Kellemes problémával néz szembe Mourinho
Mivel a játékosok többsége egészséges és harcban áll a kezdőcsapatba kerülésért, ezért José Mourinho elárulta, nagy fejfájást okoz számára a Tottenham Hotspur ellen pályára lépők kilétének kijelölése.
A Manutd.com-nak adott interjú során a portugál menedzser megerősítette, csapatában egyetlen játékos sem szedett össze friss sérülést a Yeovil Town elleni pénteki FA-kupa mérkőzés során.
Ennek értelmében a Vörös Ördögök keretéből csak Eric Bailly és Zlatan Ibrahimovic nem bevethető.
"Nincsenek újabb sérültjeink" - fedte fel boldogan Mourinho.
"Kemény mérkőzésünk volt Yeovilban, ahol nehéz körülmények között, egy nagyot küzdő ellenféllel kellett játszanunk, de minden jó és rendben van."
Amikor arról kérdezték, hogy a jelenlegi helyzet kellemes problémák elé állítják-e, a menedzser így folytatta:
"Egyértelműen. Az igazi fejfájást az okozza, amikor nincs kikből válogatni, a sok sérült esetében ugyanis nagy bajban van az ember. Amikor szinte mindenki rendelkezésre áll és a játékosok minősége is magas, akkor kellemes problémákról beszélhetünk."
Mourinho azt is elárulta, a 2018-as év győzelmekkel való megkezdésével az önbizalom is a tetőfokára hágott csapatánál, ráadásul csapata minden sorozatot figyelembe véve a januárban lejátszott öt mérkőzése során még gólt sem kapott.
"Mindegyik januári meccsünket, három bajnokit és két kupameccset is sikerült megnyernünk, úgyhogy öt győzelem után nagy a boldogság házon belül. Jó a csapatunk egyensúlya. Nem könnyű kapott gólok nélkül lehozni a mérkőzéseket, mert ebben az országban nagyon magas minőségű futballt játszanak a csapatok. Nagyon fontos, hogy gólokat szerezzünk és mérkőzéseket nyerjünk, mert szükségünk van a pontokra. Jól játszunk, ezért megérdemeltük ezeket az eredményeket."
A szerdai rangadót, amelyet az ötödik helyezett Tottenham ellen vív majd a csapat, a Wembley-ben rendezik majd, amely a Sarkantyúsok ideiglenes otthona, amíg építik új stadionjukat Észak-Londonban.
A United mérlege az utóbbi szezonokban kiváló Anglia nemzeti stadionjában és már Mourinho is kétszer volt ott győztes csapat hadvezére a United élén, bár mindkét alkalommal semleges helyszínnek volt tekinthető a Wembley. Ezen a héten ez nem így lesz, José pedig tudja, hogy mindez az ellenfelük számára kedvez majd.
"Ott voltam a Wembley-ben, amikor a Tottenham a Chelsea-t fogadta, és az volt az érzésem, hogy a Wembley a Spurs otthona, mivel tele volt a szurkolóikkal."
"Általában úgy szoktam a Wembley-be látogatni, hogy a két csapat szurkolói fele-fele arányban vannak jelen, úgyhogy ez lesz az első ilyen alkalom számomra. Ez egy lenyűgöző stadion, amelyben élmény lesz újra játszani."
"A Spurs egyike az ország legkiválóbb csapatainak. Nem tekinthetőek bajnoki címre esélyesnek, mert túl messze vannak az éllovastól. De azt őszintén mondhatom, hogy a Bajnokok Ligájában esélyesek, képesek azt a szintet produkálni. Az ország legjobb játékosai közül több is náluk játszik, nagyon jó menedzserük van, így nagyon nehéz ellenfelek."
"Ez egy nagyon nagy mérkőzés lesz. A két csapat közötti különbség hét-nyolc pont, de a valóság az, hogy a minőséget és az ambíciókat tekintve tekintve ők top csapat, akik velünk vannak egy szinten, úgyhogy ez nagy rangadó lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Tottenham - Manchester United
Premier League 25. forduló ÉLŐ