Beharangozó: West Ham - Manchester United

Kedden este elmaradt fordulót pótol a United és a City Arsenal elleni döntetlenjének köszönhetõen a Vörös Ördögök sorsa immár saját kezükben van.


Vasárnap késõ délután hazai pályán botlott a Manchester City csapata, mivel csupán 2-2-es döntetlenre futotta az Ágyúsok ellen Manchester kékebbik felének. Az eredmény mindenképpen kedvezõ Louis van Gaal csapata számára, mivel egy mérkõzéssel kevesebbet játszott üldözöttjeinél, így akár a 3. hely is meglehet kis szerencsével a Vörös Ördögök számára. Független attól, hogy a City mit játszik az utolsó fordulóban, ha a United nyeri a kedd esti és a hétvégi találkozóját is, akkor garantált a 4. még Bajnokok Ligáját érõ hely. Sõt, ha az Arsenal esetleg veszít a hétvégén, akkor a United a dobogó legalsó fokára is oda érhet. Nincs mit tenni, hozni kell a hátralévõ két találkozót és nem lehet baj.

 

Azt azonban tudni kell, hogy ez a két gyõzelem nem lesz sétagalopp. Kedd este ugyan is a West Ham látja vendégül a rekordbajnokot és ami garantált, hogy hazai pályán a Kalapácsosokat nem lesz egyszerû kétvállra fektetni. Hétvégén pedig a Bournemouth csapatát kellene legyûrni az Old Traffordon. A két ellenfél közül talán a tabella hátsó felén tanyázó Bournemouth tûnhet könnyebb zsákmánynak, mivel a kiesés már nem fenyegeti a csapatot, ugyanakkor egy esetleges gyõzelemmel a Bournemouth feljöhet akár a tabella 12. helyére is.

 

Ami kellemetlen lehet a holland mester számára az az, hogy Darmian a hétvégi találkozón megsérült, Martial pedig még a mérkõzés elõtt szenvedett sérülést a bemelegítés során. Így a menedzser összesen négy játékosára nem számíthat még, míg a West Hamnél két játékos nevét találjuk csak a maródiak listáján.

 

Akik hiányozhatnak:

WHU: San Miguel Den, Jenkinson

United: Shaw, Schweinsteiger, Darmian, Martial

 

Érdekességek:

  • A United veretlen maradt a két csapat legutóbbi 14 Premier League találkozóján. (11Gy, 3D)
  • Ez lesz a West Ham 384. és egyben utolsó mérkõzése is az Upton Parkban, mivel a csapat új stadionba költözik. Összesen 601 pontot szereztek a hazai bajnokikon a Kalapácsosok, mely pontszám 167 gyõzelmet, 97 döntetlent és 119 vereséget takar. 
  • A West Ham hétvégi 4-1-es veresége hazai pályán a Swansea ellen a csapat legrosszabb hazai eredménye a szezonban. Ez a vereség egyben azt is jelentette a csapat számára, hogy már matematikai esélyük sem maradt a Bajnokok Ligája indulást érõ 4. helyre jutni.
  • A United a szezon során 18 alkalommal nem kapott gólt.

 

Egymás elleni statisztika:

Örökmérleg: 133 találkozó - 62 United siker, 29 döntetlen, 42 West Ham siker - gólarány: 244/171 a United javára

Premier League: 39 találkozó - 25 United gyõzelem, 10 döntetlen, 4 West Ham siker - gólarány: 82/33 a United javára

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

WHU - United(H): 0-0 (2015.12.05.)

WHU - United(V): 1-1 (2015.02.08.)

WHU - United(H): 1-2 (2014.09.27.)

WHU - United(V): 0-2 (2014.03.22.)

WHU - United(H): 1-3 (2013.12.21.)

 

A csapatok formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

WHU: D, D, Gy, Gy, V

United: V, Gy, Gy, D, Gy

 

A csapatok legjobb góllövõi a bajnokságban:

WHU: Payet 9 gól, Carroll 9 gól, Noble 7 gól, Antonio 6 gól, Lanzini 6 gól

United: Martial 9 gól, Rooney 7 gól, Mata 6 gól, Rahford 4 gól, Lingard 4 gól

 

Premier League, elmaradt mérkõzés

West Ham United (7) - Manchester United (5)

Upton Park, 2016.05.10. 20:45

 

A mérkõzés játékvezetõje: Mike Dean

 

A United várható kezdõcsapata:

De Gea, Rojo, Blind, Smalling, Valencia, Schneiderlin, Herrera, Depay, Rooney(c), Mata, Rashford

 

Fanatics tipp: 1-2

 

A mérkõzést ÉLÕben követhetitek a Fanatics Tv streamjein, illetve a Digi Sport 1 csatornán is!


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!