Carrick: A pontok a fontosak, nem az Upton Park

Michael Carrick bevallotta, örül annak, hogy egykori csapata ellen léphet pályára annak utolsó mérkõzésén az Upton Parkban, de elmondta, hogy egykori csapata emiatt nem fog elõnyt élvezni a Uniteddel szemben.


Egy kedd esti gyõzelem London keleti részében a 4. helyre repítené a Manchester United csapatát a bajnokságban, melybõl pedig ezen kívül már csupán egy találkozó maradt, melyet a Vörös Ördögöknek hazai pályán kell megvívniuk a Bournemouth ellen. Két gyõzelemmel pedig biztos, hogy a United a Bajnokok Ligájában indulhatna a következõ szezonban is.

 

Carrick a West Ham csapatánál nevelkedett és 136 mérkõzésen lépett pályára, mielõtt a Spurs csapatához, majd a Manchester Unitedhez igazolt. A 34 éves játékos még mindig boldogan emlékszik vissza a Kalapácsosoknál eltöltött idõre és nagyon várja, hogy az Upton Parkban rendezett utolsó találkozón pályára léphessen.

 

"Ez hatalmas dolog, mivel oly sok szép emlékem fûz a West Ham csapatához" - mondta az MUTV-nek. "Remek éjszaka lesz számukra, viszont itt az ideje tovább lépni számukra. Bevallom jobban kedveltem az Upton Parkot. Lehet kisebb mint az Olimpiai Stadion, de a hangulata sokkal félelmetesebb."

 

"Nagyszerû emlékeket õrzök. Ha visszatekintek, akkor boldog vagyok és örülök, hogy részese lehetek annak az eseménynek, mikor korábbi csapatom búcsúzik a stadiontól. Ugyanakkor el kell végeznünk a feladatunkat és elhozni a három pontot."

 

"Visszatérni a korábbi csapatod stadionjába mindig különleges érzés. Ott kezdõdött a pályafutásom, ott kezdtem el felfelé mászni a ranglétrán és jutottam el oda, ahol ma vagyok. Ezúttal kicsit másabb lesz, mert utolsó alkalommal megyek abba a stadionba, de ez nem vonja el figyelmemet a célról."

 

Carrick bevallotta, hogy izgatottan várja, hogy korábbi kenyéradója milyen munkát fog végezni a 2016/17-es szezontól az új stadionban.

 

"Igen, furcsa lesz õket az Olimpiai Stadionban látni, még akkor is, ha javarészt csak a televízióban tudom követni õket. Féltem is õket, mivel a környezetváltozásra mindig máshogy reagálnak a csapatok."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!