A United derbi-hõsei: Andrei Kanchelskis

A várva várt Manchester United - Manchester City összecsapás elõtt felelevenítünk tíz derbi-hõst a United elmúlt 60 évébõl. A mostani részben Andrei Kanchelskis 1994-es mesterhármasára emlékezünk vissza...


Andrei Kanchelskis - Old Trafford, 1994. november 10-e
Manchester United 5-0 Manchester City


Egy évvel korábban a City szurkolók majd kicsattantak a United Bajnokok Ligája búcsúját követõen, amit a Galatasaray ellen szenvedett el a United. A Vörös Ördögök gyõzelemmel válaszoltak a Maine Roadon akkor, majd a további kárörvendésnek elejét véve ugyanakkor, miután az erõn alul teljesítõ United ellen fölényes sikert ért el a Barcelona a Bajnokok Ligájában.

 

 

 


Nyolc nappal a katalán rémálom után a bajnokcsapat hazai színtéren erõteljesen nyomatékosította uralkodását, miután szétzilálták Brian Horton együttesét. Andrei Kanchelskis utolsó szezonjában az Old Traffordon a mérkõzés középpontjába került, miután Eric Cantona korai fejesének elõkészítése után õ maga három találatot jegyzett a következõ négybõl, s ezzel a derbik történetének hatodik mesterhármast szerzõ játékosa lett, 1960 óta pedig az elsõ a Unitedbõl.

A Vörös Ördögök szurkolói az ötödik gólért kiáltottak, hogy elégtételt vehessenek és kitörölhessék az emlékezetbõl az 1989-es, 5-1-es City gyõzelmet. A találat pillanatában hatalmas eurófia tört ki. Kanchelskis a szezon késõbbi szakaszában is betalált a City ellen, amikor a Maine Roadon 3-0-ra nyert a United, mellyel bebetonozta státuszát a derbik folklórjában.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!