg minden változhat. Egyszerűen jobb eredményeket kell elérnünk bizonyos klubok ellen, mint például a Manchester United."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!