Manchester United 2-1 Tottenham Hotspur
Nem magabiztos, de nagyon fontos 90 perc után egy góllal felülmúlta a Manchester United a Tottenham Hotspurt, amivel bejutottak az FA-kupa döntőjébe.
Az első tíz perc szinte eseménytelenül telt. Biztosra mentek a csapatok. Azonban Alli gondoskodott arról, hogy felébredjenek a szurkolók. Eriksen kapott egy hosszú indítást, ami után rögtön középre tálalt, ahol is érkezett az angol középpályás és góllal fejezte be az első valamire való támadást. A védők többször is hibáztak, először nem vették komolyan Eriksen beadását, majd Valencia maradt le és csak Alli hátát nézte, miközben a Tottenham megszerezte a vezetést. 0-1.
Az első húsz perc alapján megérdemelten vezetett a londoni csapat, többször is próbálkoztak. De szerencsére ezután felszívták magukat a United játékosai is és a következő perceket érezhetően ők uralták, aminek meg is lett az eredménye. Pogba, harciasságának köszönhetően megszerezte a labdát a könnyelmű Dembelétől, gyönyörűen varázsolt Sanchez fejére, aki estében szerezte meg az egyenlítő gólt. 1-1.
Az első fél órához közeledve Lukaku tekert Lingard felé, aki azonban nem tudta irányítani a fejesét. Szép helyzet volt, és a gól visszaterelhette volna a fiatal angolt az idény közepi formájához.
A 40. perc előtt még két helyzetet láthattunk a londoniak részéről, előbb Herrera buktatta Kane-t, de a szabadrúgás pocsékra sikerült, olyannyira, hogy Lukaku indult meg a játékszerrel, de a félpályánál leszerelték. Pár perccel később Eriksen elképesztő passzt adott Sonnak, aki kapásból fölé lőtte a labdát. Más kérdés, hogy méteres lesen volt a dél-koreai, amit nem vett észre a partjelző.
A félidő vége előtt még mindkét csapat feljegyezhetett egy-egy próbálkozást. Pogba trükkösen csavart kapura, amit Vorm parádésan hárított. Senki nem hitte el, hogy veszélyes lehet, de végül örülhetett a Tottenham, hogy nem kerültek hátrányba. De ezt a másik oldalon is elmondhatták magukról, hiszen Dier a hosszabbítás utolsó percében még ráhozta a szívbajt a United szurkolóira, miután a lövése Smallingon megpattant, majd a kapufáról vágódott ki.
Az első félidőről el lehet mondani, hogy mindkét oldalon sikerült hatástalanítani a "10-est", hiszen se Lukaku, se Kane nem tudott igazán helyzetbe kerülni. Ellenben egyik oldalt Pogba és Sanchez, a másikon pedig Eriksen és Son voltak azok, akik többször is veszélyt okoztak az ellenfél kapuja előtt.
A második játékrész elején Sanchez mehetne egy-az-egyben Vorm kapuja felé, azonban elcsúszik Trippier mellett, így nem tudta megszerezni a vezetést a Vörös Ördögöknek. Ezenkívül az első tíz perc megint csak oda-vissza futkosással tellett, egyik csapat sem tudott komolyan lehetőséget kialakítani a kapuk előtt.
De a 62. percben változott a helyzet. A chilei szerzett labdát a tizenhatosnál, tisztán gurít középre, Lukakuról tovább csúszik a játékszer, de Lingard tökéletesen fedez Herrerának, aki a kapu közepébe talál. 2-1. Ez volt a baszk első gólja idén és ha ez lesz az egyetlen se bánja majd egyik United szurkoló sem.
A második játékrész felénél Pogba félpályás passzal villogtatja tudását, de a Manchester United belga csatára a kapu mellé lő. Elnézést is kér a társaktól, hiszen vissza is passzolhatta volna. Pár perccel később hasonló a felállás, de ezúttal Vorm védése kellett ahhoz, hogy ne legyen gól. Veszélyesebben játszottak a Vörös Ördögök, ez nyilvánvaló, de a londoni gárdát sem szabad lebecsülni.
A 73. percben Eriksen lőtt takarásból, de a próbálkozása éppen mellé ment. De Gea haláli nyugalommal figyelte az eseményeket. Ma nem kellett megerőltetnie magát eddig és ezért nem is izgulta túl a mérkőzést.
Az utolsó negyed óra előtt újabb szép támadást vezetett a United, de a londoniak védelme csak nehezen törhető fel, ezért Pogba a 16-oson kívülről lőtt, amit a kapus csak szögletre tudott ütni. A pontrúgás azonban megint veszélytelen.
A mérkőzés vége felé a Tottenham nem kímélte a manchesteri játékosokat, előbb Valencia, majd Lingard kényszerült elhagyni a pályát.
89. percben emelkedett újra a United szurkolók vérnyomása, jobb oldali Lamela szabadrúgás után Wanyama fejelt fölé. Rashford a hosszabbítás elején végleg eldönthette volna a döntőbe jutást Lukaku szép indítása után, de elkönnyelműsködte, így megszerezték a védők a labdát. Pedig már a 16-osnál járt, ahonnan már veszélyes lövést ereszthetett volna el.
A 95. percben Vorm rontott ki kétségbeesetten a kapujából, amivel Lukakut akadályozta meg újabb helyzet kialakításától. Hét perc hosszabbítás után azonban elmondhatjuk, hogy bent van az FA-kupa döntőjében a Manchester United, ahol a Chelsea-Southampton párosának győztesével találkozik majd. A serleg megnyerése nem a legtöbb, amit a szezonban elérhetett a csapat, de nagyon fontos lenne mind a játékosok, mind a szurkolók számára.
FA-kupa, elődöntő
Manchester United 2-1 Tottenham Hotspur
Wembley Stadion, 84 667 néző
Vezette: Anthony Taylor
United: De Gea - Valencia (Darmian 80.), Jones, Smalling, Young - Herrera, Matic, Pogba - Lingard (Rashford 83.), Lukaku, A. Sanchez (Fellaini 90+6.)
Nem használt cserék: Pereira, Lindelöf, Martial, Mata
Tottenham: Vorm - Davis (Lucas 68.), Vertonghen, D. Sanchez, Trippier - Dembele (Wanyama 78.), Dier - Son (Lamela 86.), Alli, Eriksen - Kane
Nem használt cserék: Lloris, Alderweireld, Aurier, Sissoko
Gólszerző: Sanchez 24', Herrera 62' ill. Alli 11'
Sárga lap: Valencia, Young, Herrera ill. Son, Alli, Dier
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!