A visszatérő kvartett növeli a csapat mozgásterét

José Mourinho további négy játékosára számíthat, amikor csapata az amerikai túráról hazatérve Manchesterben folytatja felkészülését az új szezonra.


Romelu Lukaku, Marcus Rashford, Phil Jones és Victor Lindelöf is csatlakozik a Miamiben a Real Madrid ellen 2-1-re megnyert mérkőzés után Amerikából azonnal Manchesterbe hazarepülő társakhoz.

 

A kvartett a nyári világbajnokság utolsó szakaszában volt érintett Belgium, Anglia és Svédország színeiben, Romelu Lukaku pedig játszott is Phil Jones és Marcus Rashford ellen a Belgium által 2-0-ra megnyert bronzmérkőzésen.

 

A tény, hogy ezek a játékosok lerövidítették nyári, jól megérdemelt meghosszabbított szabadságukat, hogy már a vasárnapi, Bayern München elleni utolsó felkészülési mérkőzés előtt a csapattal készülhessenek, egyértelműen hatalmas fegyvertényt jelent a Vörös Ördögök számára, akik számtalan felnőtt csapatbeli kerettagot voltak kénytelen nélkülözni az amerikai túra során.

 

A magyar idő szerint kedd hajnali, Bajnokok Ligája címvédő Real Madrid felett aratott győzelmet követően Mourinho így nyilatkozott újságíróknak sajtótájékoztatóján:

"A játékosaim lenyűgöző erőfeszítéseket tettek, de ennél sokkal többre lesz szükség tőlünk, mert néhány nap múlva Münchenben játszunk, 10 nap múlva pedig kezdődik a Premier League."

 

"Ott lesz velünk [Victor] Lindelöf, aki két napja állt edzésbe, plusz Marcus Rashford, Jones és Lukaku is, mert a csapat és a társaik érdekében három nappal korábban csatlakoznak hozzánk a szabadságukból. Ezáltal három nappal nagyobb esélyük lesz arra, hogy a csapat rendelkezésére állhassanak egy fontos időszakban."

 

"A játékosaink többségének fantasztikus lelkülete van - megismétlem, a többségének. Minden tőlünk telhetőt megfogunk tenni a Premier League-ben."

 

 

José úgy érzi, a visszatérő játékosaira kulcsszerep hárulhat a jövő pénteki, Leicester City elleni Premier League idénynyitóra való felkészülésben.

 

"Ahogy azt a játékosoknak is elmondtam, lesznek olyanok, akik lenyűgöző erőnléti állapotban várhatják a rajtot" - tette hozzá.

 

"Képzelhetjük, hogy Alexis Sanchez mennyire friss és felkészült lesz, azt követően, hogy négy mérkőzésen is 90 percet végigfutott."

 

"Szerintem fantasztikus állapotban van, úgyhogy nézzük ezt pozitív szemszögből, emellett pedig már nagyon várjuk Lindelöf, Jones, Rashford és Lukaku visszatérését is, akik nagyon fontos játékosok lesznek számunkra."

 

"Ők nem állnak készen, de visszatérnek, és ha bajban leszünk, akkor segíteni fognak bennünket és pont ez a szellemiség az, amire szükségünk van a Premier League első három hetében - a Leicester, a Brighton és a Tottenham ellen. Ezek a mérkőzések nagyon kemények lesznek számunkra, mert nem állunk készen erre, de ezzel együtt kell élnünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!