Aki a legtöbbet várt az újabb esélyre
Nagyon hosszú lehetett az az idõ, amely eltelt Will Keane elsõ és második manchesteri mérkõzése között, de mégsem ez a klubrekord.
A csatár még 2011 szilveszterén mutatkozott be, amikor a Blackburn Rovers ellen elszenvedett 3-2-es vereség során jött be a padról, majd számos térdsérülés és kölcsönadás után második fellépésére az elõzõ héten került sor, mikor szintén csereként állt be egy szintén elvesztett találkozón [a Sunderland ellen].
Így Keane összesen 1506 napot várt az újabb lehetõségére, ami négy évnek, egy hónapnak és két hétnek felel meg. Hihetetlen, de mégsem ez a leghosszabb idõ, ami eltelt két lehetõség között. Allenby Chilton csapatkapitánya volt a Vörös Ördögöknek, bajnoki és FA-kupa címet is nyert, de egy elképesztõ történettel is rendelkezik, mint háborús idõk labdarúgója.
Chilton a Hylton Juniors-tól igazolt a Unitedhez 1938-ban annak ellenére, hogy a nagy rivális Liverpool amatõr szerzõdéssel szerezte meg õt. A védõ 1939. szeptember 2-án bemutatkozhatott a Charlton Athletic ellen, 22 évesen.
Egy nappal azután, hogy a manchesteriek 2-0-ra elvesztették a mérkõzést, Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, így a profi labdarúgás - érthetõ módon - szünetelt. Azután, hogy hazájáért harcolt és túlélte a normandiai partraszállást, Chilton végül eljutott második manchesteri meccséhez, melyet Matt Busby fiai 2-1-re megnyertek a Grimsby Town ellen 1946. augusztus 31-én, épp csak Allenby 28. születésnapja elõtt.
De voltak mások is, akik esetében sok idõ telt el két találkozó között. Mark Bosnich három alkalommal szerepelt a Unitedben 1990-91-ben, majd 1999-ben ingyen igazolhatóként visszatért az Aston Villától és ismét pályára lépett. Nicky Wood elsõ két bajnokija között 25 hónap telt el, Ben Amos kapus szintén közel ennyit várt, míg David Beckham és Ian Donald közel két esztendõt várt az újabb meccsre bemutatkozásuk után.
Jackie Scott, az északír támadó 1952 októberében két egymást követõ hétvégén is játszott, de utána egészen 1956 januárjáig nem kapott szerepet az elsõ csapatban, ekkor utolsó manchesteri meccsén 3-1-re nyert a gárda a Preston ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló