Idén az Old Trafford bevehetetlen erõd

A Manchester United ebben a szezonban komplett erõdítménnyé varázsolta az Old Traffordot azzal, hogy az év ezen szakaszában az 1994/95-ös szezon óta nem tudott felmutatni hasonlóan jó bajnoki statisztikát védekezésben.


A védekezés mûvészete, ahogy annak Louis van Gaal rendre hangot ad, legelöl kezdõdik és a United ezen csapatrészének kiváló munkájának köszönhetõen a honi riválisoknak nem sok öröm jutott ezidáig a szezonban, amikor megkísérelték bevenni a Vörös Ördögök hálóját az Old Traffordon.

 

Az eddigi 10 hazai bajnoki-, és kupameccsen csupán egy ellenfél játékosnak - a Liverpoolos Christian Bentekének - sikerült a hálóba juttatnia a labdát, ami bár kétségkívül bámulatosra sikeredett, kevés vígaszt nyújtott csapata számára, hiszen a mérkõzést 3-1 arányban a hazaiak nyerték. Beleértve a Capital One Cup meccset is a Middlesbrough ellen, melyen kétszer 15 perc hosszabbítás volt, a belga csatár találata volt az egyetlen hiányosság 840 percnyi játékidõ leforgása során az Old Trafford gyepén. David De Gea és Sergio Romero egyaránt kivette maga részét a kapott gól nélkül lejátszott mérkõzésekbõl 6, illetõleg 3 találkozóval, de az egész csapategység elismerést érdemel a fenti mutatókat illetõen.

 

Ha visszatekintünk az elmúlt évek statisztikai archívumába, kis kutatómunka után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az 1994/95-ös szezon óta az idei a klub legjobb kezdése védekezés tekintetében, amit a honi szervezésû meccsein produkál. Akkor egészen december 17-ig nem kapott egyetlen gólt sem a csapat, mikor aztán Stan Collymore, a Nottingham játékosa túljárt Gary Walsh eszén egy távoli lövéssel, a Forests pedig ráadásul végül 2-1 arányú meglepetés gyõzelmet is aratott.

 

Sir Alex Ferguson csapata addigra 10 egymást követõ meccsen is megõrizte kapuját a góltól hazai környezetben egészen augusztustól kezdve. Ezekbõl 9 még december elõtt került megrendezésre, igaz az IFK Göteborg és a Barcelona is 2-2 alkalommal vette be a kapunkat a Bajnokok Ligájában idõközben. Érdemes megjegyezni, hogy az ezt megelõzõ, 1993/94-es szezon utolsó 3 meccsét is "clean-sheet"-tel, azaz kapott gól nélkül tudta le a gárda, melybõl kettõ Walsh, egy pedig Peter Schmeichel érdeme volt a védõk mellett.

 

 

Szinte hihetetlen, hogy Peter Schmeichel 16 alkalommal õrizte meg kapuját kapott gól nélkül az 1994/95-ös idényben, mielõtt az utolsó Old Traffordon lejátszott meccsen Simon Charlton betalált volna a hálójába. A United ezen az összecsapáson még vissza tudott kapaszkodni és 2-1-re diadalmaskodtak a Southampton ellen, mindezek ellenére május végére üres kézzel maradtak sajnos, hiszen a West Ham ellen, idegenben csak 1-1-re futotta a Premier League véghajrájában, míg az Everton elleni FA-kupa döntõben 1-0 arányú vereséget szenvedtek a Wembley közönsége elõtt.

 

Ha azonban az összes sorozatot vesszük figyelembe kapott gólok terén, nyilvánvalóvá válik, hogy az idei még az említett '94/95-ös mutatónál is figyelemreméltóbb a Bajnokok Ligájában mutatott otthoni teljesítménynek köszönhetõen. Egészen az 1985/86-os szezonig és a Ron Atkinson éráig kell visszaásnunk, mire olyan statisztikával találkozhatunk, amikor kevesebb gólt engedélyezett a United aktuális kerete az ellenfeleknek december elejéig hazai környezetben, mint az idei 3.

 

Atkinson legénysége 7 és fél hazai találkozó alkalmával õrizte meg kapuját hibátlanul. Aztán elõbb Craig Johnson szerzett gólt a Liverpoolnak, valamint november 30-án, Colin West jegyzett egyenlítõgólt a Watford színeiben a 89. percben. Ez a találat pedig mindössze a 2. volt a szezonnyitánytól kezdve, ami túljutott az Old Traffordon Gary Bailey testén. Harmadszorra december 21-én tudott gólhoz jutni az éppen aktuális vendégcsapat, az Arsenal Charlie Nicholas gyõztes találata révén.

 

Elmondható tehát, hogy a hasonló mutatók, sorozatok nem számítanak újdonságnak a Manchester Unitednél, mindez azonban mit sem von le az ezévi statisztika kiválóságából. Idén egyébként még 2 találkozót rendeznek az Old Traffordon - a Norwich City ellenit, szombaton (16:00), majd december 28-án, hétfõn (18:30) a Chelsea ellen mérettetik meg magukat a United játékosai.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!