A régi Manchester United volt a legjobb csapat, legalábbis most mindenki ezt mondja.

Melyik volt a legjobb csapat a labdarúgás történelmében? A hetvenes évek brazil válogatottja? A holland AC Milan a nyolcvanas évek végén? A Guardiola és a Messi-féle Barcelona? A valaha volt legjobb csapat a "régi" Manchester United volt, amikor azok az egykori játékosok akik most rendszeresen kifejtik a véleményüket a médiában a Unitedrõl, még aktívan a csapat tagjai voltak.

A régi szép idõkben a United vagy 5-0-ra nyert, vagy egy utolsó percben szerzett góllal állították be a 3-2-es végeredményt a javukra, miután már 2-0-ra vezetett az ellenfél. Sohasem lehetett tudni, hogy melyik Manchester United fog pályára lépni. Darabokra szedték az ellenfelüket, majd ezeket a szétszedett darabokat még kisebb darabokra szedték szét. Többek között a "kalózkodás" szót használták a stílusuk leírására, mert a modernebb szavak, fogalmak nem tudták kifejezni azt a könnyed, felszabadult, kalandos utat amit bejártak. Ha ti három gólt fogtok lõni, akkor mi majd hetet - ez volt a United mentalitás. 

Legalábbis az egykori United játékosok így emlékeznek, különösen a hajdani zseni, Paul Scholes. Alex Ferguson egyszer azt mondta Scholes-ról, hogy "remek meglátásai vannak", a mostanában felkapott szakértõ pedig Louis van Gaal "unalmas" csapatának legbefolyásosabb kritkusa lett.

Elszakadva a valóságtól
Scholes remek meglátásaival kapcsolatosan az az érdekes, hogy gyakran úgy tûnik, teljesen elszakadnak a valóságtól. "Volt olyan szerencsém, hogy olyan játékosokkal játszhattam, akik ha megkapták a labdát, kicseleztek öt embert, majd bevágták a felsõ sarokba a labdát" - mondta nemrég a BT Sportnak.

Ha visszagondolunk arra a 19 éves idõszakra, amíg Scholes a Unitednél volt, akkor csak egy ilyen gól jut az eszünkbe - Ryan Giggs gyõztes gólja az Arsenal ellen az 1999-es FA-kupa elõdöntõjében. Scholes meglátásai nagyon hasonlítanak az egykori United játékosok véleményéhez, mondhatni meglehetõsen tipikusan formál véleményt. Talán a sok siker miatt látják másképp a dolgokat, mert azok, akik kívülrõl szemlélték a dolgokat, máshogyan emlékeznek.

Ott van például a 2008/2009-es United, amely a támadósorában tudhatta Cristiano Ronaldót, a fiatal és energikus Wayne Rooney-t, Carlos Tevezt és Dimitar Berbatovot. Kilencven ponttal nyerték meg a bajnokságot, ennek ellenére a bajnokságban szerzett 68 góljuk csak néggyel volt több, mint amennyit a David Moyes vezette United szerzett. A sikerük abban rejlett, hogy négy hónapig nem kaptak gólt a bajnokságban. A szezonban begyûjtött 44 gyõzelembõl 14 végzõdött 1-0-ra.

Ferguson rendszeresen beszélt támadó futballról, de a valóság az, hogy gyakran küldött pályára olyan csapatokat, amelyeknek elsõsorban a védekezés volt a feladata, ugyanis tudta, hogy nyugodtan megbízhat a világklasszis támadóiban, akik majd eldöntik a mérkõzést. Amint híressé válsz arról, hogy támadó focit játszik a csapatod, utána annyiszor védekezhetsz kilenc emberrel, ahányszor csak akarsz.

Van Gaal helyzete a Unitednél szinte ugyanolyan, mint Pep Guardioláé volt a Bayern Münchennél. Németországban töltött elsõ idényében, Guardiolát rendszeresen kritizálták az egykori Bayern játékosok, és arról panaszkodtak, hogy a labdabirtoklásra épülõ stílusa unalmas.

A kritikusok 2014 áprilisában voltak a leghangosabbak, amikor a a BL-elõdöntõ miatt a Bayern elutazott Madridba, ahol szinte végig náluk volt a labda és õk alakították ki a legtöbb helyzetet, viszont egy kontratámadásnak köszönhetõen 1-0-ra kikaptak. Guardiola a következõket mondta a vereség után: "Tisztában vagyok vele, hogy olyat próbálok megvalósítani ami szembe megy a megszokott futballkultúrával. Itt azt szeretik, ahogy a Real Madrid játszik, a Borussia Dortmund kontratámadásokra épülõ fociját kedvelik, viszont a Bayern engem kért fel menedzsernek, a saját stílusommal."

Amit Guardiola mondott a német kulturális különbségrõl, az Angliára is igaz. A játék képét mind a két országban a szurkolók ízlése befolyásolta. Az emberek a gyors tempóban játszott, célratörõ futballt részesítik elõnyben, amiben a labda olyan gyakran kerül be a tizenhatos területére, amilyen gyakran csak lehet, mert a szurkolók tudják, hogy ilyenkor lehet izgalomba jönni.

Alex Ferguson csapatai rendre elõnyt kovácsoltak a hazai szurkolók tömegébõl. Folyamatosan kitették a szélre a labdát, majd belõtték a kapu elé. Amikor sok helyzetet dolgoztak ki, az feltüzelte a közönséget, még akkor is, ha ezek nem eredményezték a legjobb gólszerzési lehetõségeket, amikor pedig az Old Trafford teljes hangerõvel zúg, az olyan pszichológiai nyomás alá helyezi az ellenfelet, amit nem sokan tudnak kezelni.

Az olyan edzõk, mint Van Gaal, vagy Guardiola, másképpen látják ezt a játékot. Az õ számukra az "unalmas oldalpasszok", ami miatt Scholes is panaszkodik, a jó támadójáték alapeleme. A középpályán passzolgatás célja, az ellenfelek szervezettségének felbontására szolgál. Guardiola egyszer azt mondta Marti Perarnau újságírónak, hogy "Ha elõször nincs 15 egymást követõ passz, akkor lehetetlen összkötni a védelmet és a támadósort. Lehetetlen."

Frusztráló
A probléma a 15 passzos szabály bevezetésével az angol labdarúgásban az, hogy a közönség nem érti, hogy miért manõvereznek annyit a középpályán, majd elkezdik skandálni, hogy "támadás, támadás, támadás, támadás, támadás", ami elég frusztráló, ugyanis a játékosok éppen ezen dolgoznak.

Bizonyos lapok arról cikkeztek, hogy Guardiola valószínûleg vevõ lenne arra, hogy a Unitednél folytassa az edzõi karrierjét, miután távozott a Bayernbõl. Abban az esetben, ha ez így lesz, akkor a foci ugyanolyan lesz mint Van Gaal alatt, sõt, talán még "Van Gaalosabb". Ha a United szurkolóknak nem tetszik amit most látnak, akkor abban kell reménykedniük, hogy Guardiola helyett Ryan Giggs fogja átvenni a stafétabotot Van Gaaltól. Ez lenne a legbiztosabb módja, hogy kiderítsük, a United-féle futball valóban olyan jó volt-e, mint ahogyan emlékszünk, vagy csak az emlékezetünk csal.

irishtimes

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!