A City egyre feljebb kúszik a gazdag listán

A Deloitte éves felülvizsgálatából kiderül, a City 9 helyet lépett elõre. Visszacsúszott viszont a Liverpool, a Vörös Ördögök a harmadik helyen.


 

A bevételi oldalt vizsgáló Deloitte könyvelõiroda a City hatalmas ugrását nem meglepõ módon Mansour sejk hatalmas vagyonának tulajdonítja. A City vagyona 2010 júniusa óta 44% százalékkal növekedett, de még így is jóval le vannak maradva a városi rivális Manchester United-tól (harmadik), és a londoni duó tagjaitól az Arsenal-tól (ötödik) és a Chelsea-tõl (hatodik), akik maradtak korábbi helyükön.

 

 

 

 

Megelõzi a City-t a Liverpool is, ám a Vörösök egy helyet visszaestek a listán, ennek oka pedig az, hogy nem tudták kvalifikálni magukat a Bajnokok Ligájába. Így a 8. helyet birtokolják.

 

Továbbra is a Real Madrid és a Barcelona áll az elsõ két helyen, de ennek oka az is, hogy a spanyol közvetítési jogokból fakadó egyenetlenségek miatt ezekbõl a pénzekbõl õk jóval nagyobb szeletet kapnak, mint például az angol klubok az angolból.

 

A Tottenham három helyet ugrott elõre, így 12. helyen található. Ennek oka az õ esetükben is a Bajnokok Ligája, hiszen míg a Liverpoolnál ez bevétel kiesést, addig náluk pluszbevételt generált a kvalifikáció és a jó szereplés.

 

Odafért a top 20-ba az Aston Villa is.

 

A gazdag lista
1. RealMadrid Ft 359.1m
2. Barcelona Ft 325.9m
3. Man United Ft 286.4m
4. Bayern München Ft 264.5m
5. Arsenal Ft 224.4m
6. Chelsea Ft 209.5m
7. AC Milan Ft 193.1m
8. Liverpool Ft 184.5m
9. Inter Milan Ft 184.1m
10. Juventus Ft 167.8m
11. Manchester City £ 125.1m
12. Tottenham Ft 119.8m
13. Hamburg £ 119,7 m
14. Lyon Ft 119.6m
15. Marseille Ft 115.5m
16. Schalke Ft 114.5m
17. Atletico Madrid Ft 101.9m
18. Roma Ft 100.5m
19. Stuttgart £ 94m
20. Aston Villa: £ 89.6m

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!