Kínában a United a legnépszerűbb klub
Továbbra is a Manchester United a legnépszerűbb klub a kínai internetezők körében, állítja egy újonnan megjelent elemzés.
Bár az Old Traffordon 2013 óta nem ünnepelhettek bajnoki címet a Premier League-ben, csillaguk továbbra is igen fényes a Távol-Keleten.
A Mailman által már hetedik éve megjelentetett "Piros lap" elnevezésű beszámoló szerint ugyanis immáron második éve a José Mourinho vezette Vörös Ördögök teljesítettek a legjobban az online világban a Föld legnépesebb országában, Kínában.
A Manchester Unitedről már régóta köztudott, hogy több szurkolóval rendelkeznek ott, mint bármely más országban, köszönhetően annak, hogy már 1975-ben ellátogattak egy túra keretében, legutóbb pedig 2016-ban láthatták testközelből kedvenceiket a helyi szimpatizánsok.
Anthony Martial jelenleg Kína harmadik legnépszerűbb játékosa, akit csak a Barcelonas Lionel Messi és a Real Madridos Cristiano Ronaldo előz meg, míg a top 5-be a United középpályása, Paul Pogba és az egykori csapatkapitány, a jelenleg az Evertont erősítő Wayne Rooney fér be.
"Több, mint 107 milliós követőtáborral Kína a Manchester United egyik legfontosabb piaca, a régióban pedig már nagyon hosszú időre visszanyúló történetünk van az innováció és a szurkolói elköteleződés területén" - kezdte Phil Lynch, a Manchester United sajtókapcsolatokért felelős vezetője.
"Megtisztelő számunkra, hogy már sorozatban második évben kaphattuk meg a 'Piros lap' elismerést és nagyon izgatottak vagyunk az előttünk álló lehetőségeket tekintve, hogy megújítsuk és építsük márkánkat, ezzel lehetőséget teremtve a Kínában élő szurkolóinknak, hogy kapcsolatba kerüljenek a klubunkkal és a termékeinkkel."
Ahogyan a pénzügyi világban, úgy itt az online területen is a Real Madrid szorult a United mögé a második helyre, míg a dobogó legalsó fokát a Bayern München foglalhatja el a több, mint 70 európai top csapatot vizsgáló elemzésben.
Ahogyan a Deloitte összevetésében, úgy itt is tarolt a Premier League.
Az Arsenal 4., míg a Liverpool az 5. Emellett még befért a top 10-be a Manchester City, a Tottenham és a Chelsea is.
Ettől függetlenül a jelentés továbbra is a Bundesligát sorolja a Premier League elé, mint az online tekintetben első számú európai labdarúgó bajnokság Kínában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló