Továbbra is a United a világ leggazdagabb klubja

Megtartotta vezető pozícióját a világ leggazdagabb klubjait tömörítő listán a Manchester United, mindössze 1.7 millió fonttal megelőzve a Real Madridot, köszönhetően az Ajax elleni Európa-liga döntőbeli sikernek.


Ez a 10. alkalom, hogy a Vörös Ördögök a Deloitte által, a világ legnagyobb bevételeit generáló klubjaiból összeállított lista élén végeztek, azonban az elsőséget jelentő különbség még soha nem volt a mostaninál kisebb.

 

Az Ed Woodward ügyvezető igazgató által vezérelt United 676 millió € (581 millió £) bevételt ért el, amellyel megelőzték a Bajnokok Ligája történetében először címvédést elérő Real Madridot, bár a spanyol óriásklub újabb sikere a legrangosabb európai kupasorozatban 12 hónap alatt 54.5 millió € bevételnövekedést jelentett. 

 

A manchesteriek sikere az Európa-ligában azonban elégnek bizonyult első helyük megtartására, ugyanis az UEFA 44.5 millió €-t folyósított ezért számlájukra, amely négyszerese annak az összegnek, amelyet az Atletico Madrid 2011/12-es szezonban kapott a sorozat megnyeréséért.

 

Nem meglepő, hogy a United és a Real Madrid mellett a Barcelona ért oda a harmadik helyre, míg a negyedik helyen a Bayern München található.

 

 

"Az európai klubfutball továbbra is virágzik financiálisan, amelyre jó példa, hogy csak a "Pénzügyi liga" top 20 csapatánál majdnem fél milliárd eurónyi bevételnövekedést lehetett regisztrálni. Az élen pedig minden korábbinál élesebb a harc, ugyanis a Manchester United ismét elorozta a Real Madrid elől a világ legtöbb bevételt generáló klubja kitüntető címet. A 2016/17-es szezonban a United 581 millió £ bevételt könyvelhetett el" - kezdte Dan Jones, a Deloitte könyvvizsgáló cég sportüzleti csoportjának munkatársa.

 

"Az a tény, hogy a United megtudta őrizni első helyét, csak még lenyűgözőbbé válik, ha figyelembe vesszük a font értékének csökkenését az euróval szemben és azt, hogy a Real Madrid és a Barcelona is tovább bevételnövekedést vizionál a 2017/18-as szezonra, amely értelmében a vezető pozíció megszerzése már a pályán nyújtott teljesítményen múlhat."

 

"Mivel mindhárom klub továbbjutott a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé, így egyszerűen kijelenthető, hogy az fogja vezetni a Pénzügyi ligát, aki a legmesszebb jut el a sorozatban."

 

Bár pénzügyi értelemben a tradicionálisnak számító klubok foglalják el a legjobb 4 csapat helyét, a Premier League extravagáns televíziós szerződése - amely az év végén újabb csúcsot dönthet a következő három éves időszakra való egyezkedés keretében - értelmében 10 Premier League klub is ott van a világ 20 leggazdagabb csapata között.

 

Ez rekord mennyiségű egy országot tekintve, amelyhez a Southampton (18., 182.3 millió £) belépése volt szükséges a Pénzügyi liga top 20 csapata közé.

 

A Manchester City megszilárdította helyét az 5. pozícióban, míg a Leicester City az előző évi 20. helyről a 14.-re ugrott előre. Az Arsenal megelőzte a Paris Saint-Germaint a 6. helyen, a Tottenham Hotspur egy helyet javítva pedig jelenleg a 11. helyen áll. A Chelsea és a Liverpool megőrizte a 8. illetve 9. pozíciót, a West Ham 17., az Everton pedig a 20. helyen zárja a sort.


The Telegraph

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!