Scholes a top négyes ellen bizonyítana

Paul Scholes szerint a Manchester Unitednek a Nagy Négyes ellen kell bizonyítania, ha megakarják szerezni 19. bajnoki címüket, ezzel letaszítva a Liverpoolt a jelenleg megosztott trónról.


Sokáig azzal zrikálták a liverpooli szurkolók a 90-es és 2000-es években szinte mindent halomra nyerõ Manchester Unitedet, hogy 18 bajnoki címükkel õk toronymagasan az angol futball legsikeresebb csapata, ám 2009 májusától ezen a címen meg kell osztozniuk a gyûlölt szomszédvárral.

 

Olyannyirra, hogy csak a szerencsén, pontosabban egy ponton múlt, hogy az elõzõ szezonban lendületbõl nem is elõzték meg õket a Vörös Ördögök, akik a csapat veteránja, Paul Scholes szerint idén képesek lehetnek az egyeduralkodó statusz megszerzésére, csak jó eredményeket kell elérniük a top csapatok ellen.

 

 

 

 

"Nem hiszem, hogy az utóbbi években arról váltunk volna híressé, hogy miként szerepeltünk a Nagy Négyes többi tagja ellen" - kezdte a United Reviewnak adott nyilatkozatában.

 

"Volt idõ pedig, amikor ebben rejlett az igazi erõsségünk: letudtuk gyõzni a legjobb csapatokat is, ami bajnoki címet ért. Egyértelmû, hogy a nagy rangadók megnyerése hatalmas lépes az aranyérem felé, ezért nem is lehet más a cálunk most a Liverpool, késõbb pedig az Arsenal és a Chelsea ellen, mint hogy legyõzzük õket. Az utóbbi idõszakban ezt nem sikerült állandósítanunk."

 

A vágy tehát megvan a csapat karmesterében a nagy riválisok legyûrésére, ez azonban nem jelenti azt, hogy nagy mellénnyel sétálnának ki a Liverpool elleni szuperrangadón a pályára.

 

"Nagyon nehéz lesz. Steven Gerrard a világ egyik legjobb játékosa, Fernando Torres pedig újra kezdi visszanyerni régi formáját a világbajnokság után. Ettõl függetlenül remélhetõleg számunkra kedvezõ eredmény születik majd."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!